Egy hónap múlva A Csend Napja

0

2006. június 18-án rendezik meg A Csend Napját, mely alkalomból fotópályázatot is hirdettek „A Csend Pillanatai” címmel. A pályázat szakmai támogatója a Fotózz!hu, melynek képviselői a zsűri munkájában is részt vesznek.
A pályaműveket június 6-áig várja a szervezőség, melyeket érdemes is beküldeni, hiszen a fődíj egy kétszemélyes máltai út. Részletek a pályázati kiírásban.

Sajtóközlemény:

A Csend Napja 2006-ban

A Budapesti Temetkezési Intézet 2006-ban másodszor rendezi meg a Csend Napját.
Ez a rendhagyó kezdeményezés a temetőt egy egészen új aspektusból szeretné megmutatni, másként, mint ahogy az emberek általában találkoznak vele.
A temető nem kizárólag kegyeleti hely, hanem egyben park, zöldterület is, tele fákkal, virágokkal és történelmi sírhelyekkel. A temető a város zöld foltjaként egy-egy könnyen elérhető csendes sétálóhelyet is jelent tehát a városlakók számára. Egy olyan hely, amely egyszerre alkalmas az elmélyülésre, a beszélgetésre, a tökéletes kikapcsolódásra is. A Csend Napján a temető nyitva áll mindenki előtt, aki szeretne egy nagyot sétálni, feltöltődni egy megnyugtató, derűs békét sugárzó környezetben.

Az idei Csend Napjára a Budapesti Temetkezési Intézet fotópályázatot hirdetett meg, amelynek pályaműveit a Fiumei úti Sírkertben mutatják be a közönségnek.

Helyszín: Fiumei úti Nemzeti Sírkert, Budapest
Időpont: 2006. június 18.

Részletes program:

11:00 órától Fotókiállítás

Temetői séták idegenvezetéssel (óránkét)
„A világvallások szent könyvei” kiállítás

12:00 órától Teaház
13:00 órától Kamarakoncertek – térzene
A kamarakoncerteket a LARGO Egyesület biztosítja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével.
Fellépő művészek:
Sweelinck Kamarakórus, karnagy: Székely Gábor – barokk kórusművek
Trio Echo fúvós trió – Purcell, Bach, Mozart művek
Diapason Quartett – Mozart és Haydn vonósnégyesek
17:00 óra Fotópályázat eredményhirdetése
18:30–19:30 Fassang László zongoraművész szabadtéri koncertje („Variációk csendre”)

A Csend Napja programjain való részvétel a Teaház kivételével ingyenes.