Steve McCurry nyomás alatt – avagy meddig nyújtózkodhat egy fotós?

Aki olvas külföldi online lapokat, talán találkozott már Steve McCurry – a National Geographic címlapján 1985-ben megjelent Afgán lány című képéről népszerű fotós – esetével, amelyben épp azért cincálják a fotóst, mert kiderült, hogy Photoshopot használ. Eddig csak nézegettem, ízlelgettem a sztorit, de most úgy érzem, ideje megosztanom ezzel kapcsolatos gondolataimat. Vajon meddig nyújtózkodhat egy fotós?

Biztos vagyok benne, hogy bőséggel lesznek a témával kapcsolatban pro és kontra vélemények. Igazából nem is tagadom, én magam is kíváncsi vagyok a hozzászólásaitokra, ezért is ragadtam billentyűzetet. A sztori röviden: néhány hete egy olaszországi kiállításon Steve McCurry-től egy olyan fotó jelent meg, amelyen jól láthatók a Photoshop klón eszközének (hibás) használati nyomai. Erről elsőként egy olasz fotós számolt be blogjában, csalódottságát kifejezve. A kép a következő volt:

Ezt követően többen ráugrottak a témára, így egyre több olyan fotó páros került elő, amelyek bizonyítják a Photoshop klón eszközének használatát Steve McCurry képein:

Ennyit a történetről, most pedig nézzük, miért is feszeget ez érdekes kérdéseket: Steve McCurry fotóriporterként dolgozott (dolgozik), akiknek feladatuk a dokumentálás, a valóság és a történések megörökítése. Ebbe nyilván nem fér és nem férhet bele a képmanipuláló szoftverek olyan alkalmazása, amely úgy befolyásolja a képi tartalmat, hogy az ne egyezzen meg az eredetileg történtekkel. Azaz pl. nem klónozhat egyetlen fotóriporter sem a fotójára egy füstölgően zuhanó repülőt, illetve nem cserélheti ki egy katona arcát egy másikéra. Azt hiszem ezzel mindenki egyet ért. (Steve egyébként egy interjúban azt mondta, hogy bár korábban fotóriporterként dolgozott, ma inkább már vizuális mesélőnek tartja magát.) De mi a helyzet a képkivágás eszközével? Biztosan sokan látták már a képkivágás, mint kompozíciós eszköz erejét bemutató képsorozatot: Az első kép pozitív élményeket vált ki a nézőből, hiszen azt láthatjuk, hogy egy háborús környezetben az egyik ember megsegíti a másikat. A második kép erősen negatív kisugárzású, hiszen erőszakot láthatunk a fotón. Az igazi valóság azonban a harmadik képen látható. Könnyű elképzelni, hogy egy fotós készíthet az első képpel megegyező, de készíthet a második képpel megegyező fotót is, anélkül, hogy Photoshopot használna. A képi tartalom nem módosul digitálisan, mégis, a fotó által sugárzott mondanivaló az első két kép esetében szöges ellentéte egymásnak. Ha az nem tilos egy fotóriporternek, hogy használja a képkivágás eszközét saját látásmódjának és érzelmeinek tükrözésére, s úgy komponálja meg a fotóját, ahogy az szerinte jó, és ez belefér a valóság pontos leképezésébe, akkor Steve McCurry fenti Photoshop piszkálásai sem tekinthetők a valóság káros manipulálásának. Mit is tett ugyanis McCurry? A fotóján lévő zavaró elemeket kiretusálta, illetve úgy változtatta meg, hogy a kép egészére nézve emelje annak egységességét (vagy másképp fogalmazva: csökkentse a kuszaságot). Megváltozott a képi tartalom? Valójában igen. De ez a fő mondanivalót is érintette? Nos, a válasz erre egyértelműen a NEM! Ez esetben viszont én úgy látom, hogy ezzel nem csapta be a nézőt. Más kérdés persze, hogy mi van akkor, ha mindezt úgy adja elő a fotós, hogy „nézzétek, milyen tökéletes képeket tudok lőni”. Nyilván egy ilyen kijelentés már a ferdítés kategóriájába esik, hiszen nem olyan tökéletesek azok a fotók, amikor meglövi, hanem „csak” a számítógép előtt válik azzá. Itt lehet ismételten elgondolkozni azon, hogy van-e átmenet a színtiszta dokumentálós fotóriporterség és a művészet között. Létezhet-e művészi fotóriporter, aki – mint Steve – úgy módosítja képét, hogy a zavaró elemeket eltünteti, vagy éppen a nem megfelelő pillanatot úgy korrigálja, hogy az megfelelő, tökéletes pillanatnak tűnjön. Előbbit talán könnyebben elfogadjuk, s ha ez így van, akkor már az utóbbival is megbarátkozhatunk. Az én véleményem tehát az, hogy az ilyen jellegű Photoshop manipulációk, azaz amikor a képre nem annyira illő tartalmat kiszedjük az egységesség és letisztultság jegyében, nem elítélendő. Az olyan klónozások viszont, amikor a képen eredetileg nem létező tartalmat utólag helyezünk rá (pl. repülőgép, vagy egy épp átrepülő madár), már semmiképpen nem fogadható el egy fotóriportertől. De egy digitális művésztől, aki a valóságot leképező eszközt, a fényképezőgépet és a saját kreativitását, valamint korunk technikai vívmányait használva olyan képet alkot, amely csak a képzeletében létezett, igen! Hol van tehát a határ? Nevezhető-e fotográfiának az, ha a képeken oda nem illő tartalmakat eltávolítjuk? Ha nem, akkor a világ leghíresebb fotósainak valószínűleg több, mint felét ezzel ki is írhatjuk a fotográfia nagy könyvéből! Nevezhető-e művészetnek az, ha fényképezőgéppel készített képet úgy módosítunk, hogy eredetileg nem ott lévő tartalmat is rá helyezünk? Nevezhető-e ez a fajta művészet fotóművészetnek (hiszen fotó az alapja)? Ezt nyilván mindenki saját maga el tudja dönteni és el is dönti, hiszen megvan a fejekben egy elképzelés arról, mit is tekinthetünk fotográfiának vagy fotóművészetnek, fotográfusnak vagy festőművésznek, vagy csak szimplán hol kezdődik a művészet. Tekinthető-e egy digitális kép fotográfiának és tekinthető-e egy olajfestmény művészi képnek, vagy csak a teljesen érintetlen fotó lehet igaz kép és csak az akvarell számíthat igazi művészi festménynek (hiszen az nem javítható, nem úgy, mint az olajfestmény)? Érdekes kérdések ezek, igaz? Várjuk véleményedet!