Mai Manó, teljes nevén May Emmanuel, 1855-ben született Pesten, mely akkoriban még nem egyesült Budával és Óbudával a későbbi Budapestté. Értelmiségi polgárcsalád sarja. Apja id. Mai Henrik, tanár, bölcseleti- és orvosdoktor volt, aki egy budai főreáliskolában adott órákat, később pedig saját oktatási intézetet alapított.
Az ifjú Mai már kiskamaszként meg kellett szakítania tanulmányait, ugyanis édesanyja idő előtt elhunyt, a család pedig nehéz anyagi helyzetbe került. Tizennégy évesen már inaskodni kezdett, így került először Kalmár Péter Andrássy úti fotóműtermébe, mely 1873-tól mint Kalmár és Mai műterem üzemelt. Később Borsos József és a nagyszebeni festőből lett fényképész, Koller Károly pártfogolta. Közben esti tagozaton iparrajziskolába járt és magánúton sikerült leérettségiznie. Tanulóéveit két, Grazban eltöltött esztendő követte Leopold Bude szárnyai alatt. Budapestre visszatérve újra Kollernél kapott munkát, mint laboráns.
Mindössze 23 éves volt, mikor társtulajdonosként megnyithatta első önálló műtermét, mely a jelenlegi Bajcsy-Zsilinszky és Andrássy utak sarkán állt. Az 1878-ban nyílt fotóstúdió négy évig üzemelt e helyütt. Mai Manó hírneve fokozatosan nőtt. Egy évre rá ezüstérmet szerzett egy székesfehérvári fotókiállításon, 1882-ben pedig Triesztben ismételte meg ugyanezt a sikert. A következő évtized elejére már ismert portré- és gyermekfotósként tartották számon itthon és Bécsben is, ahol szintén tevékenykedett. Külföldön szakíróként is ismertséget szerzett. Német nyelvű szakmai munkáiért később a Bécsi Fotográfiai Társaság elismerésében részesült. 1885-ben gyermekfényképeivel hívta fel magára a közvélemény figyelmét.
Szakmai tudása csiszolását mindig is elsődlegesnek tekintette, így beutazta Európa legjelentősebb vidékeit, ahol jó témát találhatott, vagy új ismereteket szerezhetett. Járt Franciaországban, Olaszországban és a Német Birodalom több városában.
Ekkorra azonban már javában pályája csúcsán járt, hiszen császári és királyi udvari fényképészként tevékenykedett. Műtermében három négy segédet is foglalkoztatott.
A Mai műterem jellemző terméke volt a korszakban népszerű albumin, vagy kabinettkép, melyek többnyire 100 x 137 mm vagy 115 x 160 mm-es, kartonra ragasztott arcképek voltak. Többnyire íróasztalra, vagy polcra helyezhető szobadíszként vásárolták a megrendelők. Népszerű formátum volt a kisebb (6,5 x 10,5 cm-es) úgynevezett vizitkártya, mely lényegében a névjegy elődjének számító fénykép volt, melyet tulajdonosa kényelmesen magánál tarthatott.
Munkáit főleg a felső középosztálybeli polgárok megrendelései adták, így jobbára arcképek, gyermek- és családi fotók készültek nála. Fotót készített például Kossuth Ferencről, majd a századfordulót követően Bartók Béláról is. Külső riportfotókat is készített, melyeken a kor jelentősebb fővárosi eseményeit örökítette meg. Ilyen volt például az 1889-es véderő javaslat elleni tüntetés, vagy az 1894-es Kossuth temetés. Időközben megnősült, majd később megszületett fia, Artúr.
1882-ben vásárolta meg a Nagymező utca 20 szám alatti épületet, melyet saját céljaira teljesen átépíttetett. Emellett üzemelt másik műterme is, Mai és Társa cégérrel.
A Nagymező utcában álló, francia hatást sugárzó, neoreneszánsz főhomlokzatú épületet Nay Rezső építész tervezte. A következő évben kapták meg rá az engedélyt, és 1884-re már el is készülhetett. A kívülről 5 szintesnek tűnő építmény valójában nyolc szintet kapott. Homlokzatát, a pécsi Zsolnay gyártól rendelt mázas pirogránit, terrakotta, és zöld-sárga majolika díszíti. A második emelet utcai szárnyában kapott helyet a híres napfény műterem, ahová az előcsarnokból külön lépcsőn juthattak fel az ügyfelek. Fölötte felülvilágítós retusterem épült. Az épületben lakóhelyiségek (a Mai család itt is lakott), üzletek, irodák, és fogadóterem is helyet kapott.
A hazai fotós társadalom nagy szervezőjeként 1885-ben alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző Segély Egyletének. 1896-ban a Fényképészek Asztaltársaságának elnökévé választották. 1906-ban alakult meg a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége, melynek szintén ötletgazdái közé tartozott. A Szövetség az ő kezdeményezésére jelentette meg a Fény című szakmai folyóiratot. A lapnak nem csak alapítója, de főszerkesztője is volt. Az újság szerkesztősége a Nagymező utcai Mai műteremben dolgozott. Öt éven át, egészségi állapota rosszabbra fordulásáig vezette. A Fény mellett többször publikált a Magyar Fényképészek Lapjában is.
Elismerései között szerepel az 1886-ban rendezett Milleniumi Kiállítás ezüstérme, ahol zsűritagként is részt vett, és a király elismerésében is részesült. 1893-ban Hildesheimben vett részt zsűritagként, majd 1901-ben hasonló szerepet töltött be I. Országos Művészeti és Tudományos Fotókiállításon. Az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyéremmel jutalmazták.
Az 1910-es években már betegeskedett, míg végül 62 éves korában, 1917-ben érte a halál.
A fotós érdekeltségei fia, az időközben mérnökké lett Mai Artúr örökölte. A Nagymező utcai műtermet Mai távoli rokona, az Aradról érkezett Weisz Hugó üzemeltette 1931-ig. Később itt üzemelt a nagy hírű Arizona mulató. A háború után Irodalmi Varietének is otthont adott, de raktárként, irodaházként és stúdiószínházként is használták. Az ezredforduló óta ad otthont a Magyar Fotográfusok Házának, melyet a „köznyelv” csak Mai Manó Házként ismer.
