A miniatürizálást hajlamosak vagyunk a japánok nyakába varrni. Talán még sokan emlékeznek a nyolcvanas évekbeli viccre a marokban elférő japán hifitoronyról. Mi az a hifitorony? Na, mindegy! A lényeg, hogy nem csak a szórakoztató elektronikában volt ez igény, hanem már sokkal korábban a fotózásban is. Ez az igény szülte a kisfilmet, majd valamivel később a még kisebb formátumokat is. Az apró fényképezőgépek gyártására új cégeket szült, köztük a Minoxot, a legsikeresebb „kémfényképezőgép” megalkotóját.
Megfogan egy ötlet
A vállalat és az ötlet egyik atyja a balti-német származású, Walter Zapp volt. Zapp 1905-ben Rigában (Lettország) látta meg a napvilágot, mely akkor az Orosz Birodalomhoz tartozott. Szülőföldje az első világháborút követően nyerte vissza a függetlenségét, ahogy a szomszédos Észtország is. Walter Zapp a húszas évek elején ide utazott szerencsét próbálni, az akkor Revalnak nevezett Tallinba. Először vésnökként dolgozott, majd inasként talált munkát a korszak híres helyi fotóművésze, Walter Lemberg mellett. Már új munkahelye első évében megfogalmazódott benne az ötlet, hogy egy extra mini, marokban is elférő fényképezőgépet építsen. Abban az időben csak a Leica forgalmazott sikerrel kisebb méretű gépeket, de ekkorát még ők sem.
Munkája révén ismerkedett meg Richard Jürgens befolyásos német üzletemberrel, akivel 1932-ben közös vállalkozást alapítottak, az egyelőre még csak fejben létező terv megvalósításához. Ez egy 13 x 28 x 75 mm-es gép volt, mely 6,5 x 9 mm-es filmmel dolgozik.
Az 1935-ös prototípus (az un. Ur-Minox) vázát fából készítette el, az apró méretre utaló Minox nevet és az emblémát pedig állítólag egy helyi barátja találta ki. A vázon kívül a mechanika és az optika sem volt saját fejlesztés. Jürgens közbenjárására külsős szakemberek tervezték, hiszen az addig gyártott gépek alkatrészei nem igazán passzoltak a minigéphez. Még az egyedi méretű filmet is maguknak kellett előállítaniuk hozzá.
A terveket először a piacvezető Agfának kínálták fel, de a német cég nem érdeklődött az újdonság iránt. Itt volt szükség újra Jürgens kapcsolataira, melynek révén végül az észt VEF (Valst Elektrotechniska Fabrika), egy állami rádióalkatrész gyártó karolta fel a gép ügyét. A szabadalmakat Észtországban jegyezték be, a gyártás pedig 1938-ban vette kezdetét.
Sajnos az együttműködés viszonylag rövid életű volt, mivel közbeszólt a történelem. 1940-ben a Szovjetunió Megszállta, majd magához csatolta a balti kisállamokat, köztük Észtországot, a termelést és a forgalmazást így leállították. Két év alatt kb. 17 000 darabot sikerült értékesíteni az első szériából. A gyártás azonban egy ideig még folytatódik, szovjet vezetés alatt.
Nagyjából 2000 darab gép készült Made in USSR felirattal. A Minox Riga néven számon tartott „szovjet” darabok ma már ritkaságnak számítanak és rendkívül magas a gyűjtői értékük.
Megszületik a vállalat
Walter Zapp 1941-ben elhagyta a Szovjetuniót és Berlinben telepedett le, ahol az AEG fejlesztő központnál helyezkedett el. Itt vészelte át a második világháborút, mely alatt úgy tűnt a kis Minox végleg feledésbe merül. Ahhoz, hogy ez mégse történjen meg ismét szükség volt a régi barátra Richard Jürgensre. Segítségével 1945 szeptemberében az ország nyugati részén lévő Wetzlarban indul újra a Minox gyártása. Egy hónapon belül megalakul a Minox GmbH.
A mini fényképezőgép gyártásának újraindítását állítólag az amerikai kormányzat is támogatta anyagilag, mert felismerték, hogy a kis méret tökéletesen használható lesz titkosszolgálati célokra.
Az új modell 8 x 11 mm-es filmméretet használ és egy teljesen új, Complan 15mm F3,5 optikát kap. Jelentősen áttervezik a belsőt és a testet is, mely ettől kedve réz helyett sokkal könnyebb alumíniumból készül.
A termelést eleinte egy kis műhelyben folytatják, de 1948-ra átköltözhetnek egy nem messze lévő szivargyár telephelyére, Heuchelheimbe. A szivargyártó, Rinn & Cloos tevékenyen támogatta a fényképezőgép forgalmazását. A vállalatok szűkös anyagi helyzete miatt akkoriban a dohány volt az egyik legfontosabb kereskedelmi cikk, így a gépek gyakran dohányipari termékekért cseréltek gazdát. Walter Zapp nem értett egyet a sajátos üzletmenettel, ami végül oda vezetett, hogy 1950-ben elhagyta a vállalatot. Svájcban telepedett le, és bár a minigépek tervezését tovább folytatta, 40 évnek kellett eltelnie mire rendezte viszonyát a Minoxszal. 2003-ban, 98 éves korában hunyt el.
Hamarosan az 50-es évek nagy német gazdasági fellendülésének egyik emblematikus vállalatává vált a Minox, igazi sztár márkává. A gyártás ésszerű átszervezésével sikerült még gazdaságosabbá tenni a céget, mely akkor már világszerte ismert volt. Ebben az időben luxuscikknek számított a gép, és nem kellett hozzá sok idő, hogy a különböző hírszerző szolgálatok kedvelt segédeszközévé váljon.
Bár a Minox főleg a hidegháborús időszakban vált a legismertebb kém fényképezőgéppé, az Egyesült Államok hírszerzési hivatala, az OSS (a CIA elődje) már a világháború alatt több tucatot rendelt a még Észtországban gyártott első szériából. Nyilván nem a „céges” kirándulások megörökítésére.
Fontos előrelépést jelentett, hogy 1956-ban csatlakoztak az elterjedt mikrofilm szabványhoz. 1958-ban megjelent a Minox B, mely már (Gossen) szelén fénymérőt is tartalmazott, mérete mégis alig volt nagyobb a korábbinál. A Minox B már piacra kerülését követően hatalmas népszerűségre tett szert, a korszak legnépszerűbb mini fényképezőgépe volt. A márka aranykora a hatvanas évek elejéig tartott, és bár továbbra is népszerű maradt, a régi dicsőség már nem tért vissza.
A fejlesztések persze töretlenül folytak, így 1969-ben megjelenhetett a Minox C, mely már az elektronikus fénymérőt használt és újra sikerre vitte a cég nevét. A B-modell népszerűségét nem sikerült elérnie, de közel egy évtizedig a legjobban fogyó minigépnek számított a piacon. Az 1972-ben megjelent, CdS fénymérős BL-modell például sokkal szerényebb eladási adatokat produkált.
A fényképezőgépekhez saját kiegészítőket is készített a cég, így például mini-, és reprodukciós állványok, külső vakuk, 90-fokos tükrök, nagyítók, binokulár és mikroszkóp adapterek is beszerezhetők voltak.
Az aranykor után
1974-ben a cég beszállt a kisfilmes üzletbe is. Természetesen itt sem hazudtolták meg magukat és az elsődleges szempont a minél kisebb és könnyebb gép volt. A nyolc évvel korábban megjelent Rollei 35 kompakt gép volt a szellemi előd, amit megpróbáltak alulmúlni mind méretben, mind tömegben. A Minox EL néhány milliméterrel kisebb lett, üvegszálas erősítésű műanyag vázának köszönhetően pedig jóval könnyebb a Rollei fényképezőgépénél, ezzel mai napig a legapróbb kisfilmes fényképezőgépnek számít. Egy kiváló és éles képet nyújtó Minotar 35mm F2,8 objektívvel és átnézeti, optikai keresővel szerelték.
Kisfilmes gépcsaládjuk több mint egy tucat modellfrissítést élt meg a kétezres évekig. Csúcsmodelljük az 1992-ben megjelent Minox M.D.C volt, mely aranyozott, vagy titán bevonatos változatban volt kapható.
A Kodak által 1972-ben bevezetett 110-es formátumban is próbálkoztak, a Minox 110 modellel, mely 1976-ban jelent meg. Ez a kazettás, könnyen újratölthető gép 13×17 mm-es filmkockát és Carl Zeiss Tessar 25 mm F2,8 objektívet használt. Ez volt a Minox egyetlen távmérős keresővel ellátott fényképezőgépe.
A szubminiatűr fényképezőgépek között a Minox LX jelentette a következő lépcsőfokot, mely 1978-ban kerülhetett a boltokba. Elődjéhez a Minox C-hez hasonlóan elektronikus fénymérővel rendelkezett, zárideje pedig 1/2000 mp-ig volt állítható. Egyszerűbb változatként 1981-ben hozták ki az EX típusnevű modellt.
Ha nem is jelentettek akkor fizetőképes keresletet, a kémek azonban még ekkor is előszeretettel használták a Minox gépeket. A szovjeteknek 1967-óta kémkedő John Anthony Walker kedvenc munkaeszköze például egy Minox C volt. A hírszerző és hálózata 1985-ben bukott le.
A nyolcvanas években azonban már csak a korábbi sikerek emlékéből éltek. A sorozatosan elhibázott üzleti döntések, a gyenge gazdaság, és az olcsó távolkeleti gyártók előretörése miatt 1989-ben csődöt jelentett a vállalat, bár a felszámolást újabb átszervezéssel sikerült elkerülnie. A minőség közben egy percre sem csökkent. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az 1995-ben kiadott Minox TLX, mely 275, kézzel szerelt alkatrészből áll, és titán bevonatú alumínium vázat kapott.
A Minoxot végül a Leica vásárolta meg 1996-ban, de csak öt évig volt a birtokában. 2001-ben egy vezetőségi kivásárlásnak köszönhetően a menedzsment kezébe került a cég, mely azóta független vállalatként működik.
A Minox a mai napig készít 8×11 mm-es formátumú, jó minőségű minigépeket. Jelenlegi kínálatában megtaláljuk a több mint 15 éve gyártott TLX csúcsmodellt, a mindössze 80 x 30 x 18 mm-es ECX-et, illetve az egyedi külsejű MX-et. Ezen kívül híres modellek miniatürizált, digitális újrakiadásait is megvásárolhatjuk Minox logóval. Ilyen például a Leica M3 akár 24 karátos, arany bevonatú változata. A gyönyörű külső azonban olcsó, távol-keleti digitális belsőt rejt.
Digitális piacra szánta a cég 2008-ban bejelentett termékét, a Minox Spy Cam-et is, melyet a jól ismert kémkameráikról mintáztak és 3 megapixeles, olcsó CMOS szenzorral szerelték.
