A vasárnapi 2. Nyári Fotófesztivál zárásó akkordja ismét házi pályázatunk volt. Tavaly ugye az volt a feladat, hogy a nap eseményeiről készült bármilyen fotóval nevezhettek a résztvevők. Idén kötött téma volt…egy plüssmedve. Az épület hűvösében egy asztalra állított szőrmókot senki nem mozdíthatta meg, így kellett minél kreatívabb fotót készíteni róla. Persze a különféle kiegészítők ráaggatása nem volt tiltott így a legtöbben tárgyakat – kalapot, napszemüveget, ágyéktakaró levelet, vagy épp fényképezőgépeket – akasztottak plüss barátunkra. A pályázatra több tucat nevezés érkezett, melyeket a Fotófesztivál utolsó perceiben maga a nagyérdemű értékelhetett, névtelen szavazással. A félig sem komoly, többnyire poénos képeket kivetítettük, és egy félig sem komoly konferanszié (Csuha Pali) vezetésével szavazhattunk a legjobbakra. Az eredmények kiértékelése, összesítése még folyik, de remélhetőleg a hét folyamán már ki is hirdethetjük a győztest, akinek a jutalma sem marad el. Aki pedig ott volt a rendezvényen és fotozz.hu felhasználó, még bónuszkreditet is kaphat, ráadásul a fotópályázaton nevezők külön kreditjutalomra tarthatnak igényt. Részletek a fotozz.hu főoldalán (a kredit igénylésre legkésőbb 2013. június 26. 20:00-ig lehet jelentkezni).
NÉPSZERŰ CIKKEK
Négy remek ételfotózás tipp 5 percben
Mágikus hamburger, tűz és jég, robbanó zöldségek és lila eső. Ez mind egy-egy ételfotózási trükk, amik részleteit is megnézheted!
Egy újabb módszer a kis képzaj eléréséhez
A digitális fotózásban a képzajjal kell a legtöbbet küzdeni. Bár ma már kaphatók nagyon alacsony képzajú, magas érzékenységnél is jól használható gépek, a fotósokban...
Így vásárolj fényképezőgépet
Akár ajándékba szánod karácsonyra, akár magadnak keresel egy jó gépet, fontos, hogy olyan modellt válassz, amely a kitűzött feladatokra a legalkalmasabb. Nem kell mindenáron tükörreflexes gép, de nem is mindenre elég egy zsebrevágható utazózoom. Cikkünkben bejárjuk a ma kapható gépek kategóriát és néhány tippet is adunk egy-egy kiemelkedő modellre.
Biztos, hogy jól rendezted be a fotóstáskád?
Elég egy apró figyelmetlenség és a felszerelésed épsége bánhatja!
Fotóstáskából sokféle kialakítású létezik, vannak hátra felvehetők, vannak keresztbe vetve hordhatók és vannak a legnépszerűbbek,...
Így fotózz üstököst – így fotózd a NEOWISE-t!
Már egy hete remek hajnali fotókhoz kínál témát a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös, de még nem késő lencsevégre kapni. Mutatjuk hogyan érdemes...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben