Feléled a Petzval objektív

0

A Lomography legfrissebb terve a legendás, 1840-ben Petzvál József által készített portré objektív újra kiadása. Az eredeti optika a maga korában forradalmasította a fényképezést, hiszen ez volt az első, nagy fényerejű, optikai számításokat is figyelembe vevő objektív a világon. Segítségével az addig több perces expozíciós idők néhány másodpercre rövidültek.

A Lomography e percben is pénzt gyűjt a neves objektív újra kiadásához, mely csaknem ugyanabban a formában lát napvilágot, ahogy 170 éve megjelent. A Kickstarter kampány igen jól áll, a szükséges pénzalap már össze is gyűlt, és még csaknem egy hónap van hátra a határidő lejártáig.

A Kiskstarteren beszálló leggyorsabb támogatók 300 dollárért jegyezhették elő az optikát, jelenleg pedig 350-400 dollárárt rendelhető meg az alap változat. Az 500 dolláros támogatók az első 200 példány, saját névvel gravírozott változatát kapják. A tervek szerint a normál kereskedelmi forgalomba kerülő darabok is 500 dollár körüli árcédulát, és Canon, valamint Nikon bajonettet kapnak majd.