Jön az első Fujifilm MILC?

0

Két kép a feltételezett Fujifilm MILC-ről. Az omuser kínai fórum és a mirrorlessrumors.com oldalakon jelentek meg az alábbi képek, melyek a Fujifilm eljövendő tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét mutatják. Legalábbis ezt mondják róluk. A képekből sok minden nem derül ki, első körben talán az látszik biztosnak, hogy az X100-hoz hasonló dizájnt követhet a Fujifilm, ami igazából nem meglepő. Hasonlóan nem meglepő, hogy az X100 nagy sikerű hibrid keresője is felkerül a gépre. Bár az első kép erősen CG gyanús (számítógéppel generált), a második igen valósnak tűnik, ráadásul itt maga a bajonett is látszik. A méreteket nem ismerjük, így nehéz megbecsülni a látszó szenzorméretet, de ha MiLC-ekben gondolkozunk, feltételezhetjük a kis gépméretet, ebből adódóan viszont már az is biztosnak látszik, hogy nem fullframe szenzoros lesz az új gép, ahogy azt néhány pletyka próbálta belénksulykolni (ami akár lehet tévedés is, hiszen korábban arról volt szó, hogy a Fujifilm 35 mm-es fullframe szenzorhoz hasonló képminőséget ígért, ezt érthették félre, s gondolhatták, hogy fullframe szenzoros masina lesz). Ha jobban megnézzük, akkor az is gyanússá válhat, hogy még csak nem is APS-C szenzorméret, hanem annál kisebbről lehet szó, talán négyharmad (ami megint csak nem lenne nagyon meglepő, hiszen anno a Fujifilm is belépett a FourThirds rendszerbe, csak végül nem jelent meg semmivel). A kérdésekre persze az idő fog választ adni, remélhetőleg nem túl soká.