Photokina 2006 számokban

2006. 10. 04. 11:17 | Tibor

Szombaton bezárt az idei Photokina kiállítás és vásár. Összegyűjtöttem néhány adatot így a tudósításaink végére.
Az idei Photokina mindenidők legnagyobb fotós szakkiállítása volt. A két évente megrendezésre kerülő rendezvény idén 46 országból 1579 kiállítót vonzott. A keleti bejárat teljes átépítésével és az északi csarnokok és bejárat hozzákapcsolásával a 2004-es 196.500 m2 helyett idén már 230.000 m2 állt a kiállítók rendelkezésére. A 153 országból érkezett 162 ezer látogató minden eddiginél szélesebb szórakoztató elektronikai, IT és kommunikációs technológiai kínálatot talált az 1950 óta, hagyományosan a professzionális fotósok és videósok (ideértve a mozgókép készítés minden ágát) számára szervezett rendezvényen.


A kiállítási tér jelentős átalakítása, illetve a fotós piacon történt átrendeződések miatt a kiállítók területeit is jelentősen átszervezték. A hagyományosan jelentős gyártók, mint a Canon, Fuji, Kodak, Nikon, Olympus idén is nagy kiállítási térrel és komoly kínálattal készültek (talán a Kodak kivétel, mert a tér ugyan nagy volt, de kongott az ürességtől), de voltak (pl. HP, Nokia, Samsung) akik korábbiaknál lényegesen nagyobb területet foglaltak el. Az új kiállítók közt említést érdemel a számítástechnikai óriás, az Apple, illetve a legnagyobb európai fotókidolgozó a CeWe. Mindkettőjük megjelenése azt igazolja, hogy eljött az idő, hogy a töménytelen digitális felvétellel kezdjünk is valamit.
Bár a 153 országból érkezett nemzetközi látogató had az összes látogatónak alig több mint 40%-át tette ki (a többiek Németországból érkeztek), a Photokina így is egy valóban nemzetközi összejövetel. A felmérések szerint a vásári látogatók (nem számolva az újságírókat és kiállítókhoz tartozókat) 20%-a kereskedő, míg 80%-uk professzionális fotós volt.
Míg kettő illetve négy éve elvétve lehetett még a filmes világból újdonságot találni, addig az idei Photokina egyértelműen a digitális fotózás kiállítása volt. Filmet vagy filmes terméket még csak mutatóban sem láttunk. Az egyre elérhetőbb árú, ma már sztenderden 10 megapixeles tükörreflexes fényképezőgépek elöntötték a piacot, amit az utóbbi időben a jó minőségű objektívek bővülő kínálata is követett. A korábbi években megjelent nagy LCD-k után az idei év slágere a képstabilizátor és a tükörreflexes modelleknél a szenzor tisztítás. A mobiltelefonok piacán a felbontás már 8 megapixelnél jár, a videokamerákban pedig a korábban egyeduralkodó szalagos rögzítési technikát láthatóan kezdi leváltani a DVD és a merevlemez. A memóriakártya szabványok terén egyértelmű nyertes a SecureDigital formátum, aminek nagyobb felbontást és sebességet ígérő, SDHC néven futó változatát a legtöbb most megjelent fényképezőgép már támogatja.
A digitális állományok kinyomtatásában rejlő lehetőségekre is több gyártó ugrott, mint korábban. Míg 2004-ben még csak egy csarnokban kínálták kioskjaikat a főleg távolkeleti gyártók, addig az érintőképernyős, gyakran a papírképet is legyártó, monitornyi eszközök ma már majdnem minden nagyobb stand kötelező elemei voltak.
A szervezők szerint Photokina 2 év múlva is lesz (miért ne rendeznék meg, ha ilyen növekedés érhető el 2 év alatt), bár szerény véleményem szerint lassan már ott tart a dolog, hogy egy hét alatt ennyi információ már totálisan emészthetetlen.

Egy hozzászólás a(z) “Photokina 2006 számokban” című bejegyzéshez

  1. Pixinfo.com blog - Blog Archive - Bezárt a Photokina 2008 írta:

    [...] a legutóbbi Photokina végén úgy zártam a beszámolónkat, hogy az volt az addigi legnagyobb Photokina. A mostani kiállítás után még mindig mondhatjuk, [...]

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum