Néhány perce itt ülök már a vadi új blog motor előtt, hogy végre leírjam a Pixinfo.com blog első bejegyzésének legelső gondolatait, de nem jutok egyről a kettőre. Talán nem is olyan egyszerű ez, mint amilyennek kívülről látszik. Majd elválik. Viszont nagyon szükségünk volt már egy olyan felületre, ahol kiírhatjuk magunkból azokat a gondolatokat, amelyeket nem igazán lehet vagy érdemes cikk illetve hír formájában közzétenni. Gyanítom, hogy sokszor lesz itt olyan vélemény is, ami mögé nem tudunk testületileg felsorakozni, de biztosan lesz olyan információ is, amit pletyka jellege miatt hírként nem hozhatnánk le. Ez a blog tehát elsősorban a Pixinfo.com szerzőinek az üzenőfala, amin a jövőben gondolataikat, tippjeiket, digitális képalkotással kapcsolatos problémáikat osztják majd meg veletek, a site olvasóival. A rendszeresség nem garantált, hiszen a témát csak az élet hozza majd, de talán minden hétre akad majd egy-két megvitatandó dolog. Érdemes tehát betenni a blog RSS csatornáját az olvasóba, hogy időben értesüljön legfrissebb bejegyzésekről. Mivel a blog tradicionálisan egy interaktív forma, szeretnénk ha minél többen hozzátennétek a saját gondolataitokat, véleményeteket a bejegyzéseinkhez.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Részletesen a Photoshop mind a 27 réteg összhatás (blending) módjáról
Igazán részletesen informálódhatunk a Photoshop rétegeinek áttűnési módjairól a Photoshop Training Channel friss videójából, amely mind a 27 módot részletesen bemutatja.
A 40 pernyi videóban...
Ezért jobb a parfokális objektív videózáshoz
Objektívet sokféleképpen lehet tervezni és készíteni. Nyilvánvalóan olyan megoldás nincs, ami mindenre tökéletes, így a képélességre, homogenitásra, színhibák minimalizálására, torzításra, tömegre, méretre, par- vagy...
Hogyan ne fotózz és hogyan fotózz párokat
Egy rossz példa bemutatása után Jerry Ghionis részletesen elmagyarázza, mikre érdemes figyelnünk párok fotózásánál.
Ne maradj le róla: Lumix akadémia, nem csak Panasonicosoknak
Ha érdekel a videózás, vagy csak szeretnéd érteni a V-Log, HLG, TimeCode, vagy az anamorfikus objektívek lényegét, akkor a Panasonicnál ehhez találsz egy remek oktató oldalt.
Ennyire rázza be a gépet csak egy redőnyzár!
A DSLR-ek elterjedésével egyre több gyártó tette lehetővé az exponálás előtti előzetes tükörfelcsapást, azaz az MLU-t (Mirror Lock-up). Tették mindezt azért, mert az első...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben








