Tárgyfotózás olcsó tárgysátorral

0

Az igényes tárgyfotók készítése a fotózás egy külön szakiránya – ha lehet így fogalmazni (de miért ne lehetne?). Egy tárgyfotós sosem elégszik meg a rendelkezésre álló fényekkel, hiszen a legtöbbet úgy tudja kihozni a témából, ha egyedi, saját megvilágítást alkalmaz.

A stúdióvakuk, szoftboxok, derítőlapok, snootok és barndoorok világa persze nem mindenki számára elérhető, de azoknak sem kell feladni az igényes tárgyfotók készítését, akik nem szeretnének százezreket invesztálni a dologba. Márpedig mennyivel szebb úgy értékesítésre kínálni egy terméket, hogy az nem a szőnyegen van lefotózva…

Az AdvesPhotonál kapható Caruba tárgysátor készlet kifejezetten azoknak készült, akik csak néhány tízezer Ft-ot szánnak a tárgyfotók minőségibb fotózására, de mégis fontos számukra a szép végeredmény.

A tárgysátor összecsukva saját maga hordtáskája
A tárgysátor összecsukva saját maga hordtáskája

A tárgysátor készlet egy kb. 63×63 cm méretű, hordozható táska, amelyben megtalálhatók a kiegészítők, illetve széthajtva és összeállítva megkapjuk belőle a tárgysátrat.

De ne szaladjunk ennyire előre.
Miért is jó egy tárgysátor?

A tárgyfotózásnál legtöbbször kerüljük az éles, kemény fényeket, amelyek erős árnyékokat vetnek. Persze akadnak kivételek, a teljesen fekete háttérből előugró, szinte csak élfényt tartalmazó minőségi figyelemfelkeltő tárgyfotók, ezeket többnyire egyetlen snoottal felvértezett, hátulról villanó vakuval készítik.

A tárgyakból többet mutató képeknél viszont nem célszerű az erős árnyékok megjelenése, így lágy fényt célszerű alkalmazni. Erre a studióvakuknál a szoftbox és egyéb fényformálók hivatottak, kisebb tárgyaknál viszont egy tárgysátor is megfelelő, amely körbeveszi a tárgyunkat. A megvilágítás ekkor akár direkt vaku is lehet – persze nem közvetlenül a tárgyra, hanem a tárgysátor oldalára. Ez esetben a tárgysátor anyaga fog diffúzorként funkcionálni, azaz szép szórt fényt ad majd.

Egy fontos dologról nem beszéltünk még: a háttérről. Nem mindegy az sem, hogy milyen háttér előtt fotózzuk a tárgyainkat. Az apróhirdető oldalakon rengetegszer látni, hogy az eladásra szánt tárgyakat egyszerűen lerakják a kanapéra, vagy kiviszik az udvari kertibútorra és durva árnyékokkal, bebukott, sötét részekkel, ugyanakkor zavaró csillogásokkal fotózzák le a terméket, amiből éppen pont az nem látszik, hogy milyen állapotú az eladandó tárgy. Ráadásul egy rosszul elkészített kép a marketing szempontjából sem előnyös: nagyobb esélyünk van eladni, ha igényes képpel próbálkozunk.
A felhasználás szempontjait figyelembe véve a háttér lehet valós, vagy kreált környezet, de lehet homogén hátteret is választani. A tárgysátrak természetesen ez utóbbiak esetében használhatók.

E kis gyorstalpaló után térjünk vissza a Caruba tárgysátorhoz.
Mint említettem, a táskában találhatjuk a kiegészítőket. Nézzük mit is kapunk a tárgysátor mellé:

  • két darab lámpa, egyenként 50W teljesítményű halogén izzóval, kis méretű, fix magasságú állvánnyal
  • négy darab háttér anyag összehajtva (fehér, fekete, piros, kék)
  • egy kb. 35 cm-es fix magasságú mini állvány, gömb fejjel


A tárgysátor felállításához elsőként ezeket a kiegészítőket kell a zsebekből eltávolítani, majd egyszerűen széthajtani a hordtáskát. A belül lévő kereteket tépőzárak segítségével rögzíthetjük össze, így kapjuk meg a tárgysátor falait.

A mellékelt háttereket szintén tépőzár segítségével rögzíthetjük a hátsó falhoz. Érdemes figyelni a háttér helyes felhelyezésére, illetve arra is, hogy az összehajtogatott háttéren ne legyen gyűrődés (ha kell, nagyon alacsony hőmérsékletű vasalóval, plusz papírlapon, vagy rá helyezett konyharuhán keresztül, óvatosan, többszöri gyors mozdulattal símítsuk ki a hátteret).


Az összeállított tárgysátorban lágy fényekkel fotózhatunk. Ehhez azonban a lámpákat a megfelelő helyre kell helyezni! A tárgysátor nem arra való, hogy a bele helyezett tárgyat kívülről direkt módon világítsuk meg, hanem arra, hogy a lámpa fényét az oldalsó falakra irányítva szórt fényt kapjunk.

Ehhez kb. fél méterre érdemes elhelyezni a lámpákat. Nekünk sajnos ennyi helyünk nem volt, így egy kicsit keményebb, de még így is elfogadható lágyságú fényeket kaptunk.

Íme egy összehasonlítás, amely a direkt vakuval (stúdióvaku alap reflektorral), meghajlított fehér kartonon történő fotózás, illetve a tárgysátorban, a mellékelt lámpákkal megvilágítva végzett fotózás végeredményét veti össze. Jól látható, hogy az első esetben a túl erős fény elfedi az objektíven lévő feliratot, valamint a lencsében is tükröződik a vaku (és a reflektor), míg a tárgysátorban készült kép esetében egyikkel sem találkozunk. Igaz, egy kis derítő fény szemből még elkelt volna…

A tapasztalataink szerint a tárgysátor jól használható kisebb méretű tárgyak fotózásánál, az állványra helyezett fényképezőgéppel, vagy egy külön keret alkalmazásával akár okostelefonnal is (csak hogy ne kézben kelljen tartani). Az összeállítást követően gyorsan cserélhetők a tárgysátorban a tárgyak, így azok számára is remek választás, akik egyszerre több terméket kívánnak lefotózni, vagy eladásra szánni.

A Caruba tárgysátor ára bruttó 29.990 Ft.

A termékeket az Advesphototól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!