Az eddigi legjobb öregedős videó, amit valaha láttam. Jóllehet, több benne a képfeldolgozás, mint a konkrét fotózás, de talán pont ezért lett ennyire tökéletes. Sokszor láthattunk már olyan time-lapse-szerű videót, amelyet naponta, kétnaponta készült fotókból állítottak össze, s amely valamilyen szinten az öregedést, vagy az életünk változását hivatott bemutatni. Többnyire az egyes képkockák teljesen más megvilágításúak, vagy éppen a háttér illetve ruházat változik, illetve néha a pozícionálás sem tökéletes, amely szerintem eléggé lerontja a végeredményt: vibráló, ugráló, követhetetlen képsorozatot adva. Anthony Cerniello videója azonban nem ilyen. Bár az alap képek javarészét fotók adják, a végeredményhez elképesztően sok utómunkára volt szükség. A képeket egyébként egy nagy család tagjairól készítette, ahol a legkisebbektől a legöregebbekig készült egy-egy portré a középformátumú Hasselblad gépével. A fotókat dobszkennerrel digitalizálta, majd Nathan Meier and Edmund Earle segítségét hívta, akik Adobe AfterEffects és 3D Studio Max segítségével létrehozták az állóképekből az animációt. Végül George Cuddy finomította a filmet, s javította fel a szem és haj részleteit. Megdöbbentően precíz és tökéletes munka!
NÉPSZERŰ CIKKEK
Nem tudod mi a fényszennyezés? Ebből a time-lapse videóból megértheted!
A fényszennyezés nem olyan környezetkárosító dolog, mint a szemét kocsiból való kihajítása, vagy a tengerbe jutott olaj, de ez is az emberi civilizáció mellékterméke....
Vigyázz, hova lépsz!
Lassan indul az esküvői szezon, érdemes újra átvenni, mire érdemes figyelni a fotózás hevében.
Persze még mielőtt neki indulnánk, profihoz méltó módon elsőként ellenőrizni...
A természet ajándéka: a méhsejtrács
Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...
Alapfokon: Amikor a fehér nem fehér
Digitális fényképezőgéppel előfordulhat, hogy a fotózott fehér hullámok kékes, sárgás színűek lesznek. Ennek oka és javításának módszere olvasható jelen cikkünkben.
10+1 tipp vízalatti felszerelés kiválasztásához
Míg korábban egy vízalatti fotós felszerelés összeállításakor a magas árak mellett a szűkös választék okozhatott gondot, addig ma nem csak az árak számítanak elérhetőnek, de a gyér kínálat helyett a bőség zavarával kell megküzdenünk. Első ránézésre nem is egyértelmű, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe venni, ezért szakemberhez fordultunk.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben


