Óriásfotó kiállítás

0

2007. augusztus 19-ig tekinthető meg az az óriásfotó kiállítás, amely „A kultúra Európája – az urbanitás kultúrája” címmel kiírt nemzetközi fotópályázat nyertes alkotásait mutatja be.

A szabadtéri vándorfotókiállítás következő állomása Pécs lesz.

Sajtóközlemény:

Völgyből a Gödörbe
Budapesten Európa Kulturális Fővárosai!

BUDAPEST, 2007. augusztus 09. – Az országos turné vége felé közeledve most Budapestet szállják meg az Európai Kulturális Fővárosok (EKF), csütörtöktől ugyanis a Belvárosi Gödörben tekinthető meg az izgalmas óriásfotó kiállítás. Arcok, épületek, hangulatok színesben és, fekete-fehérben – Európa minden tájáról. Pestről 2010 Kulturális Fővárosába, Pécsre utazik tovább a szabadtéri vándorkiállítás.

Győr, Miskolc, Eger, Sopron és a Művészetek Völgye után csütörtökön végre a Fővárosba is elérkeztek „A kultúra Európája – az urbanitás kultúrája” című nemzetközi fotópályázat nyertes alkotásai. A 40 kiállított óriásnyomat az Európai Kulturális Főváros címet elnyert települések városi életét mutatják be; a fotókat mintegy 700 művészi fénykép közül, nemzetközi pályázaton választotta ki a zsűri.

Ablakot nyitnak Európára
A budapesti Gödörben tartott kiállítás-megnyitón részt vett Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Czinege László, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettese. Mint az eseményen is elhangzott, a kulturális városoknak adott elismerést 1985 óta ítélik oda: Európa-szerte 36 település büszkélkedhet a kitüntető címmel. Magyarországot 2010-ben Pécs képviseli a sorban.

„Budapest, amely olyan zseniális alkotókat adott a fotóművészetnek, mint Robert Capa vagy André Kertész, mindig örömmel fogadja a tehetséges fényképészeket, és szívesen látja vendégül – ha csak „képletesen” is – Európa korábbi kulturális fővárosait. Ugyan hivatalosan nem lesz a miénk e cím 2010-ben, de tudjuk, a százezreket megmozgató Sziget Fesztiválnak, a Szépművészeti Múzeum kiállításainak, vagy az egyedi budapesti artmozi-hálózatnak köszönhetően meghatározó helyet foglalunk el Európa kulturális térképén” – mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a megnyitón. Czinege László szerint a képek ablakot nyitnak a körülöttünk élő Európára, megismerjük általuk a környező városok és emberek kultúráját.

A Szigeten és az Andrássy úton is
A Szigeten a Világsátorban is látható egy ízelítő a kiállítás legszebb alkotásaiból, illetve az augusztus 19-i Európai Népek Fesztválján is jelen lesz a kiállítás az Andrássy úton. A nagyformátumú HP-nyomtatókon készült fotók Budapestről a “Határtalan Városba”, azaz Pécsre utaznak, ahol a gyüjtemény részt vesz a Kulturális Főváros programsorozatán.

A látogatók, mint minden állomáson, ott is szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt képre. A kiállítás-sorozat végén a legtöbb szavazatot kapott fotó alkotóját közönségdíjjal jutalmazzák a szervezők.