A hónap Olympus fotója

0

Havi bontásban indít fotópályázatot az Olympus Mintabolt. A képeket minden hónap 10-éig várják, az ezt követően beérkezett pályaművek automatikusan a következő hónap versenyére kerülnek át.

A Hónap Olympus fotósa Olympus ajándék csomagot, egy éves Prémium Klub Tagságot nyer, valamint a díjazott képből egy akár A2 méretű nyomatot is kap, illetve az év végi első három helyezett értékes tárgynyereményben részesül.

A képeket szakmai zsűri értékeli, de csak azokat, amelyek a havonta megrendezett Facebook alapú közönségszavazáson a legtöbb 5 like-ot kapták.

Sajtóközlemény:

A HÓNAP OLYMPUS FOTÓJA

Fotópályázat felhívás és részletes leírás:
Az Olympus útjára indítja havonta megrendezésre kerülő A HÓNAP OLYMPUS FOTÓJA című fotópályázatát. A pályázók folyamatosan küldhetik bealkotásaikat. Egy pályázó akár egyszerre több hónapban is indulhat a versenyen, de havonta csak egy képpel.

A pályázaton részt vehet minden Magyarországon és határon túl élő amatőr és profi Olympus felszereléssel rendelkező fotós.

A meghirdetett pályázat elsődleges feladata, hogy minden Olympus felszereléssel rendelkező fotósok által készített művészi alkotásokat bemutassa és közvetítse a társadalom szélesebb rétegei felé.

TÉMAKÖRÖK
Pályázni az alábbi témakörökben lehet:
Szabadon választható, nincsenek megkötések.

Pályázati naptár:
A áprilisban útjára indított pályázat első leadási határideje: április 10.
A képek leadása leadási ideje:minden hónap elseje és tizedike között történhet.
(A 10-e után beküldött képek már csak a következő hónapban kerülnek versenybe)
A képekre leadott like-okat a hónap 25-éig fogadjuk.
Eredményhirdetés: minden hónap 28-án (vagy ezt követő első munkanap)

Jelentkezés menete:
Küld el e-mailben a foto@olympusmintabolt.hu-ra a pályázatra szánt képeket a következő adatokkal:

  • Pályázó neve: 
  • Pályázó e-mail címe: 
  • Pályázó telefonszáma: 
  • A kép címe: 

Technikai adatok:

  • • A kép készítéséhez használt fényképezőgép és objektív: 
  • • Expozíciós adatok (rekesz, záridő, ISO érték): 

Pályázati feltételek:
Egy szerző maximum egy alkotást küldhet be. A képek színvilágát a pályázóra bízzuk (fekete fehér vagy színes). A fotókat legalább 3 megapixel méretben, jpg formátumban kérjük beküldeni.

Az e-mail-ben küldött képek terjedelme ne haladja meg a 5 Mbyte-ot.
A képek file-nevében szerepeljen a szerző családneve, keresztneve és a kép címe(csaladnev_keresztnev_kepcime.jpg.)

Zsűrizés menete:
A beérkezett képeket folyamatosan közöljük Facebook oldalunkon (www.facebook.com/olympusmintabolt) és az itt az öt legtöbb like-ot kapott kép közül választja ki a szakmai zsűri a „A HÓNAP OLYMPUS FOTÓJÁT”.

Minden év végén a havi nyertesek közül választja ki a jeles szakmai zsűri az év legjobb képét mely külön díjazásban részesül.

A díjak odaítéléséről minden esetben szakemberekből álló zsűri dönt.

Díjazás:
Minden hónapban a nyertes pályázók képei megjelennek az Olympus Mintaboltban egy kiemelt helyen A/3-asméretben, továbbá a honlapon és a közösségi oldalon.

A HÓNAP OLYMPUS FOTÓJA készítője Olympus ajándék csomagot, egy éves Prémium Klub Tagságot, továbbá a díjazott képből egy (akár A2 méretű) nyomatot is kap, ill. az év végi első három helyezett értékes tárgynyereményben részesül.

Szerzői jogok:
Tekintettel arra, hogy a Pályázaton a kiírás feltételei alapján csak első felhasználásúnak minősülő fotók vehetnek részt, a pályázók tudomásul veszik, hogy szerzői jogdíj őket a Pályázaton résztvevő fotókkal kapcsolatban nem illeti meg.

A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust(szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.

A pályázó kijelenti, hogy rendelkezik a fotókon ábrázolt személyek nyilvános megjelentetéshez való hozzájárulásával. A pályázó tudomásul veszi továbbá, hogy amennyiben személyiségi vagy szerzői jogok vonatkozásában harmadik személynek a képekkel kapcsolatban bármilyen kifogása felmerülne, az ezzel kapcsolatos felelősséget teljes egészében vállalja.

A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal és kiállítással kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják, valamint a zsűrizés internetes közvetítése során azokat az oldalakon megjelenítsék.

A nyertesek és további díjazottak a Kiállításon részt vevő pályázók hozzájárulnak, hogy pályaműveiket a Pályázat kiírói ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassák a www.olympusmintabolt.hu, a www.facebook.com/olympusmintabolt weboldalon, a Pályázattal kapcsolatos kommunikációban, valamint az Olympus Mintaboltban (Dohány u. 67.) kihelyezett tablón.

A pályázónak a zsűri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia. A pályázó tudomásul veszi, hogy amennyiben a szakmai zsűri tudomására kerül bármilyen szabálytalanság elkövetése, elfogadja az azonnali kizárás jogát.

A pályázó a regisztrációval vállalja, hogy a zsűrizés alapján eredményesnek ítélt munkájuk eredeti, nagyméretű nagyítás létrehozására alkalmas formátumát (eredeti digitális fájl megfelelő méretben) a kiállítás létrehozása érdekében, előzetes értesítés után a rendezőnek határidőre átadják. Jelen feltétel nem teljesítése a pályázatból történő kizárást vonja maga után.

A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez,és nevének a Pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához.

Nagy szeretettel várjuk a pályázatokat!
Szép fényeket!

Olympus Mintabolt csapata