Az ezredforduló utáni első évtized közepén járunk – igen, jól számoltál, 2005-ben. A 2/3″-os szenzorral szerelt bridge csúcsgépek épp kezdenek kikopni a divatból. Helyettük a nagy zoomos kompaktok követelnek maguknak figyelmet, de ekkoriban még a 10-12x-es zoomátfogás figyelemreméltónak számít. Helyettük a DSLR mánia az új dili, mely az elmúlt években kiadott belépőszintű és egyre olcsóbb középkategóriás modelljeivel meghódította a haladó amatőr fotósok jó részét. Aki nagy szenzoros, és jó képminőségű gépet szeretne, tükörreflexes modellre gyűjt. A CCD egyeduralma elvitathatatlan, a CMOS szenzorok pedig jórészt a Canon DSLR-ek és néhány olcsó „webkamera” hóbortjának számítanak. Minőség különbségük persze ég és föld. A Sony még (már) nem számított DSLR gyártónak, bár ebben az évben kötött megállapodást a patinás, de akkoriban már nem túl sikeres Konica Minolta céggel, tükörreflexes gépek fejlesztéséről. A Sony elsősorban elektronikával és alkatrészekkel segítette a K-M DSLR-ek megszületését. Szóval mindenki a feljövőben lévő digitális tükörreflexes fényképezőgépekre figyelt ebben az időben, hiszen egyre másra ezektől kapta az új csodákat. És akkor a leállósávban érkezett egy Sony bejelentés, amire senki sem számított. Az, hogy kompakt gépbe nagy szenzor kerüljön, egyfajta utópiának számított, bár elméletét már akkor is alaposan kitárgyalták és megrágták a fotós fórumok. A gyakorlati megvalósítás azonban ezidáig váratott magára. A japán gyártó elsőként lépte meg, hogy egy bridge kompaktba a tükörreflexes gépek szenzorával konkuráló képérzékelőt szereljen. Ez volt a Cyber-shot DSC-R1 modell 2005 szeptemberében. A fényképezőgépbe egy 21,5 x 14,4 mm-es, 10 megapixeles CMOS (!) képérzékelő került, hajszál híján akkora, mint a korszak DSLR gépeinek zömébe. Összehasonlításképp, akkoriban a kompaktok legjobbjai az említett 2/3″-os CCD-ket használták, melyek mérete 8,8 x 6,6 mm volt. Ez több mint 5x kisebb fényérzékelő felületet jelent. Talán nem véletlen, hogy már a bejelentés is ötször jobb érzékenységről és 2,5x nagyobb dinamikaátfogásról beszélt. Ráadásul a 10,3 megapixeles (3888×2592 pixel) felbontás is kiválónak számított akkoriban, hiszen a legjobb kompaktok is 8-9 megapixel környékén jártak, és a belépő- vagy középkategóriás tükrös gépek sem igen ugrották át ezt a lécet. Az érzékenység ISO160-3200 között volt állítható. Az alapérték nem, de a plafonnak számító ISO3200 igen jónak számított, hisz a tükrös csúcsmodellek is ekörül teljesítettek. A Sony DSC-R1 persze csak annyiban volt „kompakt”, hogy nem lehetett cserélni az optikáját. Elejére a cserélhető alapobjektívekkel simán vetekedő méretű, 24-120mm-es Carl Zeiss Vario-Sonnar T* optika került. Az 5x-ös zoomátfogás nem számított annyira szokatlannak, viszont a 24mm-es nagylátószög már annál inkább. Mindezek mellé 1:2,8-4,8 fényerő, és 67mm-es szűrőmenet társult. Fényerőben azért elmaradt a kisebb szenzoros elődeitől, hiszen a csúcskategóriában általában 1:2,0-2,8-as Sony kompaktok érkeztek, az F828-as modell esetében például 7x-es zoommal (igaz gyengébb nagylátószöggel), de ez a visszalépés a nagy szenzor miatt érthető volt. Szuper fényerőhöz ennél is nagyobb optikára lett volna szükség. A zoom és az élesség gyűrűvel volt állítható az objektíven, pont mint a nagyokon. A rekeszértéket F16-ig szűkíthettük. Nem csak a nagy objektív, de a nagy gépváz is gondolkodóba ejthette a vásárlókat. Méretben valahol a tükrös gépek környékén járt a készülék. Sőt! A 134 x 156 x 91 mm-re tényleg nem mondhatjuk, hogy kicsi, a közel 1 kilós tömegére meg pláne nem. Volt egy másik hátránya is, nem tudott videót. Belegondolva a korszak technológiájának fejlettségére, ez nem is volt akkora hátrány, hiszen a nagy szenzorokkal még nem volt megoldott a gyors kiolvasás, és egyetlen hasonló érzékelős DSLR sem volt képes még mozgókép felvételre. Kompakt elődei viszont igen, így vehetjük ezt egyfajta visszalépésnek is az R1 részéről. Sorozatban 3 képet készített másodpercenként, ami nem volt rossz, igaz a sorozat hossza mindössze 3 kép volt, ami már akkor is szerény eredménynek számított. Az R1-nek volt egy nagy előnye, a kihajtható, 2″-os LCD, melyet a gép tetejére tettek. Szokatlan helye miatt a vakupapucs a markolat tetejére került. A kihajtható kijelző rendkívül kényelmes fotózást tett lehetővé – bár 134 ezer képpontja nem volt valami nagy szám – a hátlapot pedig teljes egészében a sokoldalú kezelőszervek foglalták el, melyekből kellett is rendesen, hiszen a gép csúcsmodellhez méltó manuális beállításokat kínált. A rekesz és záridő beállítása mellett például RAW formátumot is választhattunk. A kereső mellett egy kényelmes betekintésű, dioptriakorrekciós, elektronikus kereső is került a gépre, 100%-os lefedettséggel és 235 ezer képponttal, melynek az élőképes hisztogram, a kompozíciós rács, és a kiégett részek zebramintás kijelzése is szolgáltatásai közé tartozott. Nem beszéltem még az automata élességállításról, mely profi gépeket idézően sok módot kínált, természetesen kontraszt-érzékelős rendszert használva. Az 5 fókuszpont bármelyikét gyorsan kiválaszthattuk a gép hátán lévő joystick segítségével, és ugyanez a kezelőszerv segített a kézi élességállításkor duplára nagyított képterület görgetésében is. Az R1 mellé egy nagy kapacitású InfoLithium akkumulátort csomagoltak, mely LCD használat mellett is több mint 6 órás működést biztosított, 70%-kal jobbat, mint kis szenzoros elődei. A fotók Memory Stick, vagy CompactFlash kártyákra voltak menthetők. A gép 2005 novemberében került forgalomba, 1000 dolláros árcímkével. Az elődjének mondható F828 modell (2/3″-os CCD, 8 megapixel, 7x-es zoomos, szuper fényerejű optika) két évvel korábban kb. 1200 dolláros áron jelent meg. Egy belépő szintű DSLR (Nikon D70s, vagy Canon EOS-350D) váz 900 dollárért, kitben 1100-1200 dollárért talált gazdát. A Sony DSC-R1, bár egy különleges fényképezőgép volt, mégsem kapott utódot. A gyártó hamarosan felvásárolta a Konica Minolta DSLR részlegét és saját tükörreflexes gépeket gyártására állt rá, manapság pedig a MILC és különösen a fullframe MILC vonal zászlóvivője. A Sony Cyber-shot DSC-R1-ről részletes tesztet is készítettünk, úgyhogy aki kíváncsi a majdnem tíz évvel ezelőtti digitális csúcstechnikára, nyugodtan fussa át.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Egy újabb példa a nagy sebességű vakuszinkron (HSS) előnyére
Manapság egyre több olyan stúdióvaku kerül piacra, amely nem csak akkumulátoros üzemeltetésével, de nagy sebességű vakuszinkronjával is lehetőséget kínál a kültéri fotózáshoz.
Mint ismeretes, a...
Így készíts igényes fotókat az eladni kívánt termékedről
Manapság rengeteg apróhirdető oldal létezik, amelyek lehetővé teszik, hogy megunt, vagy nem használt eszközeinket, fényképezőgépeinket, objektívjeinket áruba bocsátsuk. Nem mindegy azonban, hogy miként tálalod...
Panorámát készítesz Lightroomban? Így gyorsíthatsz!
Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...
Felfrissítő: vaku kiegészítők
Rengeteg vaku kiegészítőről írtunk már a Pixinfón, úgyhogy itt az idő pár rövid mondatban áttekintenünk őket. A fényképezőgépünkhöz csatlakoztatható kisvaku -...
Objektívek rövidítései
Ma megjelent cikkünkhöz aktuális az objektívek rövidítésének összefoglalása. Szerencsére nem kell új cikket készítenünk, hiszen ez már megtalálható a Fotózz!hu felhasználói cikkei között, amelynek...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben