Yongnuo vakuk

0

Jóformán nincs az a pénz, amit ne lehetne rákölteni egy DSLR fényképezőgépre. Stabil állvány, nagy táska, szűrő hegyek, objektívek, na és persze a külső vakuk. Ha az utóbbiakból mindjárt a gyártó által kínált rendszervakukra szavazunk, bizony egy kisebb váz árát is a boltban hagyhatjuk. A Teremtő nyilván ezért alkotta meg a kínai gazdaságot, mely mindig kész arra, hogy jóval olcsóbb alternatívát nyújtson a vakusóvár fotósoknak. A kínai gazdaság pedig a Yongnuo vakukat alkotta meg azoknak, akik keveslik fényképezőgépük beépített villanóját, de nem szeretnének sokat költeni egy (vagy több) külső vakura.

A bevezetőben említett dobozból három kisebb, aranyszínű került elő, bennük egy-egy méretes vakuval és néhány kiegészítővel. Vegyük sorra őket a legegyszerűbb modelltől!

Yongnuo YN-465

A hong kong-i székhelyű gyártó kínálatában ez a harmadik modell, nálunk a legegyszerűbb és legolcsóbb a sorban. A vaku kétféle változatban, Canon és Nikon érintkezőtalppal kapható, és támogatja a két gyártó E-TTL és i-TTL vakuszabványait. Nálunk a Canon csatlakozós változat járt.

Tartozékok

  • YN-465 vaku, összehúzható bársony puhatokban
  • Műanyag vakutalp
  • Használati utasítás

Külső, kezelőszervek

A fekete puhatokban egy meglehetősen nagy vaku bújik meg, melynek tömege kb. negyed kiló. Összeszerelési minőségére nem lehet panasz. Masszív, jól illeszkedő műanyag borítása átlagos minőségű és nyoma sincs az olcsó vakukra jellemző vékonyabb, „ropogós” külsőnek.

A házon nem található csatlakozó aljzat, így például szinkronkábelt nem használhatunk a vaku mellé. Hátulról nézve a bal oldalon fent helyezték el a 4 akku, vagy elem fogadására alkalmas foglalatot, melyet egy kipattintható műanyagajtó takar. A foglalatban AA méretű áramforrások használhatók. Apró figyelmesség a gyártótól, hogy az elemek behelyezésének helyzetét nagy fehér ábrákkal festette fel a foglalat belsejébe. Sok vakunál a félhomályban már láthatatlan dombornyomás jelzi ugyanezt.

A szintén nagyméretű fej dönthető és forgatható, ami szintén nem túl gyakori az olcsóbb kategóriában. Felfelé és kicsit lefelé -7 – 90 fokig dönthetjük négy fokozatban, az elfordításnál pedig balra 180, jobbra 90 fokban mozdul. Újabb kellemes meglepetés, hogy a fej tetején a szélesebb kivillantást támogató (18mm) előtétet és egy kis beépített derítőlapot is kihúzhatunk.

A vaku összes – szám szerint két – kezelőszerve a hátsó panelen kapott helyet. A jobb alsó sarokban gubbaszt egy kis szürke gomb ‘Pilot’ felirattal, balján töltöttségjelző vörös LED-del. A gomb lenyomásával kisüthető a feltöltött vaku. A legfontosabb kezelőegység a balra lévő tárcsa, mely egyben a bekapcsoló-, módválasztó- és teljesítményszabályozó-gomb szerepét is betölti. Fölötte egy LED sor alkot skálát, melynek tetején az üzemmódokról tájékoztató feliratok világítanak.

A készülék elején, egy vörös fényű autofókusz segédfény található, mely a fényképezőgép hasonló segédlámpáját egészítheti ki, vagy helyettesítheti.

Gyakorlatban

Kétféle üzemmódban használhatjuk a villanót, TTL (jelen esetben: E-TTL) és M, vagyis manuális módban. A TTL jelenti az automatikus üzemmódot, melynél a vaku a fényképezőgép által küldött információk és az előzetes mérővillanás(ok) alapján állítja be a szükséges villanási teljesítményt. A Canon már az E-TTL II szabványt használja újabb gépeiben, mely a távolsági információkat és a pontos villanási szög adatait is megadja. Erre a YN-465 nem képes, csak a sima E-TTL módot támogatja. Nincs továbbá változtatható kivillantási szög, vagyis zoom funkció sem ebben a készülékben.

A vakut akár kézi üzemmódban is használhatjuk, ha gépünk nem támogatja az E-TTL módot. Ebben a beállításban egyébként sima középpontos érintkezős vakuként szinte bármilyen DSLR gépen használható, kivéve a Konica-Minolta és Sony modelleket, melyeknek egyedi kialakítású a vakucsatlakozója. Kézi módban (M) 7 fokozatban leosztható a vaku fényteljesítménye 1/1 és 1/64 értékek között. A TTL és M üzemmód beállítása a fent említett egy szem vezérlőtárcsával történik. A kissé nehézkesen forgatható kezelőszerv ugyanúgy működik, mint a Sokol rádiók bekapcsoló-keresőtárcsája, csak itt a halk kattanás (bekapcsolás) után TTL, tovább forgatva pedig M módba jutunk. Még jobban elfordítva a tárcsát növelhetjük a villanási teljesítményt, melyről a fölötte lévő, 7 fokozatú LED skála tájékoztat.

A YN-465 1/800-1/20000 mp közötti villanási idővel rendelkezik, színhőmérséklete 5600 Kelvin. Teljesen kisütve kb. 5 mp alatt töltődik fel, de alacsonyabb teljesítmény szinten ennél gyorsabban is üzemkész.

Értékelés

A Yongnuo YN-465 mindenképp megfontolandó alternatíva akár egy komolyabb rendszervaku mellé, olcsó kiegészítőként is. Korrekt építési minőség és néhány kategóriájában szokatlan szolgáltatás jellemzi, mint például a beépített derítő- és diffúzor lapok, vagy a forgatható, dönthető fej. Ugyanakkor nem jött volna rosszul akár egy kézzel szabályozható zoom funkció, amit viszont néhány olcsóbb eszközben is láttunk már. A vaku Canon és Nikon változatban is bruttó 25 650 forintért vásárolható meg.

Yongnuo YN-467

Aki hiányolja a zoomfejet, illetve a segédvaku (slave) funkciót, egy lépéssel odébb találja a következő Yongnuo modellt a YN-467-et. Ebben már mindkét szolgáltatás adott, kezelése pedig nem sokban tér el a fent bemutatott vakutól. Sőt, ahogy látni fogjuk nem csak kezelésükben, de a mellékelt tartozékaikban, teljesítményükben és külsejükben is ugyanazt kínálják. Szolgáltatások terén viszont a 467-es modellnek áll a zászló.

Tartozékok

  • YN-467 vaku, összehúzható bársony puhatokban
  • Műanyag vakutalp
  • Használati utasítás

Külső, kezelőszervek

A Yongnuo mérnökei nem sok éjszakát forgolódtak álmatlanul, hogy mivel tehetnék egyedibbé a drágább 467-es modellt. Úgy döntöttek semmivel, hiszen szakasztott ugyanabba a házba került, mint olcsóbb testvére. Csak a több hátsó LED, és közelebbről szemlélve a vakufej belseje árulkodik róla, hogy itt egy másik modellről van szó. A méret és a külcsín milliméterre megegyezik, maradt a fej döntés és forgathatósága, valamint a beépített diffúzor és derítőlap is.

Hátul az előbb megismert Pilot gomb és LED, valamint a nagy tárcsa fogad, melynek itt is hasonló a funkciója. Mivel ezúttal már nem kettő, hanem négy üzemmód között választhatunk, egy külön Mode gomb is került a hátsó vezérlőpanelra. Minden üzemmódot egy-egy LED jelez, alatta pedig a szintén ismert 7 fokozatú teljesítményskálát találjuk. A készülék elején ezúttal is helyet kapott az AF segédfény.

Gyakorlatban

Ahogy említettem a fejre rápillantva feltűnhet a kissé eltérő belső kialakítás. A különbség oka, a fényvetőt mozgató mechanizmus (zoom), mely az objektíven beállított gyújtótávolságnak megfelelően állítja be a fejet. Most is a Canon csatlakozós változatot használtuk, amely E-TTL módban megkapja a fizikai gyújtótávolság adatait. Ennek megfelelően 24-85mm között, 5 fokozatban képes beállítani a villanás szögét, teljesen automatikusan.

A 33-as kulcsszámú vaku még egy fontos funkcióval gazdagabb az előbb bemutatottnál, ez pedig a slave szolgáltatás, vagyis a különálló vaku fényére aktiválódó segédvaku. Ebből kétfélét kapunk S1 és S2 jelöléssel. Az S1 módot manuális fővaku esetén ajánlja a használati utasítás, vagyis olyan készülékkel együtt használva, melynél nincs elővillanás. Az S2 mód TTL fővaku mellett használható, mely egy előzetes mérővillanással állapítja meg a szükséges fényteljesítményt. E módban a YN-467 nem veszi figyelembe az előzetes villanást és csak a fő fényre aktiválódik.

A TTL, kézi (M) és kétféle slave mód között a Mode gombbal váltogathatunk. A vezérlőtárcsa most is a gép be- és kikapcsolására valamint teljesítményszabályozásra használható. Ha a Mode gombbal TTL beállítást választottunk, a tárcsával expozíció korrekciót állíthatunk +/-1,5 Fé között 0,5 lépésenként. Ha M módban használjuk a készüléket a szokásos 7 fokozatú teljesítmény leosztásért felel a tárcsa, 1/1 – 1/64 értékek között.

A 467-es modell újdonsága az előzőhöz képest, a vaku expozíció sorozat (FEB), mely csak abban az esetben áll rendelkezésünkre, ha a fényképezőgép is támogatja, és előzőleg beállítottuk a menüben.

Értékelés

A YN-467 csak pár ezer forinttal kerül többe, de ezért a pénzért motoros zoomfejet, segédvaku funkciót, TTL expozíció korrekciót, és vakusorozat lehetőséget is kapunk. Véleményem szerint, aki az YN-465-tel szemez, gondolkodjon el az egyel nagyobb modellen, hiszen alig többért igazán használható szolgáltatásokkal lesz gazdagabb. Az „alig több” jelen esetben nem egészen 4 ezer forintot jelent, hiszen a vakut 29 500 forintért árulják.

Yongnuo YN-468

A trió legkomolyabb tagja ismét egy rakás új szolgáltatást hoz, melyek már inkább a professzionális szegmensre emlékeztetnek. Elég csak a háttérvilágítású, folyadékkristályos kijelzőre, a stroboszkópos villanássorozatra, vagy a kézi zoomállításra gondolnunk. Persze ezt a modellt is forgatnunk kell egy darabig, hogy a nyilvánvaló különbségeit megtapasztaljuk, hiszen külsőben és teljesítményben nem különbözik az előzőektől.

Tartozékok

    YN-468 vaku, összehúzható bársony puhatokban
  • Műanyag vakutalp
  • Használati utasítás

Külső, kezelőszervek

A YN-468 legszembetűnőbb jellegzetessége a nagy hátsó kijelzője, mely a bekapcsoláskor és valamely opció beállításakor automatikus, narancs színű háttérvilágítást kap. Sajnos ez a szolgáltatás külön nem kikapcsolható.

Az kijelző miatt a kezelőszervek sem ugyanazok mint korábban. Itt nincs teljesítmény szabályozó tárcsa, viszont a Pilot és Mode gombokat – még ha kicsit más helyen is – megtaláljuk. A be- és kikapcsolást egy külön gombra bízták, a teljesítmény és egyéb opciók beállítását pedig egy kétirányú nyílgombbal végezhetjük.

A készülék váza most is ugyanaz, mint az első két modellnél. Ugyanazt a fejet kapjuk 90 fokos döntési és max. 180 fokos forgatási lehetőséggel, derítő- és diffúzor-lappal. A vaku 4 AA méretű elemmel, vagy akkumulátorral működik, melyek a korábban megismert bal oldali foglalatban kapnak helyet. A 468-as sem rendelkezik csatlakozóaljzatokkal, ellenben az elülső AF segédfényt itt is megtaláljuk.

Gyakorlatban

A vaku bekapcsolásához néhány másodpercig nyomva kell tartanunk az ON/OFF gombot. Számomra kissé furán működött, mert ha a kijelző aktiválódása után elengedtem a gombot, akkor gyakran kikapcsolt. Célszerű a gombra 4-5 mp-ig „rátenyerelni”.

A kijelzőn az alsó sor adatai mindig ugyanazok. Ide került a gépen beállított rekeszérték és érzékenység visszajelzése. Mi újfent Canon csatlakozós változatot használtunk, melynél az ISO érték nem jelenik meg. Ezt a funkciót csak a Nikon i-TTL rendszert használók élvezhetik. A jobb alsó sarokban viszont a Canonosok számára is kijelzésre kerül a zoomállás, ami ezúttal is 24-85mm közötti. E modell plusz szolgáltatása, hogy a zoom manuális módban kézzel is beállítható.

A Mode gombbal válthatunk az előzőleg megismert üzemmódok között: TTL, M, S1 és S2. Minden beállítás egy kicsivel több szabadságot nyújt az imént bemutatott modellekhez képest. TTL módban például már +/-3 fényérték között állítható az expozíció korrekció. Az M, S1 és S2 módok szélesebb, 1/1 és 1/128 közötti leosztást kínálnak és bármilyen értéket beállítva még további +1/3, vagy +2/3 fokozattal módosíthatunk a teljesítményen. Mindezek a jobb és bal iránygombokkal állíthatók.

Az üzemmódok között újdonság a Multi beállítás, vagyis a stroboszkópos villanás sorozat. Ezen belül beállítható a manuális teljesítmény (1/4-1/128), ettől függően a villanások száma (4-90), valamint a villanások gyakorisága, frekvenciája mely bármilyen teljesítmény értéknél 1-50HZ közötti lehet.

A YN-468 támogatja a hátsó-redőny szinkront, a vaku expozíció sorozatot és expozíció rögzítést is. Sorozatban használva akár 7-9 villanásra is képes lehet a készülék egy átlagosan megvilágított szobabelsőben. Teljes kisütés esetén méréseink szerin kb. 4 mp az újratöltési idő.

Értékelés

Ennél a modellnél az LCD, a stroboszkópos mód, és a szélesebbkörű beállítások jelentik az újdonságot, melyekre már egy profi vaku is büszke lehetne. Néhány extra azonban nem ártana a teljes boldogsághoz, például a gyors vakuszinkron lehetősége, vagy valamivel nagyobb teljesítmény a 33-mas kulcsszám helyett. De ne legyünk telhetetlenek, a YN-468 így is sok kiegészítőt és szolgáltatást kínál egy közepes képességű gyári rendszervakunál is alacsonyabb áron. Méltó helye van a vásárlási listán. Kenyér, parizer…Yongnuo…

Szolgáltatások

Szolgáltatások összefoglalása
YN-465 YN-467 YN-468
kulcsszám (ISO100, m) 33 (85 mm) 33 (85 mm) 33 (85 mm)
Zoomfej Igen Igen
motoros zoomfej Igen Igen
beépített diffúzor Igen Igen
beépített derítőlapocska Igen Igen
lefelé döntés -7 fok -7 fok -7 fok
felfelé hajtás 90 fok 90 fok 90 fok
oldalra fordítás -90..+180 fok -90..+180 fok -90..+180 fok
AF segédfény (középpont) Igen Igen Igen
AF segédfény (többpontos)
teljesítmény kompenzáció Igen, ±1,5 Fé Igen, ±3 Fé
vaku teljesítmény sorozat (flash bracketing) Igen Igen
TTL mód Igen Igen Igen
nagy sebességű mód

optocsatolt slave mód Igen Igen
TTL vezérelt slave mód
TTL slave vezérlés (vezeték nélküli master)
manuális mód Igen Igen Igen
teljesítmény minimuma manuális módban 1/64 1/64 1/128
teljesítmény állítás lépésköze manuális módban 1 Fé 1 Fé 1/3 Fé
Modellfény
stroboszkópikus vakuzás Igen
folyadékkristályos LCD Igen
háttérvilágítás az LCD-hez Igen, automatikus

Mindhárom vakut a McGoat webáruháztól kaptuk. Köszönjük!