Irány a hetedik kerület, a Deák tér tőszomszédságában lévő Cross Media Fotó és Design Stúdió műterme. Az első emeleti lakásban berendezett fotóstúdió nem a legnagyobbak közül való, de a hiányzó négyzetméterekért, lelkesedést, odafigyelést, családias, vagy inkább baráti légkört kapunk. Na meg kreatív ötleteket, amelyekből úgy látszik most sincs hiány, hiszen a tavalyi piromán fotózás, és egy teljes szobából kialakított camera obscura után idén egy újabb érdekesség, a greenbox technika került előtérbe. Konkrétan arról van szó, hogyan vágjuk ki a főtémát az egyöntetű zöld háttérből és helyezzük tetszőleges elé. Ha valaki most feltenné a kezét, hogy ez a videózásban elterjedt módszer, annak csak részben van igaza. Bemutatójuk lényege pont az volt, hogy bebizonyítsák, mennyire jól működik mindez az állókép készítésnél is. A mellékelt szoftver segítségével gyakorlatilag egyetlen csúszkával tökéletesen két pillanat alatt körbevágható a modell vagy tárgy. A műterem szobában nagy zöld paraván előtt vagy egy szál virágon, vagy a részvevők saját magukon próbálhatják ki mindezt a gyakorlatban is, a kitett lapostévén pedig valós időben látható az eredmény. Az összeült résztvevők a workshop vezetőjével, Sárközi Péterrel meg is vitathatják a zöld hátteres technika fogásait, és buktatóit. Jöjjön, aki teheti, hiszen valóban központi helyen van, és kis mérete ellenére sincs tömeg. Nagyon segítőkész az itteni csapat, és ráadásként egy nem túl mindennapos témával ismerkedhet a betévedő.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai
Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén).
A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek.
Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.
Ingyenes Lightroom presetek
Szeretsz RAW-ban fotózni, de nem szeretsz kínlódni a képfeldolgozással, viszont örülnél, ha egyedi kinézetű képeid lennének? Akkor a Lightroom preseteket neked találták ki! Itt...
Így készíts házilag körvaku helyettesítőt
A fotózás fele szakértelem, a másik fele barkácsolás - tartja a mondás. Bizony, van benne valami, bár az is tény, hogy a - közhellyel...
Szabad-e ingyen fotózni?
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
Ezért ne vedd komolyan a szabadalmakat!
Néhány pletyka oldalon időről-időre feltűnnek olyan bejegyzések, amelyek egy-egy neves gyártó szabadalmairól szólnak. Egy időben mi is megosztottuk ezeket, de a figyelmes Olvasónak feltűnhet,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben