1 éves a Pixinfo.com
Ugyan nem mai hír, de talán így is megéri megemlíteni, hogy április 1-én volt egy éve, hogy átálltunk a korábbi Index Digicamről az új, Pixinfo.com névre. Az átállás nem csak a nevet, de a domain-t is érintette, ami sokaknak aggodalomra adott okot. Bár nagyon hittem a döntésünk helyességében, és ennek megfelelően a sikerben is, a kétkedőknek mégis sikerült egy kis bizonytalanságot elültetniük bennem.

Egy jól bevezetett, sokak által ismert név feladása persze mindig kockázatos. Nevet váltani sok pénzzel és/vagy gondos előkészítéssel lehet. Pénz híján mi az utóbbit választottuk és már kb. egy éve szerveztem, hogy az átállás a lehető legsimábban menjen.
Tavaly áprilisban, a váltáskor, úgy gondoltam, hogy a legkritikusabb az első két hónap lesz, így árgus szemekkel figyeltem a statisztikákat. Féltem, hogy az új név, az új dizájn és az új domain név sokakat eltérít majd az új oldaltól, annak ellenére, hogy a lap felépítésének a logikáján határozottan pozitív irányban módosítottunk. Félelmeim alaptalannak bizonyultak. Pont az első két-három hónapban volt akkora érdeklődés az oldal iránt, amit csak az októberi statisztikák tudtak megdönteni (pedig a nyár sem volt rossz).
Időközben az oldal látogatottságának mérésében az általunk korábban használt saját (logok kiértékelésén alapuló) statisztikákról a Google Analytics rendszerére. Ez persze számszerűen némi visszaesést jelentett, hiszen egy távoli szerverrel való mérés mindig némileg kisebb eredményt hoz, de mivel a szolgáltatás egy tőlünk független, nagyvállalat kezében van, remélem joggal bízhatok a pártatlan és pontos eredményekben. Ezen adatok alapján az idei március majdnem minden szempontból rekordot döntött. 137 ezer olvasó, 253 ezer alkalommal összesen 1.022 ezer oldalt nézett meg a Pixinfo.com-on (ugyanebben a hónapban a Fotózz.hu-n 72 ezer látogató 233 ezer alkalommal 4.252 ezer oldalt látott).
Ezúton szeretném megköszönni minden kedves olvasónknak, hirdetőnknek illetve partnereinknek azt a megtisztelő bizalmat, amivel az első évben támogattak bennünket. Igyekszünk ezt a bizalmat a következő években még jobb tartalommal, frissességgel és újabb szolgáltatásokkal meghálálni.





2007. április 19. at 14:00
Tisztelt Szerkesztők!
Szinte napi rendszerességgel látogatom oldalukat kb.
egy-másfél éve. Sajnálattal látom, hogy január óta megritkultak a fényképezőgép tesztek. Helyette volt egy kicsit hosszúra nyúlt nyomtatóteszt, de ha idén számbavesszük hány újdonságot teszteltek, hát egy kis lemaradás észlelhető korábbi önmagukhoz
képest.
Azért sajnálom, mert ilyen részletes, élvezetes teszteket mint amit Önök írnak másutt nem találni. Sok ismeretet szereztem leendő vásárlóként belőlük és remélem ez a jövőben is így lesz.
Minden jót további munkájukhoz.
2007. május 17. at 09:13
Tisztelt Szerkesztők!
Én csak gratulálni szeretnék a kimerítően alapos tesztekhez. sehol másutt nem láttam még ilyet. Amig ilyen magas a honlap színvonala, addig akár évente is nevet változtathatnak.
Üdv: Yokayee
2009. február 16. at 11:45
[...] még emlékeznek a két éve áprilisban megjelent 1 éves a pixinfo.com cikkre, azok most biztosan nem tudják, hogy én hibbantam meg, vagy időutazás részesei voltak [...]