Tiszta vizet önt a Zeiss a Sony poharába.
Mi köze a Zeissnek a Sonyhoz? És a Sonynak a Zeisshez?
Ezt tisztázzuk most a Zeiss blogposztja alapján.
A Sony és a Zeiss közel 20 éves működik együtt a közös üzleti siker érdekében. Az együttműködés az 1990-es évek közepe táján kezdődött, amikor a Sony a szélesen elterjedt elektronikai eszközök piacán már komoly hírnévre tett szert, de kevésbé volt ismert a profik között. Ugyanakkor a Zeiss a maga 165 éves múltjával a kiváló minőséget preferáló profi felhasználók körében volt népszerű, de szélesebb körökben nem tudott ismertté válni.
A két cég tehát egyesítette erőit, s 1995-ben partneri megállapodást írtak alá, amely még a mai napon is él. A megállapodásnak és a közös munkának köszönhetően a Zeiss segíti a Sony termékeit eljuttatni a profikhoz (ehhez szükséges a Zeiss név), a Zeiss viszont a Sonynak köszönhetően juthat el szélesebb körökhöz, s válhat még ismertebbé az amatőr fotósok, valamint a videográfusok körében is.
Az első közös termékük a sony Handycam® CCD-TR555 volt, amelybe egy 8×-os zoomátfogású Carl Zeiss Vario-Sonnar objektív került.
No de akkor a Zeiss és Sony/Zeiss objektívek végeredményben azonosak, vagy sem?
Nem, a két objektív sorozat különböző, mindegyik a maga saját rendszeréhez optimalizált. Különbség van az élességállításban is, míg a Sony/Zeiss objektívek mind rendelkeznek autofókusz motorral is, a Zeiss objektívek e téren eltérőek, léteznek AF-es és léteznek csak kézi élességállításúak is (lásd pl. Zeiss Batis, mint AF, illetve Zeiss Loxia, mint MF optikák). Ez egyéb fényképezőgépekhez kínált Zeiss objektívek mind manuális élességállításúak (pl. ZF.2 és Ze bajonettes Canonhoz és Nikonhoz készült variánsok).
De ki fejleszti az objektíveket?
A Zeiss objektívek kizárólag a Zeiss mérnökei által fejlesztettek. A Zeiss állítja össze a specifikációs listát is, s ők választják ki a gyújtótávolságot és a belső felépítést is ők tervezik. A Sony/Zeiss objektívek közösen fejlesztettek, a Sony és a Zeiss által. A Zeiss támogatja a Sonyt az optikai felépítés megtervezése és a fejlesztés során, valamint a prototípusokat bevizsgálja, s ha megfelelően tartja, akkor elfogadja azokat. Ezen felül a Zeiss határozza meg a tesztelési specifikációkat is a sorozatgyártáshoz.
Hol gyártják a Sony/Zeiss és a Zeiss objektíveket?
A Zeiss fotózáshoz szánt objektívjei Japánban, míg a Zeiss filmezéshez fejlesztett optikái Németországban, Oberkochenben készülnek. A Sony/Zeiss objektíveket a Sony gyártja Ázsiában. Ezekben a gyárakban a Sony a Zeiss által fejlesztett és készített objektív tesztpadokat használja.
Hová kell fordulni a Zeiss és hová a Sony/Zeiss objektívek szervizelésével kapcsolatban?
A Zeiss objektíveket a Zeiss hálózata javítja, s telefonos támogatói vonalat is fenntartanak, a Sony/Zeiss objektívjeit közvetlenül a Sony szakszervizeibe kell vinni.
A két termékvonal azonos minőséget képvisel?
A Zeiss elvárja a minőségi és technikai szabványok betartását minden partnerétől, így a Sonytól is. A Zeiss általában a Sony/Zeiss objektívek gyártását is auditálja, miután megvizsgálták a gyártási folyamatokat és a mérőállomásokat is.
A blogposzt eredeti, angol nyelven, teljes részletességében az alábbi linken olvasható: http://blogs.zeiss.com/photo/en/?p=6131