Tükörreflexes gép vásárlásán töröd a fejed, de nem tudod, hogy milyet válassz, hány fókuszpontja legyen? Segítünk!
- sokszor nincs idő a fókuszmezők között váltogatni
- a középső AF pont bizonyos esetekben pontosabb, mint a szélsők
Hogy mik ezek a bizonyos esetek? Nos, ehhez értenünk kell, hogy mit jelent a keresztszenzoros, mit a függőleges és mit a vízszintes AF szenzor. A DSLR-ekben található fázis-különbség érzékelő AF hasonlóképpen működik, mint a régi filmes gépek törőékes vagy mikroprizmás keresői. 
A törőék segítségével könnyen megállapítható, hogy a fókusz helyes-e, illetve ha nem, akkor előre, vagy hátra kell-e állítani az élességet. Ezt a két ellentétes irányban egymással szembe állított ék formájú prizma segítségével, a fázis eltérésből lehet megállapítani, hogy a tört kép felső, vagy az alsó részén van-e jobb irányba eltolódva a kontrasztos él részlete. Innen az elnevezés: fázis-különbség.
Erről egy kis videó is megtalálható a YouTube-on: Az emberi szemet az autofókusznál egy-egy CCD sorral helyettesítik, amelyet vízszintesen, függőlegesen, vagy mindkét irányban, azaz kereszt szerűen helyezhetnek el (egyes legújabb modellekben dupla keresztszenzoros AF pont is megtalálható, amely 45 fokonként fedi le az AF mező területét).
Minden egyes AF mezőnél egy vagy kettő (esetleg négy) CCD sor figyelheti a fókuszt. Könnyen belátható, hogy ha függőleges élekre érzékeny AF mérőmezőnk van (ahol ugye a CCD sort vízszintesen helyezik el), akkor azzal a fókuszponttal vízszintes vonalra nem tudunk majd élességet állítani. Ferdére igen, mégpedig a ferdesége függvényében (szinusz alfa által adott vetület). Az egyszerűbb modelleknél csak a középső fókuszpontot alakítják ki keresztszenzorosra, azaz itt mind a függőleges irányú, mind a vízszintes irányú élekre érzékeny az AF rendszer. A komolyabb, illetve modernebb masináknál a középsőtől eltérő fókuszpontok is lehetnek keresztszenzorosak, így emiatt nem akarnánk a középső AF pontnál maradni.
Viszont ha egy szélső fókuszpont csak az egyik irányú CCD sort tartalmazza, azaz pl. csak függőleges irányút, akkor azzal nehezebben és pontatlanabbul állíthatunk csak élességet általános jellegű témára. Ebből adódóan használatát sem szoktuk szeretni, inkább csak amolyan szükség megoldás, ha más nincs.
A másik eset, ami miatt a középső AF pont kívánatosabb lehet, mint bármelyik másik, az pedig a pontosság. Sok esetben a középső AF pont f/2,8 vagy jobb fényerejű objektívnél dupla pontosságú, ami hatékonyabb és precízebb élességállítást hozhat. Persze ennek semmi jelentősége nincs az átlagos f/3,5-5,6 fényerejű kitobjektívekkel, de ha már egy 100mm f/2,8-as makró, vagy 50mm f/1,8-as fix portréobjektívet tekerünk fel, urambocsá’ egy 70-200 f/2,8-at, akkor már nagyon nem mindegy. Ilyen kombinációban a középső fókuszpont ha dupla pontosságot ígér f/2,8-tól, akkor érdemes lehet azt használni.
Amikor mégis a szélső fókuszpontot a jobb választás:
- amikor nincs idő a fotó újrakomponálására exponálás előtt (pl. sportfotók, de ez esetben is csak akkor, ha előre tudjuk, hogy a képmező mely részére érkezik a téma)
- amikor nagy a fókuszból való kiesés veszélye (pl. kézből makró fotózás, vagy kis mélységélességű portrézás kültéren, álló modell és álló fotós esetében)
Egyéb esetekben a középső fókuszpont is jól használható.
Saját példámból kiindulva, én pl. a képeim 99,9%-át középső fókuszponttal készítem, s exponálás előtt a keresőben újrakomponálom a képet. Pedig a Canon joystick-es fókuszpont kiválasztásánál gyorsabbat nehéz kitalálni. Mégis kényelmesebb mindig a középsőn hagyni és szükség esetén újrakomponálni a képet. Makrónál persze más a helyzet, ha kézből kell fotózni, akkor az újrakomponálás során akár teljesen kieshetünk a fókuszsíkból, mire az exponáló gombot megnyomnánk. Ilyenkor nagyon jól jön a szélső fókuszpont.
De mi a helyzet végül is a fókuszpontok számával? Nos, ha a középsőtől eltérő, de előre kiválasztandó fókuszpontot szeretnénk használni, akkor van jelentősége, s nyilván minél több, annál jobb. Ám van ennél egy sokkal fontosabb kérdés is, méghozzá az, hogy a képterület mekkora részén tudunk fókuszpontot választani. Szinte csak a képközépre zsúfolva (lásd pl. Canon EOS 6D), vagy igen széles területen (lásd pl. Canon EOS 7D Mark II). Sajnos a gyártók csak a fókuszpontok számát adják meg, azt nem, hogy a képmező hány százalékán helyeztek el fókuszpontokat.
Jóllehet, a sűrűn elhelyezett fókuszpontok elősegíthetik, hogy tökéletes kompozícióval készítsük a képet úgy, hogy a fókuszterületünk is oda essen, ahová valóban fókuszálni akarunk, de ha erre kis terület áll rendelkezésre a képmezőn, akkor sokszor bukjuk a valódi esélyét annak, hogy így fotózzunk.
Jó példa lehet erre a Canon EOS-1200D-nél, vagy EOS-40D/50D/60D-nél és EOS-650D/700D-nél alkalmazott 9 pontos AF rendszerrel szembeni EOS-70D/750D/760D-nél használt 19 pontos AF, amely semmivel sem fed le szélesebb területet, csak a képmező belső részén lesz több választható pontunk, amely minimális előrelépést hoz. Ami viszont nem mindegy, hogy az EOS-1200D-nél csak a középső fókuszpont keresztszenzoros, míg az EOS-650D/700D-nél, illetve a 750D/760D-nél mindegyik keresztszenzoros.
Szintén érdemes megfigyelni, hogy a Canon EOS 7D Mark II fókuszpontjai milyen széles területet lefednek. Gyakorlatilag a legszélesebb fókuszponttal lefedett területű DSLR gép a piacon.
Kicsit hasonló a helyzet a Canon belépő és középkategóriás gépeinél tapasztaltakhoz a Nikon D3100/D3200 és D5300/D5500 esete is, ahol a fókuszpontok száma ugyan emelkedik, de a lefedett terület nem változik. Fontos azonban tudnunk, hogy míg a D3100-nak csak 1, addig a D5300-nak 9 keresztszenzoros fókuszpontja van, ugyanakkor hiába van a D5300-nak a D3100-zal szemben 39 fókuszpontja, abból csak a belső 9 a keresztszenzoros.
A Nikon D7100 fókuszrendszere azonban a D5300/D5500-énál nagyobb felületet fed le, az 51 fókuszpontjából pedig 15 keresztszenzoros.
A Pentaxnál is kicsit hasonló a sztori, mint a Canon EOS-700D és EOS-750D esetében, azaz a fókuszpontokkal lefedett terület mérete nem változott, ám a képközéphez közeli területen sűrűbbé váltak a fókuszpontok. Itt a két szélsőt kivéve mindegyik AF pont keresztszenzoros.
Az alábbi képeken ezeket foglaltuk össze vizuális módon. Lehetne számolni lefedett képterületet, de valójában pontosan azért nincs ennek jelentősége, nehogy valaki pusztán a számszerű adat alapján válasszon.
Ezek mellett pedig nem mellékes, hogy a fókuszrendszer milyen fénymennyiség mellett képes működni. Az egyszerűbb AF rendszerek 1 Fé megvilágításnál kezdenek működőképesek lenni, amely olyan fényviszonyokat jelent, ahol F4-es blende mellett ISO100 érzékenységnél 8 mp-es, ISO1600 érzékenységnél 1/2 mp zársebességgel kellene fotóznunk. Ez nagyjából egy késő délutáni, kora esti templombelső fényviszonyainak felel meg, kiegészítő fényforrások nélkül, vagy naplemente utáni kékóra vége, egyéb megvilágítás nélkül.
A modernebb AF rendszerek -1 Fé-től működőképesek, azaz olyan sötétben is képesek az élességállításra, ahol F4 blendénél ISO100 mellett 30 mp-es, ISO1600-nál 2 mp-es zársebességet kellene használnunk.
A legkomolyabb gépek akár -3 Fé-től működőképes AF rendszert kapnak, mint a Canon EOS 7D Mark II.
Végül pedig elgondolkozhatunk azon, hogy mennyivel könnyebb a cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek fejlesztése, hiszen ott nincs segédtükör, nincs újabb optikai rendszer és nincs külön fázis-érzékelő törőékes fókuszrendszer, ott a szenzoron dől el minden, így sokkal nagyobb felület áll rendelkezésünkre a fókuszpontok kiválasztásánál.
Ezek után tényleg az a nagy kérdés, hogy van-e még létjogosultságuk egyáltalán a belépőszintű DSLR-eknek, ahol jóval kevesebb fókuszpontunk van, s azok közül is jobbára csak a középső kínál jól használható keresztszenzort, ráadásul azok, akik ezeket a gépeket használják, ritkábban élnek az újrakomponálás lehetőségével, így számukra sokkal célravezetőbb lehet akár az LCD-n érintéssel vezérelt fókuszpont választás, vagy éppen expozíció.
