Szinte kötelező jelleggel jelentkezünk a Canon objektívekkel kapcsolatos pletykákról. Csak azért, nehogy azt gondolja bárki, hogy már nem foglalkozunk a jó kis szaftos pletykákkal 😉 A valóság az, hogy igen, de többnyire csak a megbízhatóbbakat (vagy annak tűnőket) szoktuk megosztani. A jelen bejegyzésben szereplő objektívek még nagyon találgatósnak tűnnek, s egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőlük valami. De nézzük, mit álmodtak meg jövőre: Új ultranagy látószögű objektív fullframe szenzorhoz: Canon EF 14-24mm f/2.8 L. Semmi konkrétum, csak hogy talán lesz. Persze talán dec. 21-én úgyis mind meghalunk 😛 Új standard fényerős fix: megújulhat az 1993-ban bevezetett 50mm f/1.4, s persze az új verzióba optikai stabilizátort is feltételeznek. Még ha lesz is belőle valami, nagyon ne örüljünk, hiszen a Canon eddigi stratégiája szerint az újonnan bevezetett stabilizátoros fixek jóval magasabb áron kerülnek a polcokra, mint amiket leváltottak. De a gyártónak nyilván ez a jó. Rebesgetik az 50mm f/1.8 leváltását is, ha jön, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy a mostani 40.000 Ft körüli árat elfelejthetjük. Ha szétnézünk a piacon, láthatjuk, hogy ilyen áron senki más nem kínál 50mm-es objektívet fullframe-re, de még APS-C-re sem. Majd bolond lesz a Canon kint hagyni ilyen olcsón… Oh’ s majd elfelejtettem, a 85mm f/1.8 is hasonló sorsra juthat, bekerülhet stabilizátor az új változatba, s 200-300 dollárral nagyobb árcímkét aggathatnak rá. Már persze ha egyáltalán lesz új 85-ös fix. Ezeken kívül új tilt-shift objektíveket is prognosztizáltak, egy 45mm-es és egy 90 mm-es gyújtótávolságút. Mindkettő nagyobb képkört rajzol majd, így az eltolás alkalmazásakor kisebb mértékű vignettálásra számíthatunk. Nos, egyelőre ennyi. Se dátum, se más. Januárban viszont jönnek az új masinák, hisz’ 2013. január 8-11 között rendezik a CES-t (Consumer Electronic Show), amelyre a gyártók szeretnek jópár újdonságot bejelenteni (pl. a Nikon D4-et is az idei CES előtt jelentették be).
NÉPSZERŰ CIKKEK
Mi jobb természetfotózáshoz? APS-C, Full-frame, vagy Full-frame + telekonverter?
Sokakat érdeklő kérdést boncolgat Steve Perry az alábbi két videójában, amelyekből kiderül, hogy mivel kapunk jobb részletgazdagságot: egy APS-C vázzal, amely 1,5× képkivágást ad,...
Mi az a CRI és miért is jó ez nekünk?
A CRI, azaz a Color Rendering Index nem annyira új keletű, mint gondolnánk. A szín visszaadási indexként fordítható paraméter manapság főként a LED-es fényforrásoknál...
Ismerkedés az ernyőkkel
Ha fotóztál már stúdióban, biztosan tudod, hogy ernyőből nem csak egy, hanem többféle is létezik, s mindegyik egy kicsit más megvilágítást ad. Ha nem...
Fényformálók otthon – Nikon #CreateYourLight
Ha lemaradtál volna róla, már megtekinthető a Nikon #CreateYourLight oktatóvideó sorozat következő epizódja, amelyben az otthon elkészíthető fényformálókról kapunk bőséges bemutatót!
Heti Fortepan – 20.: Luxus a hegycsúcson
Szocialista luxus a Gyalyatetőn: a szálló története képekben a Fortepan válogatásában.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




