Pár napja már elkezdtek pletykálni a Nikon jövő év elején várható két objektívéről, de akkor még semmi konkrétumot nem tudtak felhozni. Most már azonban úgy tűnik, hogy valóban jönnek az új objektívek és érdekesebbek lesznek, mint gondolnánk. A szóbeszédek sokfélék lehetnek, vannak kitalációk, vannak valódi információkra épülő kiszivárogtatások és persze vannak valós tartalmú, de direkt ferdített „elkottyantások” is. De egy biztos: abszolút nem lehet ezeket készpénznek venni. Erre lehet jó példa a Canon EOS-7D Mark II, amelyet már több, mint egy éve pletykálnak, persze most már ott tartunk, hogy lehet mégsem lesz soha ilyen gép… (bár fura pont egy Nikonról szóló postban ezt emlegetni, de hát ez jutott most eszembe 🙂 ) Ezek után nézzük, mit mondanak a két új Nikkor objektívről, amely állítólag januárban jelenik majd meg (hisszük ugye, ha látjuk, de elég esélyesnek látszik, miután már pár adatot is megosztottak): A Nikkor AF-S 35mm f/1,8G teljes képkockával rendelkező fényképezőgépekkel is használható lesz, s a drágább és már piacon lévő f/1,4 fényerejű modell kistestvére lesz. 11 lencsetagból épülhet fel, amelyből 1 aszférikus és 1 ED. 25 cm-es közelponttal, 58 mm-es szűrőmenettel és 7 ívelt rekeszlamellával rendelkezik. Tömege csupán 300 gramm lesz. Megkülönböztetésül a drágább modelltől, erre az objektívre nem kerül arany színű csík. A Nikkor AF-S 18-55mm f/3,5–5,6G DX VRII az APS-C szenzoros Nikon DSLR-ek új kitobjektíve lehet. Az új objektív optikailag is változik, ha igaz az, hogy 11 lencsetagot használnak fel (az előző, most piacon lévő verzió 8 lencséből áll). Az 52 mm-es szűrőmenetű, 7 blendés objektív igazi érdekessége azonban az, hogy állítólag összecsukható kialakítást kap majd, ami jelentősen csökkenti a használaton kívüli méretét, így kisebb fotóstáskában is elférhet majd. Ha ez így lesz, akkor várható a Nikontól egy igen aprócska DSLR is, talán a Canon EOS-100D-hez hasonló, ez esetben viszont a Canonnal szemben itt már az objektív is jóval kisebb lesz. Elméletileg nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, igazak-e ezek a pletykák, a 2014-es évben január 7-én nyitja kapuat a CES szakmai kiállítás, amely előtt általában már a nagyobb gyártók bejelentik új termékeiket.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Ha eddig nem értetted az anamorfikus lencséket, most megérted
A XX. század közepén terjedtek el robbanásszerűen az anamorfikus filmes objektívek (és itt most nem az alapanyagra, hanem a mozgóképre kell gondolni), amelyek különleges...
Mi köze a tiplinek a vakuszinkronhoz?
Több, mint gondolnád! 1947-ben Artur Fischer német feltaláló jegyeztette be a szinkronizált vaku szabadalmát, miután az akkori vakukkal képtelen volt jó...
Ezzel a módszerrel nem tükröződik a stúdió a fényes felületeken
Ügyes és ötletes megoldás a fényes, tükröző felületekkel rendelkező tárgyak fotózására Erik Espinosától.
Alapfokon: Hibás pixelek
Sajnos semmi sem tökéletes. A digitális fényképezőgépekre is igaz ez az állítás, ugyanis az érzékelőkön sokszor nem várt pixelhibák jelennek meg.
Így működik a tükörmozgatás a DSLR-ekben
A tükörreflexes gépekben a zár vezérlése után a második legfontosabb feladat a tükör mozgatása. Ez lehet tárolt energia elvű (rugós), de lehet motoros is....
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben



