Avagy hogyan fotózz portrét f/1,4 fényerővel, stúdióban.
A vakuknál ismert paraméter a minimális teljesítmény, amely rendszervakuknál általában 1/128 teljesítményt jelent, ám stúdióvakuk esetében néha csupán 1/32-ig mehetünk le. Mindazonáltal, ha 1/128 teljesítményt is használhatunk, egy 400 Ws-os vakuval a legkisebb fénymennyiség 3,1 Joule, amely már sok lehet egy fényerős portréobjetkívvel nyitott blendén történő fotózáshoz. Mit kell tennünk hát, ha kontrollált fények mellett (azaz stúdióban) szeretnénk portrét készíteni, nagy fényerejű objektívvel, nyitott blendén? – le kell mennünk minimális érzékenységre – le kell csökkentenünk a vakuk teljesítményét – s ha még ez is kevés, ND szűrőt kell az objektív elé tekerni. Igen ám, de az ND szűrő sajnos az állandó fény mennyiségét is csökkenti, amely elég rossz hatással van a fókuszálásra, no és persze a stúdiók gyenge megvilágítása mellett a keresőkép is elég sötét tud lenni egy ND szűrővel. A másik megoldás, ha magát a beállító fényt, azaz modellfényt használjuk csupán. Ilyenkor az érzékenység lehet a normál érték felett egy kicsivel (fénymennyiség függvénye), de komolyabban oda kell figyelnünk a zársebességre is, nem úgy, mint a vakus fotózásnál, ahol a sötét stúdió miatt lényegtelen, hogy 1/50 vagy 1/200 mp-cel dolgozunk-e. A modellfény azonban nem minden vakunál állítható külön, van, ahol csak ki/bekapcsolható (főképp a nagyon olcsó, nagyon egyszerű vakuknál). Az F-Stoppers alábbi videójában megmutatják, hogyan érdemes használni a modellfényt a nagy fényerejű objektívvel való fotózáskor:
Jay P. Morgan megmutatja, hogyan készíthetsz remek pillanatfotókat lézercsapda segítségével. Bár Jay a MIOPS kioldóját használta, hasonló képességgel bír a már nálunk...
Csak negyvenes évei derekán kezdett autodidakta módon fotózni, mégis Zofia Rydet az egyik legismertebb lengyel fotográfus. Egy szerelmi viszony miatt többször megfordult Magyarországon az 1960-70-es években. Képein gyerekek és idősek hétköznapjai és a budapesti piacok tradicionális világa elevenedik meg.
Két részes videó az optikák kifejlődésétől az objektívek tulajdonságáig, külön elemezve a fotós és mozis objektíveket, érintve az anamorf és parfokális lencséket. ...
A kompakt fényképezőgépek "legnagyobb" előnye, hogy nem kell azon filózni, milyen objektívet tegyünk rá. Ezzel szemben a DSLR és MILC gépek megvásárlásával kezünkbe kerül...