A Panasonic standon lényegében minden a 3D-ről szólt, tévé seregek sorakoztak mindenütt, előttük állványra illesztett szemüvegekkel. Állóképek, mozgóképek, minden 3D-ben. A leglátványosabb egy hálószobafal méretű (152”-os) tévé volt, szerény 4K-s felbontással és persze térhatású képpel. Ez egyébként a világ jelenlegi legnagyobb ilyen készüléke. Mellettük azért a 2D fotók nagyméretű nyomatai is helyet kaptak, ami már csak azért is szívmelengető, mert néhány magyar fotó is helyet kapott köztük. Máté Bence természetfotós két felvételét tekinthettük meg, melyeket a cég Lumix DMC-FZ100 modelljével készített. A fotográfiai területen a ma bejelentett Lumix DMC-GH2-nek osztották ki a főszerepet. A 16 megapixeles Live MOS érzékelős gépen még jobb videószolgáltatásokat kapunk. A stand szélén álló színpadon is ezt a modellt reklámozták, bár sajnos az érdekesebb performensz pont véget ért mire betoppantunk. Néhány lépéssel továbbhaladva, a kiállítótér közepén egy nagy négyszögletes pultba botlottunk, rajta a teljes G-szériával és a hozzájuk való objektív kínálattal. A gépeket láthatóan nagy érdeklődés övezte. Ezzel be is végeztük a sajtóközponttól legtávolabb eső pavilonokat, ahová a fotópiac mammutjainak jó része fészkelte be magát. A mammutok azonban errefelé még nem halltak ki. Akad majd holnapra is. A Photokina tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Alapfokon: Érzékelők VI.
Előző alkalommal a Fujifilm SuperCCD-jét mutattuk be. Most azonban egy nagyságrenddel jelentősebb előnyökkel rendelkező különleges érzékelőről lesz szó.
Így állítsd be a fehér és fekete szintet
A fényképezőgéped soha nem azt a képet fogja adni, amit szeretnél tőle kapni. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudsz neked tetszőt alkotni....
Ékszerfotózás egyszerűen
A Photigy pár hónapos kihagyás után ismét ingyenes oktatóvideót tett közzé.
Aki már próbált ékszert fotózni, biztosan tudja, hogy a tükör, mint alap, nem jó...
Hét ellenérv a MILC-ekkel szemben – és cáfolatuk
Pierre T. Lambert megrögzött DSLR fan és most jól beolvas a MILC-ek ellen...
Magyar fotóklubok
Tengernyi fotóklub tevékenykedik ma Magyarországon, melyeket remélhetőleg meg is talál minden érdeklődő, hiszen a baráti társaság mellett akár kiállításokon és egyéb fotós rendezvényeken történő megmutatkozási lehetőséget is találhat. A következő rövid gyűjteményben összeszedtük hazánk legöregebb fotóklubjait.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben