Sony Alpha 9 III – az első elektronikus globálzáras full-frame MILC!

0

A Sony ismét továbbfejlesztette full-frame szenzoros, profi felhasználásra szánt Alpha 9 gépét és bejelentette annak harmadik generációs változatát.

A legnagyobb újdonság, hogy a gépbe immár olyan 24,6 Mpixeles full-frame szenzor került, amelynek elektronikus zára nem gördülő típusú, hanem a teljes szenzoron egyszerre képes kikapcsolni a fényérzékelést, vagyis az elektronok gyűjtését. A globális elektronikus zár óriási előnye a gördülő zárral szemben, hogy teljes mértékben megszünteti a jello-effektust, emellett lehetővé teszi az elektronikus zárnál is a vaku használatát, ráadásul a szinkronidő is igen rövid lehet: akár 1/80000 mp záridőnél is vakuzhatunk!


A Sony Alhpa 9 III váz nem kevesebb, mint 120 kép/mp sorozat sebességre képes, a felvételkészítés közben pedig az autofókusz is folyamatosan működőképes, azaz követő AF is használható. A felvételkészítés előpuffereléssel is indítható, ez esetben a gép folyamatosan menti belső memóriájába a képeket, az exponáló gomb megnyomásakor pedig az előtti lévő 1 mp-nyi képanyag, valamint az utána következő 0,6 mp is elmentésre kerül (a 120 kép/mp 1,6 mp-ig képes tartani a gép 14 bites RAW formátumnál).

A szenzor alapérzékenysége ISO250-nek megfelelő, a berázások ellen 8 Fé előnyt adó szenzorstabilizáció használható.
Videófelvételt 4k UltraHD felbontásban 120 kép/mp frissítéssel is rögzíthetünk, a gép támogatja az S-Log3 mentést is.

A felvételeket dupla memóriakártya foglalatba helyezhető CFexpress Type A és SD UHS-I, illetve UHS-II kártyákra is rögzíthetjük.

A gép hátulján 3,2 col képátlójú, kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny, 2,1 millió képpontos LCD segíti a használatot, amely a DCI-P3 színtér lefedettségével is rendelkezik. Az élőképet 9,44 millió képpontos OLED elektronikus keresőn is láthatjuk, amely alapesetben 120 kép/mp képfrissítésű, de 240 kép/mp-re is állítható, a kijelzett képminőség enyhe romlása árán.
A Sony Alhpa 9 III előrendelhető, az első példányokat várhatóan jövő év tavaszán kezdi szállítani a gyártó. A váz ára 7000 euró (6000 amerikai dollár) lesz.

Sajtóközlemény:

A Sony bemutatja az Alpha 9 III kamerát; a világ első full-frame, globális záras rendszerrel ellátott gépét

A következő generációs Alpha 9 III akár 120 másodperc/képkocka nagysebességű felvételkészítésre is képes, torzítás- és elsötétedésmentes képeket készít és minden felvételi sebességnél képes a vaku szinkronizálásra. Ez csupán néhány előnye a készüléknek, többi tulajdonságával is kiemelkedik kategóriájából.

A Sony bemutatta az úttörő új Alpha 9 III (α9 III) kamerát, amely a világ első full-frame globális záras képérzékelőjével van felszerelve.

A lenyűgöző új, globális záras full-frame képérzékelő lehetővé teszi, hogy a kamera akár 120 képkocka/mp sorozatfelvételi sebességgel, torzítás és kamera elsötétítés nélkül fényképezzen. Azáltal, hogy ezt az innovatív érzékelőt a Sony eddigi legfejlettebb AF-rendszerével kombinálja – amely másodpercenként akár 120-szoros AF/AE fókuszszámítással büszkélkedhet -, valamint a vaku szinkronizálásának képességével minden felvételi sebességnél, az α9 III a lehetőségek új világát nyitja meg a profi fotósok előtt a meghatározó pillanatok megörökítéséhez.

„Az új Alpha 9 III mérföldkő a Sony képalkotási üzletága számára” – mondta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe IP&S marketing vezetője. „A hivatásos fotósok igényeit és szükségleteit szem előtt tartva tervezett kamera minden egyes frissítése – az érzékelőtől kezdve a méreten át a gombok elrendezéséig és a menüfunkciókig – a képalkotó közösségünk konkrét kéréseinek és visszajelzéseinek figyelembevételével készült. Meghallgattuk a vásárlóinkat és izgatottan várjuk, hogy megtapasztalhassák azokat az új funkciókat, amelyek az Alpha 9 III-ban összpontosulnak. Ezek olyan képességek, amelyek lehetővé teszik a fotósok számára, hogy olyan dolgokat örökítsenek meg, amiket ezelőtt nem tudtak.” Salmon Legagneur így folytatta: „Az alkotók a világ minden táján még dinamikusabb képeket készíthetnek különösen akkor, ha az Alpha 9 III-at gazdag objektívkínálatunkkal kombinálják. A legjobb hatást az új 300mm-es F2.8 G Masterrel – a világ legkönnyebbii nagy rekeszértékű teleobjektívjével lehet elérni.
Az α9 III tulajdonságai
Az fényképek készítésének új, dinamikus dimenziója, amelyet a világ elsői globális záras képérzékelője hoz létre:

Az új α9 III egy újonnan kifejlesztett, a világ elsői globális záras, teljes képkockás, egymásra épített CMOS képérzékelőjével rendelkezik, megközelítőleg 24,6 megapixelesiii, beépített memóriával. Mindezt a legújabb BIONZ XR® képfeldolgozó motorral kombinálták. Elsötétedésmentes sorozatfelvétel érhető el az AF/AE követéssel, másodpercenként akár 120 képkocka sebességgel. Az új α9 III nagy sűrűségű fókuszsík fázisérzékelő AF-fel van felszerelve. A beépített mesterséges intelligencia feldolgozó egység a valós idejű AF segítségével nagy pontossággal ismeri fel a legkülönfélébb témákat. Az akár 120 kép/mp-es nagysebességű teljesítmény és a rendkívül pontos témafelismerő teljesítmény kombinálásával könnyedén fényképezhetők olyan figyelemre méltó jelenetek és pillanatok, amelyek szabad szemmel nem láthatók. Az α9 III mesterséges intelligencia feldolgozó egysége támogatja a filmek és fotók készítését is pontos forma- és mozgásfelismeréssel, túlszárnyalva az emberi szem felismerési teljesítményét a Real-time Recognition AF és Real-time Tracking funkciókkal, amik automatikusan felismerik, lekövetik és fókuszálják a témát. Az α9 III 8,0 fokozatú optikai, 5 tengelyes beépített képstabilizátorral van felszerelve, amely lehetővé teszi a kiváló minőségű képmegjelenítést.

A készülék megszabadult a hagyományos mechanikus záras képérzékelők korlátaitól, és 1/80000 másodperces maximális zársebességet ér el (sorozatfelvétel esetén 1/16000 másodperceset), ami lehetővé teszi a nagy sebességű, torzításmentes rögzítést. Ha egy kompatibilis Sony vaku van csatlakoztatva a géphez, mint például a HVL-F60RM2 és HVL-F46RM (külön megvásárolható), lehetőség van a vaku szinkronizálására. Ebben az esetben akár 1/ 80000 másodperces záridővel is készíthetünk képeket. Korábban, ha a felhasználó a vaku szinkronizálási sebességénél gyorsabban engedte ki a zárat, a fény mennyisége meredeken csökkent, de a teljes sebességű vaku szinkronizálás funkcióval most már olyan jelenetek is fényképezhetők, amelyeket a hagyományos technológiával nem lehetett volna egykönnyen megörökíteni. Továbbá, amikor LED-es megvilágítás mellett készítünk fotókat vagy filmeket, a Hi Frequency Flicker funkció jelentősen csökkentheti a nagyfrekvenciával járó villódzási problémákat, mivel lehetővé teszi a zársebesség finom beállítását a villódzási frekvenciának megfelelően a monitor megtekintése közben.

Az α9 III választható kioldáskésleltetés móddal rendelkezik, ami lehetővé teszi felhasználója számára, hogy előnyben részesíthesse a kioldáskésleltetést vagy a képkereső/monitor kijelzését. Az újonnan telepített Pre-Capture funkció lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy akár 1 másodpercre visszamenjen és rögzítse a pillanatot, mielőtt megnyomná az exponáló gombot. A sorozatfelvételi sebességnövelő funkcióx a fényképezés során változik és a továbbfejlesztett sorozatfelvételi funkció biztosítja, hogy a fontos pillanatok megbízhatóan rögzüljenek. Mindez a nagy puffermemória és a megnövelt általános rendszersebességnek köszönhetően akár 390 Fine JPEG képxi rögzítését is eredményezheti egy folyamatos 30 képkocka/másodpercxii sorozatban.

A testreszabható fókuszterületek a korábbi S, M és L méretek helyett XS-től XL-ig terjednek. Az Előre beállított fókusz/zoom funkció lehetővé teszi az előre beállított fókusz- és zoombeállítások megjegyzését a kamerában, hogy szükség esetén gyorsan előhívhatók legyenek. A meglévő egyéni fehéregyensúly-keretméret mellett a felhasználó mostantól szükség szerint más méreteket is választhat, ami lehetővé teszi a fehéregyensúly finom beállítását a kép elkészítése után. Az α9 III olyan továbbfejlesztett funkciókkal rendelkezik, mint a legújabb AF-algoritmusok, amelyek AF-S módban (ISO 100 egyenérték, F2.0 objektív) akár EV-5 fényerőig nagy AF-pontosságot érnek el, az AF-követés F22-es sorozatfelvételhez. Ezen túlmenően az összetett RAW-felvétel funkció lehetővé teszi több egymás utáni kép kiváló minőségű összetett képpé történő kombinálását.

Fejlett videóteljesítmény torzítás nélkül
A globális záras képérzékelő torzításmentes képkidolgozást biztosít videók és fotók esetén egyaránt. A felhasználó például könnyedén készíthet képeket a közeli tájról egy gyorsan mozgó járműből, például autóból, de ugyanígy gyorsan mozgó témákat is lencsevégre kaphat. Ez a kamera az első az Alpha™ sorozatban, amely képes 4K 120p nagy képkockasebességű videót rögzíteni vágás nélkül, lehetővé téve a felhasználó számára, hogy a kívánt látószögben készítsen felvételeket. Lehetőség van továbbá nagy felbontású 4K 60p videók készítésére 6K túlmintavételezéssel.
Az α9 III S-Cinetone™ funkcióval rendelkezik, amelyet a VENICE digitális mozifilm-kamera videokészítéséhez hoztak létre, ami gyönyörűen kiemeli az emberi bőrt és a tárgyakat, természetes fénypontokat hozva létre azokon. Az α9 III a legújabb videóteljesítménnyel rendelkezik, beleértve a gazdag gradációs teljesítményt és az S-Log3-t. A készülék Log felvételi módban képes tükrözni és megjeleníteni a felhasználó kedvenc importált LUT-ját. Az α9 III kompatibilis a videókészítők számára készült „Monitor & Control” mobilalkalmazással.

Működőképesség és megbízhatóság a szakemberek számára
A Sony meghallgatta a hivatásos fotósok véleményét és megalkotott egy olyan megbízhatóságú és kezelhetőségű gépet, amit valóban az ő igényeikhez szabtak. A markolat formáját továbbfejlesztették és ergonómiailag úgy alakították ki, hogy a felhasználó könnyedén a tenyerében tudja tartani, így elkerülve az esetleges kényelmetlenségeket még teleobjektív használata közben vagy hosszú ideig tartó használat esetén is.
A VG-C5 függőleges markolat (külön megvásárolható) ugyanolyan kezelhetőséget és sokoldalúságot kínál vízszintes felvételek készítésekor; kényelmes támaszt nyújt hosszú felvételek készítéséhez. A markolat és az exponálógomb területe ugyanolyan kialakítású, mint a kamera fő váza, így a képfelvétel kényelmetlen érzés nélkül, a kamerával azonos kezelhetőséggel készülhet. Az α9 III egy 4 tengelyes, többszögű LCD monitorral van felszerelve, amely érintéssel kezelhető, így intuitív kezelést tesz lehetővé a legújabb érintéses menü segítségével. Az elektronikus kereső 9,44 millió képpontos Quad XGA OLED-et használ és nagy láthatóságot ér el ugyanolyan fényerővel, mint az α7R V, körülbelül 0,90x-es nagyítással x. A kamera előlapján található egy egyéni gomb, amivel a fotós a sorozatfelvételi sebességet tudja beállítani. Ezt a gombot a markolatot tartó újjal lehet működtetni. Ez támogatást nyújthat a professzionális fotósoknak, bármilyen környezetben is fényképezzenek.

Nagy sebességű munkafolyamat és skálázhatóság az azonnali kidolgozás támogatásához
Az α9 III új funkciói közé tartozik a lejátszási képszűrő, amely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy nagy sebességű sorozatfelvételt használva hatékonyan kiválasszon nagyszámú képet, valamint azt is, hogy képlejátszás közben is használható legyen a funkciómenü. Mindkét tulajdonság erőteljesen támogatja a professzionális munkafolyamatokat a felvételtől egészen a kidolgozásig.
A funkciómenü mostantól használható a lejátszás közben, így a felhasználó hatékonyan kiválaszthat nagyszámú képet a nagy sebességű sorozatfelvételek használata közben. A „Lejátszás funkciómenü” előre hozzárendelhető, így a felhasználó a képlejátszás során védelmet, okostelefonos átvitelt, FTP átvitelt stb. végezhet. A felhasználó kiválaszthatja a lejátszási szűrővel leszűkített képeket és a funkciómenüből lejátszhatja azokat, lehetővé téve a konkrét képek gyors kidolgozását. A kamera hátoldalán külön mikrofon található a hangmemóriák rögzítéséhez, a száj közelében elhelyezett beépített mikrofon pedig lehetővé teszi a hang tiszta rögzítését zajos környezetben is. A rögzített hangadatok a képekkel együtt FTP-n keresztül is továbbíthatók. A kamera lehetővé teszi a felhasználó számára 20 olyan előbeállítás alkalmazását, amiket az International Press Telecommunications Council (IPTC) támogat. Ez egy olyan nemzetközi tanácsadó testület, amelyben különböző országok hírszervezetei vesznek részt.

Az α9 III akár kétszer olyan gyorsan képes adatokat továbbítani, mint az α9 II. Az 5 GHz-es kommunikáció maximális sebességet és stabilitást kínál a hír- és sportfotósok számára, akiknek FTP-n keresztül azonnal kell közvetíteniük. Az α9 III természetesen nem csak a terepen, hanem stúdiókörnyezetben is kivállóan használható. Az α9 III számos módon lehetővé teszi a fotók és filmek rögzítését a memóriakártyára, beleértve a CFexpress A típusú kártyákat, valamint az UHS-I és UHS-II SD-kártyákat támogató két memóriafoglalatot.

Kompatibilis a „Transfer & Tagging” professzionális mobilalkalmazással, amely felgyorsítja a képküldési munkafolyamatot, valamint a „Remote Camera Tool” alkalmazással, amely lehetővé teszi a PC-k távoli felvételkészítését vezetékes LAN segítségével. Emellett a Sony a Camera Remote SDK új verziójának megalkotását is tervezi. Ezzel az újítással egy olyan szoftverfejlesztő készlet jönne létre, ami lehetővé teszi a kamera távoli működtetését és a fényképezési beállítások módosítását.

Ezenkívül az α9 III a tervek szerint előmozdítja az olyan funkcionális fejlesztéseket, mint az FTP-működtethetőség, relé lejátszás és a C2PAxv formátum támogatásaxvi a kameraszoftver frissítésén keresztülxvii.

A Sony a jövőben tovább bővíti az α1 és α7S III olyan funkcióit, mint a légzéskorrekció, a relé lejátszás és a C2PA formátum támogatásaxvii, hogy az α9 III mellett a profik igényeit ezek a gépek is kielégítsék.

Árazás és elérhetőség
Az α9 III 2024 januárjától lesz megvásárolható. A becsült európai kiskereskedelmi ára csak a kameraváznak körülbelül 7000 euró.
A VG-C5 markolat 2024 januárjától lesz megvásárolható. A termék hivatalos kereskedőknél lesz elérhető, ára pedig körülbelül 450 euró között várható.