Steiner 480 hordozható vezeték nélküli stúdióvaku

0

Ahogy a Steiner Pro 600, úgy a Steiner 480-at is alumínium kofferben szállítják, melyet igény esetén kulccsal le is zárhatunk. A doboz felnyitása után a vaku mellett két kisebb dobozban találjuk a kiegészítőket.

A kofferben a következőket kapjuk:

  • Steiner 480 vaku
  • 2 db beállítóizzó
  • alap reflektor (Bowens bajonettel)
  • markolat és adapter állványhoz
  • akkumulátor töltő
  • Li-ion akkumulátor
  • szinkronkábel
  • rádiós vakukioldó adó
  • két vállpánt.

Fényformálóból csak egy alap reflektort kapunk, amelyet már eleve felszerelnek a vakura, de igény szerint ez cserélhető bármely Bowens bajonettes kiegészítőre.

A vakura az állvány adaptert, illetve a markolatot a beléjük integrált csavarral kell felrögzíteni. Kézi használatnál természetesen a markolat a kényelmesebb.

Studioállvány-adapter

Kézi markolat

A villanócsövet nem védi üvegbúra, így esetleg szoftbox felhelyezésekor ügyelnünk kell, nehogy megsértsük. A beállítóizzó teljesítménye 35W, amely nem mondható túl erősnek, de mobilvakuról lévén szó, nem csoda a visszafogottság.

A beállítófény erősségét egyébként nem módosíthatjuk, csak ki és bekapcsolhatjuk.
A villanócső kör formájú, mely szép homogén fényeloszlást ígér.

A vaku a működéséhez szükséges energiát csak akkumulátorról tudja beszerezni, közvetlen AC adapterről történő táplálás nem megoldható. A vakut tehát minden esetben a mellékelt Li-ion akkumulátorról kell működtetnünk.

A mellékelt akkumulátor 11,1V feszültségű, s 6Ah töltéstároló képességű (66,6 Wh). Kialakítása miatt pótakkumulátor beszerzése nehézkes lehet. A töltéshez az akkut ki kell szerelnünk a vakuból, s a mellékelt töltőkábelre kell csatlakoztatni. A töltés teljes lemerüléstől számítva 5 óra alatt megy végbe.
Bár a kezelési útmutató nem ír pontos adatot, a teljesítmény és az akku kapacitása alapján nagyjából 400-500 teljes villantást végezhetünk egy feltöltéssel.

A készülék kezelőszerveit természetesen a hátlapra helyezték, ahol a következőket találjuk:

  • modellfény kapcsolója
  • tesztvillantás gombja
  • slave mód gombja
  • ki/bekapcsoló gomb
  • menü gomb
  • +/- gombok a teljesítmény beállításhoz, illetve a menü értékek változtatásához.

A bekapcsolás egy kicsit megtévesztő lehet első ránézésre, hiszen azt gondolhatnánk, hogy elegendő csak a hátlapon lévő bekapcsoló gombot megnyomni. A vaku hasán azonban található egy billenő főkapcsoló is, elsőként ezzel kell feszültség alá helyezni az elektronikát, s ezt követően lehetséges a vaku bekapcsolása.

A teljesítmény 1/1..1/64 közé állítható, 1 Fé lépésekben, köztes érték sajnos nem választható. Ha kicsivel kevesebb, vagy több fényre van szükségünk, azt vagy a fényképezőgépen érzékenység illetve rekeszállítással, vagy a vaku pozíciójának megváltoztatásával érhetjük el. Egy kis érdekesség: a + gombbal nem a nagyobb teljesítmény felé haladunk, hanem a kisebbek felé. 1/64 után viszont a következő érték ismét az 1/1.
A legnagyobb teljesítménynél a mellékelt reflektorral 56-os kulcsszámmal dolgozhatunk.

A működési módok között a normál villantáson túl (mely a kezelési útmutató szerint 1/680 mp max. teljesítményen) nagy sebességű FP (1/38000 mp), illetve stroboszkópikus is beállítható. Utóbbi esetben 5-25 villanás kérhető, 1-10 Hz közötti frekvenciával.

A vaku kioldását szinkronkábellel, fotodiódával (slave mód) illetve a beépített rádiós vevővel és a mellékelt rádiós kioldóval végezhetjük.

A rádiós kioldó négy DIP kapcsolója segítségével 16 csatorna közül választhatunk. A kiválasztott „kódot” a vaku hátulján ugyanúgy be kell állítanunk az ott lévő apró kapcsolókkal.
A vezérlő tetején lévő gombbal bármikor kérhetünk tesztvillantást. Az energiaellátást a vevőben 23A jelű lítium-elem biztosítja.
A 2,4 GHz-es frekvencián dolgozó rádió adó próbáink során nagyjából 1/160 mp-ig volt megbízhatóan gyors, 1/200 mp-nél a kép egy része már szinkronizációs problémák miatt elsötétedett.

A kis tömegéből és beépített akkujából adódóan a Steiner 480 valóban könnyen hordozható, rádiós kioldója pedig feleslegessé teszi a szinkronkábellel való bajlódást. A hordozás megkönnyítéséhez egyébként egy „rejtett” hordfület is kialakítottak, melyet az akku tartó rekesz előtt találunk.

A Steiner 480 hordozható stúdióvakut a Photokingtől kaptuk a kipróbálás idejére.

A készülék ára bruttó 127 ezer Ft.