Címlap 2020

Archívum

50 éves a CCD

50 évvel ezelőtt, 1970-ben publikálta Willard Boyle és George E. Smith új találmányukat: a CCD-t. Azóta óriásit fejlődött a technika és tucatnyi helyen segítette már az emberiséget.

Hullámvasúton a fényképezőgép

Egy kis történelmi áttekintés a fényképező eszközök elmúlt 60 évéről, és trendjeiről a statisztikák tükrében. Statisztikák? Igen összeszedtünk néhány számadatot, de igyekszünk kevésbé szárazak lenni, mint egy gimnáziumi matekóra. Honnan jött, és hová tart a fényképezőgép ipar?

Fotóügynökségek régen és ma

Egy nemrég lezajlott kerekasztal beszélgetés volt gondolatébresztője mostani cikkünknek, mely történeti áttekintés és a fotózás egykori és mai helyzetén való tűnődés is egyben. Akit érdekel ez az elsőre száraznak tűnő, de komoly dilemmákat is feszegető téma, fáradjon beljebb!

100 éves a Leica fotográfia

Megszoktuk, ha egy cég külföldi rendezvényre hív, akkor valamilyen gépbemutatóról van szó. Most azonban szülinapot ünnepeltünk a Leicával, így beszámolónk is inkább útleírás lesz, mint gépbemutató. Akit érdekel, hogyan ünnepelt a neves német cég, és milyen az új gyáregységük, lépjen beljebb!

Történelem: Think Tank Photo

Az amerikai Think Tank Photo nem régi cég, mindössze nyolc éve alapították, de a profi fotósok és az igényes, egyedi és ötletes táskákat kereső amatőrök számára jól csengő márka. Rövid, alig egy évtizedre visszatekintő történelmi áttekintésünkben összegyűjtöttük a céget mozgató filozófiát, és rövid múltjának mérföldköveit.

Elsők a digitális fényképezésben II.

Bár a digitális fotográfia robbanását előkészítő időszak meglehetősen hosszú volt, az igazi aranykor nagyjából az elmúlt két évtizedre tehető. Forradalmi újdonságaiból több kötetet is megtölthetnénk, mi azonban igyekeztünk néhány tucatot összeválogatni a digifényképezés történetét bemutató sorozatunk második részére.

Elsők a digitális fényképezésben I.

Az előző alkalommal a fotózás csaknem 200 éves történetének mérföldköveit mutattuk be, de ki gondolta volna, hogy a digitális fényképezés gyökerei is igen messzire nyúlnak vissza. Olyan messzire, hogy fontosabb évszámait két külön cikkben közöljük. A most következő elsőben a digitális forradalmat lehetővé tevő első időszak kerül sorra.

Elsők a fényképezésben

Mikor készítették az első panorámaképet? Melyik volt az első sorozatban gyártott fényképezőgép? Mi volt a szerepe Petzval Józsefnek az objektívek fejlődésében? Melyik volt az első pentaprizmás fényképezőgép? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ a Pixinfo.com fotózás történetét bemutató sorozatának első része.

Történelem: Veress Ferenc

Az erdélyi magyar fotográfia egyik első képviselője volt Veress Ferenc, aki páratlan és történeti jelentőségű képanyagot hagyott hátra a XIX. századi Erdély életéből. Munkássága nem csak önmagában muzeális értékű, hiszen nagy szerepe volt a fényképek múzeumi értékű dokumentumként való elfogadtatásában, sőt egy különleges színes eljárás tökéletesítésében is.

Történelem: Erdélyi Mór

A hazai riport- és szociofotó egyik úttörője, valamint a fotográfia oktatási célú felhasználásának ötletadója volt. Amellett, hogy kiváló portréfényképészként működött, korának nevesebb tájegységeit és építészeti emlékeit is előszeretettel fényképezte.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Kezdőknek a kompozícióról

Andrew Price látványos oktatóvideója a kompozíció alapvető szabályairól. Egy kezdő fotósnak két dologgal kell megbarátkoznia ahhoz, hogy szintet lépjen: egyrészt ki kell...

Így fotózz extrém hidegben

Vajon kell-e félnünk a nagyon hidegben való fotózástól? Árthat-e a gépünknek a nagy hideg? Tények és tévhitek az extrém hidegben való fotózásról. Ismét...

Az UV és a divatfotózás

Különleges fényhatásokat érhetünk el, ha UV fényben világító eszközöket, festéket, sminket, vagy italt használunk divatfotózásaink során. Erről láthatunk egy gyors összefoglalót a lenti videóban....

Tanulj te is világítási diagramokból!

Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy fotózni kétféleképpen lehet: vagy megelégedve a rendelkezésre álló fényekkel, vagy módosítani, kiegészíteni azokat és kreatív megvilágítást használva. Utóbbi nyilván...

Stúdióvakuk, fényformálók II.

Rövid sorozatunk második felében az előző részben bemutatott stúdióeszközök közül válogattunk össze jónéhányat, hogy a legnyilvánvalóbb módon, példafotókkal illusztrálva mutassuk be működésüket.