Fotóriporterek figyelem: Indul a nevezés az idei Hégető-díjra

0

Húsz éve rendezik meg a Hégető Honorka-díjat, amelyre olyan alkotók nevezését várják, akik társadalmilag fontos témákat dolgoznak fel, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is felhívni.

A nevezési határidő 2023. augusztus 31.

Sajtóközlemény:

Eltelt két évtized, de a társadalmi kihívások továbbra is velünk vannak
hszadik alkalommal indul a nevezés a Hégető-díjra

Bár a világ húsz év alatt sokat változott, a társadalmi problémák nem csillapodtak, sőt, számos területen újabb komoly kihívásokkal kell megküzdenie az emberiségnek. Az RTL Klub fiatalon, autóbalesetben elhunyt riporterének, Hégető Honorkának az emlékére alapított díj szerepe és jelentősége, valamint a Honorka szellemiségében készült alkotások relevanciája sajnos ugyanannyira fontos 2023-ban, mint húsz évvel ezelőtt. Honorka elsősorban a hátrányos helyzetű emberek sorsával foglalkozó riportokat készített, amelyért 1999-ben Toleranciadíjat kapott. Munkásságának emlékét őrzi a nevét viselő alapítvány által 2003-ban létrehozott Hégető-díj, amelyet minden évben olyan újságírók és alkotók vehetnek át, akik olyan társadalmilag fontos témákat dolgoznak fel, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani.

Indul a nevezés a 2023-as Hégető-díjra

A Hégető Honorka Alapítvány 2023-ban is azokat az alkotásokat várja, amelyek videó vagy fotó-sorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, valamint az azokra adott válaszokat, lehetséges megoldásokat. A díjra a 2022. augusztus 1. – 2023. augusztus 31. között publikált, online vagy televízióban bemutatott alkotásokkal (mozgóképpel vagy egyedi- és sorozatfotó – maximum 10 kép) lehet pályázni. A pályázatokat idén is Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója, valamint Horvát János és Weyer Balázs újságírók értékelik. A fénykép formájában beérkezett pályaműveket Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus bírálja el.

Míg 2020-ban és 2021-ben a koronavírus és annak hatásai, 2022-ben elsősorban a szomszédunkban zajló háború határozta meg a beérkezett pályaművek tematikáját. A háború sajnos azóta is beárnyékolja az életünket, de a kiszolgáltatottak helyzete, a súlyos környezeti problémák, az egészségügy és az oktatás helyzete, valamint az infláció is meghatározó témái a hazai és a nemzetközi közéletnek. De minden olyan témában várnak pályázatokat a szervezők, amely a közélet fősodrától távolabb eső, mégis fontos társadalmi kérdéseket tár napvilágra.

A Yettel hosszú évek óta támogatója a Hégető Honorka Alapítványnak, így a Hégető Honorka-díj intézményének, és idén is különdíjat ajánl fel egy alkotásnak. A mobiltársaság tavaly úgy döntött, hogy a nyertes riportfilm alkotójának elismerése mellett a pályamű által felszínre hozott ügyet is támogatja, ezzel is felhívva a figyelmet az újságírok pótolhatatlan munkájának támogatására.

A pályázatok benyújtási határideje: 2023. augusztus 31.

A pályázati kiírás részletei az alábbi oldalon érhetők el: https://www.facebook.com/HegetoHonorka/

Pályázati feltételek:

  • • Az anyag formátuma: mozgókép vagy fotó, illetve sorozatfotó

  • • Az anyag terjedelme:
  • – videó esetén: minimum 5 – maximum 30 perc
    – fotó esetén: minimum 1 – maximum 10 darab fotó
  • • Publikálás dátuma: 2022.augusztus 1. – 2023. augusztus 31.
  • • A pályázati anyag tartalmazza:
    – a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
    – a pályamű címét és szinopszisát
    – a megjelenés helyét és időpontját
  • • A pályázatokat az alábbi oldalon lehet feltölteni: www.rtl.hu/hegetodij
  • • A filmek formátuma: YouTube-link vagy Vimeo-link

A pályázattal kapcsolatos kérdésekkel Ignatovics Máriát lehet keresni az alábbi email címen: ignatovics@gmail.com

A díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Yettel Magyarország Zrt.