Mamiya DM40

Pixinfo.com - 2010. március 2. 10:30 (Fényképezőgépek)

A Mamiya bejelentette DM-sorozatának legfrissebb tagját a DM40 középformátumú DSLR fényképezőgépet és hátfalat. A készülék az ebben a szegmensben legelterjedtebb 645-ös formátumban készült. Képérzékelőjének mérete (44 x 33) azonban valamivel kisebb, mint a szabvány által megengedett 6x4,5 cm-es képkockaméret. A szenzor 40 megapixeles, érzékenysége pedig ISO80 és ISO800 között állítható. 16 bites TIFF képformátumot választva ez képenként 240 MB adatmennyiséget jelent.

Egyik fontos tulajdonsága, hogy a fotók között mindössze 0,8 másodpercnek kell eltelnie, vagyis relatíve gyors gépnek számít ebben a kategóriában. A másik kiemelkedő képessége a gyártó által most bevezetett „DF” technológia, mely lehetővé teszi a fotós számára, hogy kétféle zártípus közül válasszon. Ez lehet a szenzor előtti redőnyzár, vagy az objektívbe épített központi zár. A központi zár akár 1/1600 mp-es vakuszinkron időt is lehetővé tesz. A fényképezőgép és a hátfal egy 6 x 7 cm-es LCD érintőképernyőt kapott. A fényképezőgéphez 15 saját gyártású objektívet kínál a Mamiya, 28-tól 300 mm-es gyújtótávolságig.

A Mamiya DM40 hátfalat a gyártó 645AFD, és 645DF szériás gépeire közvetlenül is csatlakoztathatjuk, egyéb középformátumú fényképezőgépekre pedig adapter közbeiktatásával helyezhető fel.

A DM40 DSLR fényképezőgép, egy 80mm F2,8D alapoptikával együtt 21 990 dolláros, míg a DM40 hátfal 19 990 dolláros áron kerül forgalomba, márciusban. Mindkettőhöz a Capture One és a Leaf Capture szoftvereket mellékeli a gyártó.

További ajánlatok:

Következő hír

Megújult Kata kínálat

2010. március 2. 14:40

Három új táskasorozat a könnyedség jegyében.

Korábbi hírek

Fényerő bajnok: Noktor HyperPrime 50mm F0,95

2010. március 2. 09:58

Mikro négyharmadra érkezik a Noktor különösen nagy fényerejű teleobjektíve.

Közel a Leica S2?

2010. március 1. 11:10

Japánban, zárt ajtók előtt már bemutatta új rendszerét a német gyártó.

Rekordkísérletre készülnek a pécsiek

2010. február 26. 13:45

A cél: 27 Gpixeles panorámakép Pécsről.

Fotótanfolyam az alkalmazott fotográfus feladatairól

2010. február 26. 13:25

„Az alkalmazott fotográfus feladatai” címmel indít 56 órás elméleti és gyakorlati órákból álló képzést a FOTO-DA Stúdió.

Sanyo VPC-X1200, VPC-X1220, VPC-X1420

2010. február 26. 13:00

Három új ultrakompakt gép a Sanyo kínálatában.

Brutál gyors 10 Mpixeles Sony CMOS: IMX050CQK

2010. február 26. 10:50

A Sony új 1/2,3" típusú hátsó megvilágítású Exmor CMOS R képérzékelőt jelentett be.

Vízálló Pentax Optio W90 LED-del

2010. február 25. 10:47

Digitális mikroszkóp mód is került a frissített vízálló ultrakompaktba.

26×-os zoom a Pentaxnál is: Optio X90

2010. február 25. 10:30

A Hoya-Pentax frissítette ultrazoomját.

Új FLD lencsetag a Sigma objektíveiben

2010. február 25. 08:35

Új optikai tag a kiváló képminőségért.

Canon EOS-500D firmware frissítés

2010. február 23. 20:05

LiveView stabilitás növelés és nyelvtani javítások.