Történelem: Erdélyi Mór

0

Jómódban élő, felvidéki kereskedőcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1866. december 3-án. Tanulmányait szülővárosában Érsekújváron kezdte, később az ottani Ferences Gimnázium diákja lett. Tizenhét éves volt, amikor apja váratlanul csődbe ment, így kénytelen volt otthagyni iskoláját és Budapestre költözve inasnak állni. A fényképészetet választotta, mégpedig a korszak egyik neves fotósának, Ellinger Edének irányítása alatt.

Ellinger Eduard királyi udvari fényképész az akkori Korona és Uri utcák sarkán (ma Petőfi és Régiposta utca) tartott fenn műtermet. Ott ahol 1867-ben Klösz György nyitotta meg sajátját. Alapító tagja volt a Magyar Fényképészek Egyletének. Fotókat készíthetett többek között Erkel Ferencről, és a száműzetésben élő Kossuth Lajosról.

Erdélyi inasévei 1884-ben kezdődtek. Később segédként dolgozott, majd elnyerte a fényképészmester címet. 1891-ben nyitotta meg saját műtermét Budapesten az Erzsébet tér 18. szám alatt. A tehetséges, 25 éves fotográfusnak hamar híre ment, és igen sikeresnek számított a városban, mint műtermi portréfotós. Ő azonban jóval szélesebb érdeklődésű volt annál, mintsem leragadjon a műteremnél. A formálódó, akkoriban virágkorát élő főváros mindennapjait, neves eseményeit és épületeit is szívesen megörökítette, a Fővárosi Tanácstól kapott megbízás révén. Az 1890-es évek elején a Királyi Palotáról megjelent díszalbumban adták ki képeit.

1894-ben, mindössze 28 évesen, udvari fényképész címet kapott, a következő évben pedig a gödöllői kastélyban fotózhatta az uralkodói családot. Ezek a képek egy évvel később Ripka Ferenc könyvének illusztrációiként jelentek meg, de leközölte őket a Vasárnapi Újság is. 1895-ben Kossuth temetéséről jelent meg fotóalbuma.

Számos felvételt készített az 1896-ban megrendezésre kerülő millenniumi ünnepségsorozatról, ahol egy kiállításon is részt vehettek művei. Az itt készült képei szintén megjelentek az akkori lapokban. Az első hazai riportfotósok között tartják számon, hiszen több lapban is publikált az akkori eseményekről, tevékenysége pedig egybeesett a nyomdai fotósokszorosítás robbanásszerű fejlődésével.

Kiváló üzleti érzékét bizonyítja, hogy a millenniumi mezőgazdasági kiállítások díjnyertes tenyészállatait is lefotózta, majd a képeket elküldte tulajdonosaiknak. Ennek köszönhetően több meghívást is kapott vidéki uradalmakba, kastélyokba, így később jelentős gyűjteményre tett szert a vidéki Magyarországról készült képekről. A nevesebb kastélyok mellett szívesen fényképezte a tájat és az egyszerű embereket is. De nem csak az új, a régi is érdekelte. Hazánk jelentős épületeit, műemlékeit is szorgosan fotózta, képeit pedig akkurátusan katalogizálta. Ezekből aztán, a századfordulót követően egy fotóalbum is megjelenhetett, Magyarország címmel. Az albumban 680 képe jelent meg, és több idegen nyelvre is lefordították.

1897-ben nyitotta meg második műtermét a Kossuth Lajos utcában, ahol a kor művészeti és politikai elitje is gyakran megfordult. A műteremben, vagy ahogy akkor nevezték, “fotografáló-intézetben”, labor, másoló, retusáló és könyvkötő részleg is működött.

Egyik kezdeményezője volt az Uránia Magyar Tudományos Egyesület, majd 1899-ben az Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet Rt. létrehozásának. Céljuk a tudomány népszerűsítése volt. Ez a vállalkozás hozta létre az Uránia színházat (a későbbi mozit), ahol kezdetben tudományos diasorozat vetítések folytak.

Állami megbízásra térbeli fényképeket készített Magyarország nevezetes tájegységeiről, melyeket az 1900-as párizsi világkiállításon 50 darab, kiváló optikával felszerelt sztereoszkópban tekinthetett meg a közönség. A világkiállítás ezért aranyéremmel jutalmazta a fotóst.

„Sztereoszkóp: oly készülék, mely arra szolgál, hogy általok valamely tárgyról két szemünknek a tárgyhoz viszonyítva kétféle helyzetnek megfelelően készült kétféle ábra ugy állíttassék szemünk elé, hogy mindegyik szemünkkel az annak megfelelő ábrát megerőltetés nélkül külön-külön szemlélhessük s igy az ábrázolt tárgyat mintegy megtestesítve láthassuk.” (Pallas Nagylexikon)

1903-ban Erdélyi Mór javaslatára vezették be a diapozitívok, mint szemléltető eszközök közoktatásban való hasznosítását. Elgondolása Európában egyedülálló volt. Egy szaktestület 200 diáját válogatta ki sokszorosításra, melyeket ő gyárthatott. 1908-ban létrehozta az Uránia Szemléltető Taneszközök Gyárát, mely az említett diapozitívok mellett, szemléltető képeket, vetítőgépeket, nagyítókat, fényképezőgépeket, mikroszkópokat, objektíveket is készített és forgalmazott. Ezen tevékenység keretében ismeretterjesztő filmek készítését is végezték. 1908-ban egy tudományos témájú fényképkiállításon 80 matt albumin fotóját tette közzé. 1916-ban a hasonló tevékenységre szakosodott Uránia filmszínház igazgatósági tagja lett.

Taneszköz gyára 1917-ig állami monopóliummal rendelkezett. A Tanácsköztársaságban államosították, mely megrendítette az üzletmenetet, de az azt követő időszakban a cégnek sikerült újra talpra állnia.

Közben folytatta országjárását és Budapest régi és új épületeinek, elhanyagolt kerületeinek megörökítését is. Jelentős a szociofotográfiai munkássága is, hiszen például a Tabán azóta már eltűnt utcáinak, házainak életét többek között az ő munkássága révén ismerjük. Néprajzi tárgyú felvételei is jelentős történelmi dokumentumok. Teljes életművét mintegy 150 ezer fotóra becsülik, melyek jó része sajnos elkallódott, vagy megsemmisült.

Az 1910-es években jelent meg a Széchenyi fürdőt és a magyar postaházakat bemutató 11 kötetes albumsorozata (utóbbit 1925-ig adták ki). 1911-től a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének elnöke, 1926-tól tiszteletbeli elnöke lett. Ugyanebben az évben Magyarországot képviselte a frankfurti nemzetközi fényképész kongresszuson.

Több szaklapban is publikált, ahol képei mellett írásai is megjelentek. Ilyen volt a Magyar Fotográfia című lap, ahol például a fotográfia múltjáról és jövőjéről, illetve a fent említett frankfurti kongresszusról számolt be. 1927-ben megjelent cikkében a fényképészet idegenforgalmi jelentőségéről értekezett. Azt vallotta, hogy a fotó „minden reklám, hír magja, lényege, kvintesszenciája…”. Képei jelentek meg a National Geographic magazinnál is a trianoni szerződés nyomán elcsatolt területekről szóló cikkek illusztrációiként.

1924-ben érdemei elismeréseként kormányfőtanácsossá nevezték ki. A húszas évek második felétől már keveset fényképezett. Érdeklődése inkább a film felé fordult. Egy Pedagógiai Filmgyárat kívánt létrehozni, de a megbízást más kapta.

1934. március 11-én hunyt el Budapesten. Többségében azokat a fotóit ismerjük, melyeket még életében különböző gyűjteményeknek adományozott. Megmaradt fényképeit a Kiscelli Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A Szabó Ervin Könyvtár, a Privát Fotó Galéria és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, valamint néhány magángyűjtő őrzi.