Pályázat a Fotó Premier könyvben való megjelenésre

0

Könyvben való megjelenésre írtak ki pályázatot a Fotó Premier készítői, mely egy újabb lehetőség képeink publikálására.
A pályázat kiírói 5 db színes vagy fekete-fehér képet várnak, melyek közül zsűri választja ki a kiadványban megjelentethető fotókat.

Nevezési díj 2500 Ft, a könyvben való megjelenés 85000 Ft.

Sajtóközlemény:

A pályázat céljáról: Részvétel a „FOTÓ PREMIER” című kortárs fotográfusokat bemutató könyvben.

A részvételi feltételekről: A pályázattal elsősorban azoknak a fotósoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akiknek önerőből eddig még nem sikerült alkotásaikat és személyüket egy igazi referenciául szolgáló kiadványban bemutatni.
A pályázaton határok nélkül és állampolgárságtól függetlenül mindenki részt vehet. Az alkotók 5 db színes vagy fekete-fehér fotográfiával pályázhatnak, amelyek sikeres pályázat esetén a Fotó Premier című könyvben fognak megjelenni. A képek kiválasztásnál fontos, hogy jól tükrözzék az alkotó munkásságát. A képek mellett az alkotó magyar és angol nyelvű rövid bemutatkozása is szerepelni fog a művész portréjával. A megjelenést követően a könyvekből minden sikeres pályázó 10 db-ot saját céljára ingyenesen megkap. Ezenfelül további példányok is igényelhetőek lesznek.
Mivel a könyv terjedelme határt szab a megjelentethető fotográfusok számának, ezért a legtehetségesebbnek ítélt alkotók jutalma lesz a kiadványba történő bekerülés. A pályaművek közül a zsűri tagjai fogják kiválasztani a szakmailag elfogadható és megjelentetésre leginkább érett alkotásokat. A művek alkotóit a döntésről értesíteni fogja a pályázat kiírója és ugyanakkor felkérni őket, hogy teljesítsék a pályaművek sikeres megjelentetéséhez a pályázat további feltételeit is.

A részvételi díjakról: A pályázat részvételi díja két részből tevődik össze.
1, A pályaművek benyújtásával egyidejűen 2500 forintot vagy külföldről 10 eurót kell pályázati díjként befizetni. Ez a díj biztosítja a pályázó részére, hogy a pályázaton részt vehessen és a művei zsűrizésre kerüljenek. A nyertes pályázók értesítést fognak kapni a kiírótól, hogy a műveik szakmailag megfeleltek és sikeresen szerepeltek.
2, A pályázat második szakaszába tovább jutott nyertes pályázóknak, további 85 000 forint vagy 340 euró pályázati díjat kell fizetniük, amely a kiadványba történő bekerülés utolsó feltétele. A pályázati feltételek sikeres teljesítéséről és a Fotó Premierbe történő bekerülésről, a pályázati díj második azaz utolsó részének beérkezését követően értesítést küldünk, mely tartalmazni fogja a kiadvány megjelenésének pontos idejét, a befizetett pályázati díjról kiállított számlát, valamint a könyvek átvételének helyét és időpontját.
A könyv megjelenéséhez egy kiállítást is tervezünk, melyen az érdeklődőknek és a művészeknek lehetőségük lesz a személyes találkozásra és a könyvek dedikálására. A kiállítás helyéről és időpontjáról külön értesítést fogunk küldeni.

A pályaművek paramétereiről: 5 db, jogilag rendezett, saját készítésű fotográfia, melyek beküldhetőek elektronikus formában, minimum 2Mp maximum 3Mp felbontásban, tömörítetlen jpg-jpeg vagy tiff formátumban, e-mailben vagy CD-én, valamint, vegyszeresen laborált változatban, mely képeknek hosszabbik oldala minimum 18cm maximum 30cm lehet. Pályázatonként kizárólag 5 db színes vagy 5 db fekete-fehér fotográfiát fogadunk el, vegyesen kollekciókat nem. A vegyesen beküldött felvételek a pályázatból kizárásra kerülnek. Pályázati anyagokat kizárólag felbélyegzett válaszboríték mellékelése esetén küldünk vissza. Laborált fotográfiák esetén, kérjük minden kép hátoldalán feltüntetni a szerző nevét, címét, a kép címét a készítés helyét és dátumát. Az e-mailben beküldött képek esetén kérjük, hogy a kép fájlok nevei a kép címekkel megegyező címet viseljen és a levélben minden képcím mellé tüntessék fel a készítés helyét és dátumát. A CD-n mellékelt alkotások esetén kérjük, hogy a kép fájlok nevei a kép címekkel megegyező címet viseljen és egy külön txt-fájlban minden képcím mellé tüntessék fel a készítés helyét és dátumát. A jelentkezők saját vagy művész neveiken pályázhatnak. Művésznév használata esetén a bemutatkozásban kérjük az eredeti születési nevet is feltüntetni. A bemutatkozó leírás leütési száma szóközzel együtt maximum 1800 karakter lehet . Az angol nyelvű változat elkészítése a pályázó feladata, melynek leütési száma szóközzel együtt szintén nem lehet 1800 karakternél több. A bemutatkozó leírásnak tartalmaznia kell a fotográfus születési időpontját és a születés helyét, valamint csatolni kell az alkotó portréját is a pályázati képekre meghatározott paraméterek szerint. A bemutatkozás nem tartalmazhat elérhetőségi adatokat. További tartalmi megkötés nincsen, de kérjük, hogy a művészeti album egészére vonatkozó kiemelkedő színvonalra való tekintettel, egyaránt tartalmilag és stilisztikailag, mind a magyar mind az angol nyelvű változatot, kellő gondossággal készítsék el.
Fontos! A pályázathoz külön nevezési lap nincsen. A pályaművek beküldése és a pályázati díj befizetése a pályázati kiírásban szereplő feltételek tudomásul vételét és elfogadását jelenti. Kérjük, a tisztelt pályázókat, hogy az egyszerűbb kapcsolattartás érdekében a postai beadás esetén is tüntessék fel e-mail címeiket.

Nevezési díjak
I. rész: 2500 Ft vagy 10 euró (2008. 12. 12-ig)
II. rész: 85 000 Ft vagy 340 euró (2009. 01. 16-ig)

Határidők
Beküldési határidő: 2008. december 12.
Zsűrizés: 2008. december 21.
Megjelenés: 2009. február 11-18.

A Zsűri tagjai
Metzger Mária – Művészeti szakíró (Magyarország)
Petru Furculita – Festőművész (Moldávia)
Virág András – Fotóművész (USA)
Fény Károly – Fotóművész (Magyarország)

Beküldési címek
Postacím: Fotó Premier Pályázat
Fény Károly részére
Budapest Pf. 318 1242 Hungary
Elektronikus levélcím: premier@feny.eu
Személyes leadás: FUJI FOTO CENTRUM / FAZEKAS FOTÓ
1085 Budapest, József krt. 69.
Hétköznap: 9-18-ig, Szombaton: 10-13-ig

Az album főbb technikai jellemzői
A/4-es, varrott, kemény fedelű, 200 oldalas (színes és fekete-fehér)
ISBN: 978-963-06-2447-3
Terjesztés művészeti galériákban és könyvesboltokban
Nyomdai munka: ILLÉS NYOMDA
Győr 9600 Mónus I. u. 28/b.

Pályázati díj fizetési módok
1, Paypal számlával
Fény Károly
Telefon: +36209395632
E-mail: karolyfeny@yahoo.com
2, Banki átutalással belföldön
Fény Károly
Budapest Bank: 10100833-38361351-00000006
3, Banki átutalással külföldről
Fény Károly
IBAN: HU54-10100833-38361351-00000006
Swift/BIC: BUDAHUHB

Kapcsolattartó:
FÉNY KÁROLY – A Pályázat kiírója és a Fotó Premier c. könyv felelős kiadója
Tel.: +36/20/9395632
E-mail: fenykaroly@feny.
Internet: www.fenyart.hu

A pályázat Fővédnöke:
FAKULTÁS KÉPKERET SZALON ÉS KORTÁRS GALÉRIA
1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3.