Az első szelfibot régebbi, mint gondolnád

Ráadásul kétszer is feltalálták.

Napjaink talán egyik legelterjedtebb divatja a szelfizés, amelyet az elülső kamerával is ellátott okostelefonok tettek népszerűvé. Az önportrézás persze ennél jóval régebbi, hiszen ki nem látott volna már olyat, hogy egy turista pár megpróbál megkérni valakit, hogy fotózza le őket. Valamilyen szinten ez is önportré, hiszen a gép tulajdonosa is a képen szerepel. Hasonló problémák vezették Hiroshi Ueda japán mérnököt is az első szelfibot megalkotására az 1980-as évek elején. Az akkoriban a Minolta Cameránál dolgozó mérnök egy európai vakációja során, Párizsban kért meg egy gyereket, hogy fotózza le őket a Louvreban. A gyermek készségesen átvette a fényképezőgépet, majd amint Ueda úr hátrébb lépet, a gyerek már el is szaladt a géppel. Azért valljuk be, ez elég kellemetlen érzés tud lenni. No nem csak az anyagi kár miatt, hanem amiatt is, hogy odalettek a készített képek is (bár ismerve a japán turistákat, elképzelhető, hogy csak az aznap délelőtti huszonpár kocka veszett el, az addigi tíz tekercs film már a szállodában várta az előhívást 🙂 ) Hiroshi Ueda és az ő extendere. Hiroshi Ueda találmányát a Minoltánál is érdekesnek ítélték, s 1983-ban be is jegyezték a szabadalmi hivatalban. Sajnos azonban ebből sosem lett kereskedelmi termék, az akkori időkben ugyanis nem mutatkozott rá komolyabb igény, valamint Hiroshi elmondása szerint a képminőséggel is gondok voltak (vélhetően a berázás okozhatott problémát). Ennek ellenére ő maga még 30 évvel később is mindig hord magánál szelfibotot (amit persze akkoriban csak extenderként emlegettek). Az extender szabadalmi illusztrációja. Hiroshi Ueda és családja. A kép Hiroshi extenderének segítségével készült. Érdekes kérdés egyébként ez az önfotózás is. Gyerekkoromban nálunk is az volt a szokás, hogy ha elutaztunk valahová, akkor a nevezetességek elé kellett állni, majd készült a kép. Már akkor sem volt ínyemre ez a dolog, manapság pedig kifejezetten irritáló számomra. Sem portrénak nem jók ezek a képek, sem a hely atmoszféráját nem tudják közvetíteni. De a tipikus turistaképek mégis túlélnek mindent és ma már a szelfizés a világ legtermészetesebb dolga. Hozzáteszem, szelfiből is lehet érdekes sorozatot készíteni, az Athéni utam során a (ha jól emlékszem) norvég fotós kolléga mutatta a blogját, amelyben jól látható, hogy szinte mindenhol készített már magáról szelfit, de úgy, hogy csak a szemtől felfelé látszik a kobakja, a háttérben pedig jól kivehető, hogy hol is járt. Ennek azért megvan az a kedves, gyerekes bája 🙂 Hiroshi Ueda találmánya tehát nem lett néptermék, s a szabadalmi oltalom is lejárt 2003-ban. A szelfibot azonban nem tűnt el teljesen, sőt, 2000 környékén a kanadai Wayne Fromm kifejlesztette saját megoldását, a Quik Pod-ot. Wayne Fromm és lánya a QuikPoddal Milyen meglepő, Wayne pohara is egy európai útja során telt be, amikor alig talált angolul beszélő embert, aki segített volna neki elkészíteni a képet, s ekkor szánta rá magát, hogy valamit ki kell találni az önfotózást segítendő. Ő elsőként esernyőket szedett szét, s azokat próbálgatta a kar meghosszabbításaként. Később azonban ő is a teleszkópikus botok mellett kötött ki, amelyre cseretalpat is épített. A szelfi botok igazi elterjedéséhez persze a mai okostelefonokra, az azonnali megosztás népszerűségére és a bluetooth-os rádiós kioldásra is szükség volt. A BBC News eredeti cikke: http://www.bbc.com/news/magazine-32336808