Idén az eddigi három új Canon objektíven kívül állítólag még 5 új EF bajonettes optikát jelent be a Canon. A Canonrumors.com-on megjelentek szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy idén még öt új Canon objektív lát napvilágot. Az új optikák mindegyike fullframe szenzorhoz készült, vagyis EF bajonettesek lesznek. A legkorábban, április végén, május elején érkezhet a 35mm-es fix gyújtótávolságú standard optika, mely kiváló, f/1,4 fényerővel büszkélkedhet. A Canon 35mm f/1,4 L USM felső kategóriás objektív a korábbi 35mm f/1,4L USM új kiadása lesz. Az év folyamán később, vélhetően a nyári végi időszakban (a Photokina előtt) jöhet az EF 100-400mm f/4-5,6 L IS, mely a jelenlegi 100-400 mm-es tolózoomot cseréli, s hozza el a sokak által várt gyűrűs zoomos telét, illetve emellett a 200-400mm f/4 L IS USM is várható. S még mindig a teléknél: jönnek a 300 és 400 mm-es f/4-es L-es fixek is. Portrézáshoz igencsak kiváló objektív is bejelentésre vár, méghozzá az EF 135mm f/1,8 IS. Mint látható, az új objektívek főként a profikat célozzák meg, áruk várhatóan elég magas lesz, így az amatőr fotósoknak idén nem sok megfizethető újdonság jut. 2013-ban további új objektívek várhatók. Távirati stílusban: EF 50mm f/1,8 IS EF 200mm f/2,8 L IS Macro EF 60mm L IS EF-S 20-65mm IS EF-S 45-105mm IS EF-S 55-70mm IS EF-S 70-400mm IS
NÉPSZERŰ CIKKEK
Bőr retusálás egyszerűen
A retusálás alapja a bőrhibák eltüntetése, amelyre a Photoshop több eszközt is kínál.
Az alábbi videóban a retusálás alapfogásait ismerhetjük meg, amely...
Így fotózhatsz szétrobbanó izzót
Érdekes képek készülhetnek egy gyors mozgású, igen rövid ideig tartó esemény, pl. törés, vagy robbanás megörökítésekor. Jay P Morgan megmutatja, hogyan érdemes próbálkozni, ha...
Így készíts nagy tárgyakról termékfotókat
Sean Tucker háromrészes oktatóvideójából megtudhatjuk, hogyan kezdjünk neki, hogyan fotózzunk és hogyan dolgozzunk fel nagy méretű tárgyak termékfotóit.
Ismét aktuális: Valentin napra ajánljuk, avagy szívecskék a háttérben
Ha szeretnél egy kicsit érdekesebb, egyedibb portrékat készíteni és még nem tudod, hogyan alakítsd a háttérben elmosott fények formáját, akkor újból elővett, ismét aktuális...
Magyar fotóklubok
Tengernyi fotóklub tevékenykedik ma Magyarországon, melyeket remélhetőleg meg is talál minden érdeklődő, hiszen a baráti társaság mellett akár kiállításokon és egyéb fotós rendezvényeken történő megmutatkozási lehetőséget is találhat. A következő rövid gyűjteményben összeszedtük hazánk legöregebb fotóklubjait.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




