Úgy tűnik a „csajok és motorok” klasszikus téma mellett a „csajok és fegyverek” is elnyűhetetlen. A Photoking legalábbis ebben a témában vitte a mai kora délutánt. Igaz, nem egy helyszínen. A belváros sűrűjében, azaz a Kresz Géza utcában megtalálható műterem és bolt ezúttal is több helyszínen/teremben várja a látogatókat. A hátsó fotós helyiségben klasszikus, barna bőrkanapén, fehér bikinis modell pózolt műtermi vakuk és jó pár kattognivágyó társaságában. A közepes méretű terem szépen meg is telt ottjártunkkor, és a géppel rendelkező látogatók önfeledten adták át magukat az alkotás örömének. Aki esetleg fényképezőgép nélkül érkezik, az sem lesz elveszett a Photokingnél, ugyan pót gépet nem talál magának, de a főként műtermi eszközökből, videós és fotós kiegészítőkből álló bolti kínálatuk végigpróbálható és akár meg is vásárolható. Az előtérben tárgyfotóra rendezkedtek be, ezúttal két klasszikus automata fegyverrel, és állandófényű körlámpás világítással. Ha jól tévedek egy Dragunov (SZVD) mesterlövészpuska, és hazai fegyvergyártásunk büszkesége, egy AMD gépkarabély fekszik a tükrös felületű tárgyasztalon. Teljes hétvégi programjuk hasonlónak ígérkezik, a nagyobb műteremben teljes alakos modell és portré, az előtérben tárgyfotóra berendezkedve.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Panorámát készítesz Lightroomban? Így gyorsíthatsz!
Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...
Alapfokon: Érzékelők VI.
Előző alkalommal a Fujifilm SuperCCD-jét mutattuk be. Most azonban egy nagyságrenddel jelentősebb előnyökkel rendelkező különleges érzékelőről lesz szó.
Perenyei Mónika: Késleltetve, tűnődve (videó)
Új online előadás a Budapest FotóFesztivál 2021 programjában.
Fotót a fára!
Biztos mindenki ismeri a fotós bögrét, fotós egérpadot, fotós kulcstartót, fotós tortát. Ezek jópofa dolgok, de igazából számomra kicsit erőltetettek. Viszont ha a fotó...
Alapfokon: Memóriakártyák – MemoryStick
A Sony által néhány éve bemutatott rágógumi méretű memóriakártya nem nagyon hatotta meg a közönséget.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben