Digitális és filmes fotósuli

0

A fotózás sokunk nagy örömére egy szűk kör nehezen érthető hobbijából mára mindenki számára elérhető elfoglaltsággá vált. A képek elkészítéséhez szükséges eszközök a korábbinál sokkal szélesebb kör számára váltak elérhetővé, ráadásul a digitális fényképezőgépek azonnali visszajelzést is biztosítanak használójuknak. Ez sokak számára adja azt az érzetet, hogy az eddig túlmisztifikált fotózás valójában nem is bonyolult, a képeket mindenki el tudja készíteni. Pedig a fotózás akkor is egy komoly ismereteket és nem utolsó sorban gyakorlatot kívánó szakma, ha az okmányirodában látszólag bárki képes elkészíteni az útlevélhez szükséges fotókat. Aki viszont egy kicsit is beleássa magát a témába, az azonnal látja, hogy a mai igazolványokban szereplő képek jelentős többségét nem szabadna még csak elmenteni sem, nemhogy igazolványba nyomtatni.

A fotósiskolák sajnos nem taníthatnak meg mindenkit fotózni, de elérhető közelségbe hozhatják a minőségi fotózást azok számára, akik szeretnének az egyszerű emlékképeken túllépve valami többet alkotni.

A Foto Spektrum Kft. által szervezett közel száz órás elméleti és gyakorlati elemeket is tartalmazó oktatásán közismert fotósoktól sajátíthatják el az érdeklődők a tudatos fotózás nélkülözhetetlen alapjait. Az oktatók között olyan fotósokat találunk, mint Szandelszky Béla az Associated Press fotóriportere, Dezső Tamás a World Press Photo 2006 pályázat nyertese, Máthé András fotóművész, portréfotós (mellesleg a Fotózz.hu rendszeres profi értékelője), vagy Korniss Péter dokumentarista fotográfus, Kossuth díjas fotóművész.

A tanfolyamok technikailag főleg a digitális tükörreflexes fényképezőgép rendszerekre épülnek, de a hallgatók érintőlegesen megismerkednek a filmes fotózás alapjaival és lépéseivel is. Bár a résztvevők többsége már rendelkezik megfelelő vázzal és objektívvel, a fényképezőgép megléte nem követelmény. Az iskola a tanfolyam idejére tud megfelelő felszerelést biztosítani. Sokan a tanfolyamon megszerzett ismeretek alapján választják ki az érdeklődési körüknek megfelelő, immár konkrét igények kielégítésére is alkalmas felszerelésüket.

Ahogy azt egy általános tanfolyamtól elvárjuk, a tananyag bevezeti a résztvevőket a fotózás különböző ágaiba, akik így képet kapnak a fotós munka, legkülönfélébb területeiről. Az órák közel fele elméleti oktatással, alapozással, míg nagyobb része, kiscsoportos foglalkozások keretében az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazásának megtanulásával, begyakorlásával telik.

Részlet az iskola ismertetőjéből:

  1. Fotóművészeti előadás
    Világhírű fotográfiák elemzése a narratíva és
    a fotók minősége tekintetében.
  2. Képszerkesztés, képkivágás, kompozíció, képszerkesztési szabályok elsajátítása, legyen szó természet- portré, tárgyfotóról, vagy akár hétköznapibb eseményről.
  3. Életképek, képriport fotózása, el-lesett portré,
    dokumentarista fotó
  4. Emberábrázolás, dokumentarista fotográfia
  5. Sport- és akciófotózás
  6. Kreatív fotózás a fotóstartozékok használatával
  7. Alapvető retusálás, képbeállítási technikák elsajátítása Photoshop programmal I.
    RAW és JPEG formátumok szerkesztése, alapvető képbeállítási funkciók, élesítés stb.
  8. Alapvető retusálás, képbeállítási technikák elsajátítása Photoshop programmal II.
    Minőségi fekete-fehér képek készítése, webre alkalmazás, szűrők , képi effektek.
  9. A fényképezőgép kezelése és beállításai
  10. Portréfotózás előadás I.
    A portré története, arctípusok- karakterek, művészi anatómia, portrévilágítás, portré szabadban.
  11. Portréfotózás előadás II.
    Zsánerkép, művészportré, természetes fények használata, modellfotó professzionális portréműteremben, portrékészítés lehetőségei otthon, kevésbé eszközt és felszerelést igénylő módon.
  12. Modellfotó, portréfotó műteremben
    Modellek fotózása professzionális műteremben stúdióvakukkal, fényterelőkkel sminkes és fodrász közreműködésével.
  13. Haladó retusálási munkák Photoshoppal
    Címlapfotón modell alkatának utólagosan megváltoztatása, karcsúsítása, fogfehérítés, vörösszem-effektus utólagos javítása, bőrhibák és szem alatti karikák eltüntetése stb.
  14. Képértékelési gyakorlat a fotóművész szemszögéből
  15. Csendélet- és ételfotózás műteremben.
    Miből áll egy profi műterem? Milyen felszerelések kellenek és hogyan használjuk őket?
    A világítástechnikai demonstráció után egy izgalmas tárgykompozíció, csendélet, illetve egy terített asztal étellel megörökítése nagyfelbontású filmre és digitális hátfallal.
  16. Egy teljes képalkotási és retusálási folyamat menete, munkafolyamata & panorámafotózás (A fotó születésétől végigkísérve a kép utóélete, mivel lehet szebbé, tökéletesebbé tenni egy fotót utólagos képfeldolgozással, legyen szó alapvető szín- és egyéb képbeállításokról akár a kép jelentősebb megváltoztatásáról, vagy épp művészi hatások eléréséről.
    Miként lehet a kész, kiretusált képből szép nyomatokat készíteni, milyen hordozókra lehet és érdemes nyomtatni, melyiknek milyen lesz a hatása?
  17. Általános képértékelési gyakorlat.
  18. Természetfotózás elmélete I.
    Növények, állatfajok és egyéb élőlények előfordulása, ismerete. Alkalmazkodás a természethez, az időjáráshoz.
  19. Természetfotózás elmélete II.
    Fények használata a szabadban, a téma megvilágítása kültéren, lessátor felállítása, álcázás, trükkök és általában véve a felszerelés használata természetfotózáskor.
  20. Természetfotózás tájvédelmi körzetben I.
    Fotózás vizes élőhelyen, tájképfotózás, rétek, állatok, virágok, makrófotózás.
  21. Természetfotózás tájvédelmi körzetben II.
    Patak, vízesések, források, vízimadarak, hüllők, madárraj és egyéb látványosságok naplementével, makrófotózás.
  22. Természetfotó képértékelési gyakorlat
  23. Hívás, nagyítás, fotólabor, digitális nyomtatás, megjelenítő eszközök (monitor, nyomtató kalibrálása).
    (Elmélet és gyakorlat, hogyan hívjunk elő és nagyítsunk otthon, vegyszerek használata, analóg nagyítás és digitális nyomtatás).
  24. Portré készítése, épületek és interior fotózása.

A gyakorlati órákat a kövéren szedett címek jelölik.

A tanfolyamokra alapvetően a kezdő, az amatőr és a hobbi fotósokat várják. Nem akadály, ha valaki még csak érdeklődik a fotózás iránt, mint ahogy az sem, ha már több ezer emlékképen van túl. A tanfolyamok végén a megszerzett tudás, tapasztalat és emlék mellé a hallgatók oklevelet kapnak (lássuk be, nem ez a lényeg), de igény esetén segítenek a tehetséges kezdők első kiállításának megszervezésében is.

Az iskola aktuális képzésének anyaga letölthető a http://digitalisfototanfolyam.hu/ oldalról. A következő tanfolyam február 24-én indul.