Nem tudom megmondani, hogy miért, de valahogy a leghasználhatóbbnak, leg érdekesebbnek az Olympus standja tűnt. Két színpadon is folyamatosan mentek az előadások, közöttük és mögöttük pedig sok kisebb bemutatót is berendeztek. Lényegében ugyanazt csinálták, mint a többi gyártó többsége, valahogy mégis jobban sikerült. Nyilván nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta, mert a standon ma mozdulni is alig lehetett. (Ma többen vannak persze az egész kiállításon, lévén ünnepnap van.) Az új kompaktok nem kaptak túl hangsúlyos szerepet, a stand hátsó részében egy kis asztalkára voltak kirakva. Viszont annyira gyártás előtti modellek voltak, hogy például a SZ-10 is épp csak szét nem esett. Próbáltam megtudni az asztalka mellett álló úriembertől, hogy miben nyilvánul meg az Eye-fi kártyák támogatása, de a nyelvi akadályokat nem sikerült leküzdenünk. A víz-, por- és ütésálló gépek bemutatásához egy hosztesz egy mintagépet videó felvétel közben egy vizes csőbe ejtett, a gép pedig a kanyargó csőben pattogva csúszott le a vízzel teli üvegmedencébe. Vízálló tokok terén az Olympus mindig is nagyon erős volt, és itt úgy néz ki van is komoly kereslet ezekre a tokokra. Az viszont nekem kicsit furcsa volt, hogy miért csak nyugdíjasok érdeklődtek a búvároknak szánt tokok iránt. (na jó, voltak fiatalok is) A stand külső falán egy vitrinbe kiállították az aktuális E rendszer elemeit a FourThirds és a Micro FourThirds termékvonalból egyaránt. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Egy újabb videó a hisztogramról
Mark Wallace egy szinte lerágott csontot vesz újra elő (mondhatnám, vesz újra szájába ;) ), de nem hiába.
Az ő bemutatója végre gyakorlati oldalról közelíti...
Lightroom Preset Starter Pack
Ingyen tölthető le a Sleeklens-től a 15 előre beállított effekt szűrő (Preset) a Lightroom 4-6, valamint CC verziókhoz.
Így készíts otthon olcsó tárgyfotós studiót
Szeretnél igényes tárgyfotókat készíteni, de nincsenek méretes szoftboxszal ellátott stúdióvakuid vagy tárgysátrad? Itt a megoldás! Jon Legge 5 perces rövidfilmjében lépésről lépésre...
Objektív szűrőkről – egyszerűen
A Pixinfo működése óta már többször kaptunk olyan e-mailt, amelyben a kedves Olvasók hiányolják a kezdőknek szóló, egyszerűbb nyelvezetű cikkeket. Bizony igazuk is van, így most szeretnénk pótolni ebbéli hiányosságunkat egy könnyen megérthető, a fotózással most ismerkedőknek szánt cikkel, amelyben a különböző szűrőket mutatjuk be.
Ez a legelemibb hiba, amit gyerekek fotózásánál elkövethetsz
Gyaníthatóan ma már kevesen vannak hazánkban, akik ne rendelkeznének valamilyen fényképezésre alkalmas eszközzel. Legyen az egy komoly DSLR, vagy egy kényelmes és könnyű MILC,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben