Olympus stand

0

Nem tudom megmondani, hogy miért, de valahogy a leghasználhatóbbnak, leg érdekesebbnek az Olympus standja tűnt. Két színpadon is folyamatosan mentek az előadások, közöttük és mögöttük pedig sok kisebb bemutatót is berendeztek. Lényegében ugyanazt csinálták, mint a többi gyártó többsége, valahogy mégis jobban sikerült. Nyilván nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta, mert a standon ma mozdulni is alig lehetett. (Ma többen vannak persze az egész kiállításon, lévén ünnepnap van.) A tudósítás támogatója a Sony Az új kompaktok nem kaptak túl hangsúlyos szerepet, a stand hátsó részében egy kis asztalkára voltak kirakva. Viszont annyira gyártás előtti modellek voltak, hogy például a SZ-10 is épp csak szét nem esett. Próbáltam megtudni az asztalka mellett álló úriembertől, hogy miben nyilvánul meg az Eye-fi kártyák támogatása, de a nyelvi akadályokat nem sikerült leküzdenünk. A víz-, por- és ütésálló gépek bemutatásához egy hosztesz egy mintagépet videó felvétel közben egy vizes csőbe ejtett, a gép pedig a kanyargó csőben pattogva csúszott le a vízzel teli üvegmedencébe. Vízálló tokok terén az Olympus mindig is nagyon erős volt, és itt úgy néz ki van is komoly kereslet ezekre a tokokra. Az viszont nekem kicsit furcsa volt, hogy miért csak nyugdíjasok érdeklődtek a búvároknak szánt tokok iránt. (na jó, voltak fiatalok is) A stand külső falán egy vitrinbe kiállították az aktuális E rendszer elemeit a FourThirds és a Micro FourThirds termékvonalból egyaránt. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.