Digitális dinoszauruszok: „zoom-boom”

Abban a korszakban, amikor még sokat számított, hogy egy fényképezőgép 2,1 vagy 2,6 megapixeles. Amikor a bridge fényképezőgépről csak néhány embernek jutott eszébe bármi is – leginkább valami filmes Olympus, beépített zoomobjektívvel. Amikor a jobb kompaktokat még SLR-like-nak becézték és egy mai fullframe DSLR árában kínálták. Amikor még egy kezünk ujjain számoltuk a zoomátfogást, és hálásak voltunk minden 1x-es lépésért. Nos, akkoriban a gyártók is kezdtek rájönni, hogy a minél nagyobb zoomátfogás hatásos jelszó lehet a vásárlók pénztárcájának kinyitásához. A zoom optika elsőként a csillagászati teleszkópoknál jelent meg, valamikor a fényképezés megjelenésével egyidőben. A XX. század elejétől a különféle filmes, majd pedig as TV kamerák vették át az ötletet. Az első, kisfilmes fotózásban megjelenő, cserélhető zoom objektív az 1959-es Voigtländer-Zoomar 36-82mm F2,8 volt, melyet a Voigtländer Bessamatic tükörreflexes fényképezőgépekhez készítettek. A korai darabok képminősége mai szemmel nagyon rossz volt, de a kényelmes megoldás, vagyis a zoom, soha nem kopott ki a fotózásból. Már a korai digitális fényképezőknél, és elődeiknél is megjelenik a változtatható gyújtótávolságú objektív. Kínáltak ilyet az első kereskedelmi forgalomra bejelentett 1980-as Sony Mavicához is, bár ez még szintén cserélhető optika volt. Az egyre nagyobb átfogású zoomok megjelenése a digitális fényképezőgépeknél igen korán bekövetkezett. A 80-as évek első felében ezek még analóg állókép kamerák voltak, és nem sokban különböztek mozgóképes társaiktól. A videózásban nem volt ritka a 6x-10-es átfogás, az ezen készülékektől csak apróságokban különböző „ős-digi fényképezőgépekbe” tehát gond nélkül applikálni lehetett ezt a kényelmi funkciót.

A Sony itt is az első úttörők közé tartozik. Olyan állókép kamerái mint például az 1986-os Mavica A7 AF már 6x-os zoomátfogást kínált, kisfilmes értéken 49-295mm-nek megfelelő gyújtótávolsággal. A szintén ebben az évben kiadott ProMavica MVC-2000 0,38 megapixeles (2/3″-os) CCD-je elé egy hasonló objektívet kapott. A Mavica és ProMavica szériában többször megjelent a nagynak számító zoomátfogás a 80-as években és a következő évtized modelljeiben. A 90-es évek közepén egy napjainkra elfeledett digitális fényképezőgép gyártó, a Sharp keltett feltűnést VL-DX1 modelljével, mely 10x-es zoomra volt képes, majd ugyanebben az évben a Sharp VL-H4000-es modell is megjelent 12x-es átfogással. Mindkét gép 0,41 megapixeles volt. Minderre a Sony a szintén 12x-es optikai zoomot kínáló Cyber-shot DKC-1D1 és D5 modellekkel kontrázott, melyek már egész tűrhető, 38mm (ekv.) nagylátószöget adtak. Az ekkoriban VGA képfelbontást tudó és floppy lemezre rögzítő Mavica sorozatuk az évtized második felére már ízig-vérig digitális volt olyan gépekkel mint az FD7 (1997) és az FD71 (1998), melyeket 10x-es „zoomlencsével” láttak el. Az 1998 végén napvilágot látott Mavica FD-91 a korszak igazi nagyágyúja volt. 1 megapixeles felbontást és hihetetlen, 14x-es zoomot (37-518mm ekv.) nyújtott. Ha használták volna akkoriban azt a fogalmat, hogy bridge, hát ez a gép igazi top bridge-nek számított volna. Hátrányaként főként a gyenge fényben mutatott szerény teljesítményét emelték ki a tesztek és a tulajdonosok. Persze mindez nem az objektív fényerején múlt, ami a teljes tartományban F1,8-3,2 volt.

A többi, ma ismert gyártó jobbára a kicsi, és viszonylag könnyen eladható, legfeljebb 2-3x-os zoomoptikával szerelt gépeket favorizálta ekkoriba. A Canon PowerShot Pro70 például 2,5x-es, a Nikon kompakt büszkesége a Coolpix 900 3x-os zoomal jött ki. Az Olympus D-500L és D-600L típusai szintén ekörül teljesítettek. 1999-ben a Casio próbált kicsit odapörkölni a Mavicáknak a QV-8000SX fényképezőgéppel, mely kis mérete és az akkori Coolpixekhez hasonló elforgatható objektívháza mellett 8x-os zoomot kapott. Elődje még csak negyed akkorával büszkélkedhetett. A Mavicák azonban csak jöttek és jöttek. ’99-ben az FD-88 (7,9x) és az FD-73 (10x), majd a következő évben az FD-91 utódja az FD-95, duplájára emelt felbontással, de valamivel szerényebb optikai zoommal (10x), mely azonban így visszafogva is kuriózumnak számított. Az ezredfordulón járunk, és a digitális fényképezőgépek piacát még mindig a kiszoomos kiskompaktok, vagy az olcsóbb fix gyújtótávolságú optikával szerelt kompaktok uralják, elvétve egy-egy csúcskompakt nagysággal, melyek kiváló, zömében F1,8-2,0 körüli fényerejű objektíveket, de még mindig kis gyújtótávolság átfogást kínálnak. Nagyjából ez volt az az időszak, amikor a gyártók jó része úgy döntött, beszáll a zoom versenybe. Ekkor kezdődött a nagy „zoom-boom”.

Az Olympus például egy nagy fejest ugrott és 2000 nyarán kihozta a 10x-es zoomos (38-380mm ekv) C2100 UZ-t, mely nevében (Ultra Zoom) is jelezte, hogy itt valami mocorog. Alig pár hét múlva követte őt az Olympus E-100 RS, nagyon hasonló átfogású objektívvel, melynek ugyanúgy kiváló fényereje (F2,8-3,5) volt. A Canon 2001-et nyitotta a PowerShot Pro90-el. Elődje, a Pro70 még szerény 2,5x-es zoomot kínált az új modell viszont már 10x-es átfogást az előbb említett Olympusokhoz hasonló fényerővel. A Fujifilm is ekkoriban szakadt el a 3x-os zoomtól, igaz nem emelte a tétet tízig, „csupán” megduplázta, de 6x-os zoomátfogású kompaktjai így is egyedinek számítottak. Ennél a zoomnál egy időre le is cövekelt, így jött ki 2000 nyarán a FinePix 4900, majd pár hónapra rá a 6900, 2001 őszén pedig a kicsi és olcsónak számító – tehát gyorsan népszerűvé váló – FinePix 2800. A következő év elején aztán nagyot robbantottak a FinePix S602-vel, mely egyedi szenzort és 6x-os zoomja mellett rengeteg szolgáltatást kínált, és hamar bridge legendává vált.

A Minolta nem kisebb feltűnést keltett a 7,1x-es zoomos, DiMage 5 és 7 modellekkel. Igen, akkoriban még a tized-zoom is számított. A nagyobb típus egyébként nem csak átfogása, de 28mm-nek megfelelő nagylátószöge és 5 megapixeles felbontása miatt is sláger gép volt. 2001-ben járunk. Ekkor kezdődött el a 2/3″-os szenzorral, kiváló fényerejű, méretükhöz képest hatalmas 5-7x-es zoommal ellátott optikás csúcskompaktok aranykora. Olyan gépek nevei fémjelzik ezt a néhány évig tartó menetelést, mint az említett DiMage 5 és 7 (7i/7Hi), A DiMage A1, a Canon PowerShot Pro1, a később megjelent Nikon Coolpix 5700 és 8700, az Olympus C-8080, vagy például a Sony Cyber-shot DSC-505, DCS-707, DSC-717 és DSC-828. Ezek a fényképezőgépek nem annyira a minél nagyobb zoomot, inkább a megfizethetetlen árú DSLR-ek után elérhető minél jobb képminőséget képviselték. Népszerűségüknek valószínűleg az olcsóbb tükrös gépek számukra utolérhetetlen képminősége tett be. Ezután a felbontás növekedése mellett még kisebb szenzorokkal jöttek ki a bridge gépek, és a 10x-es álomhatárt többszörösen átlépve az egyre nagyobb zoom vált egyeduralkodóvá.

Napjainkban 30-40x-es az átlag bridge kompakt, és már olyan gépekre is rásütik ezt a jelzőt, melyek ezen az egy tulajdonságukon kívül nem sokban különbek egy átlagos zsebbevaló kompakttól. Aki minél nagyobb zoomot szeretne, könnyedén talál 50-65x-ös (sőt 83x) átfoású objektívvel szerelt gépeket is, és az ezredfordulón kezdődött zoom-boomnak még nem látjuk a végét.