Két nagy forgalmazó az emeleten, egymással nem konkuráló termékekkel. A fenti megállapítás persze csak a Fotófesztiválra kihozott mintadarabokra vonatkozik, hiszen Tamron objektívet illetve Vanguard táskát nem csak a Bluechip, de az Artwork is forgalmaz, mégis úgy tűnhet, hogy összebeszéltek, persze jó értelemben. A korlátozott kiállítói terület miatt valóban logikus lépés, hogy az Artwork inkább azokra a termékekre koncentráljon, amelyek máshol kevésbé megtalálhatók, így láthattuk náluk a GigaPan motoros panoráma fejet, a Cyber Clean tisztítókat, a Spyder 4 monitor kalibrátorokat, de persze a Nikon és Canon, Sigma, Metz és SanDisk termékeket is. A Bluechip pedig a Vanguard táskákból hozott ki egy kiállításra valót, asztaluk pedig Tamron objektívekkel volt tele, amik persze adott esetben kipróbálhatóak voltak.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Heti Fortepan – 22.: Egy bomba sztori
A Fortepan aerchívumában lévő fotók segítettek kideríteni, honnan származhat a tavaly december 11-én Budapesten megtalált bomba.
Alapfokon: Objektívek – Gyújtótávolság
Az érzékelő lapka után a digitális fényképezőgépek talán legfontosabb alkotóeleme az optika. Cikksorozatunk következő néhány részében erről ejtünk néhány szót.
Valentin napra ajánljuk: szívecskék a háttérben (egyedi bokeh)
Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk a Valentin napi fotózással, most egy olyan módszert mutatunk be, amelyhez kicsit komolyabb felszerelés szükséges, de végeredményében emiatt eleve jobb...
Konyhanyelven a halszemobjektívekről
Csodás égfotók, dinamikus extrém sport képek, különös, torz hatás. A halszem objektív különleges helyet foglal el a fotósok kelléktárában. Milyen fajtái léteznek? Egy kis...
Zajos (nagy érzékenységű) képek élesítése
A facebookon csak MarkP-ként magát megnevező angol glamour fotós oktatóvideót készített a nagy érzékenységgel és/vagy zajos képek utólagos élesítésének egy módjáról. A Photoshopban...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben