Az augusztus jellemzően a fényképezőgép banejelentések időszaka. A 20-a környéki szabadnapokat évek óta próbáljuk úgy szervezni, hogy ha valamelyik gyártó épp a nemzeti ünnepünkön lep meg bennünket valami újdonsággal, akkor arról a munkaszüneti nap ellenére azonnal beszámolhassunk. Idén is ezt a stratégiát követtük, annál is inkább, mert a nagy napot megelőzően mindössze egyetlen új gépbejelentés történt. Valamikor csak be kell mutassák az őszi újdonságokat a gyártók…
A bejelentéscunami elmaradt. Egész augusztusban mindössze két új modellel bővült a kínálat, ami még a tavalyi gyenge felhozatalnak is csak a harmada. Ennyire nagy bajban van a fotós piac, hogy már a tradicionális ritmust sem tudják tartani a gyártók? Mivel a Pixinfo.com mindig is inkább a komolyabb gépekkel foglalkozott, itt talán kevésbé feltűnő a kompaktok visszaszorulása, de a saját környezetében valószínűleg mindenki megfigyelheti ezt a trendet. A fotózást nem hobbiból vagy hivatásból űzők már nem viszik magukkal a kompakt fényképezőgépüket, hiszen az iPhone-juk vagy az androidos telefonjuk is tud már olyan képeket csinálni, mint a kompakt, ráadásul az így készült képeket azonnal tolhatják is fészbukra vagy instára. Aki megbízásból, vagy saját művészi hajlamainak kiéléséért fotózik, azt ez a lehetőség hidegen hagyja, de a mai okostelefonok a milliókat kitevő tömegeknek bőven megfelelőek. És ezen nincs is mit csodálkozni. A minap például kezembe akadt az egyre ismerősebben csengő Huawei egyik aktuális csúcsmodellje, a P8, ami letisztult dizájnja és komoly hardvere mellett elismerésre méltó kamerákkal is rendelkezik. A 13 megapixeles hátlapi fényképezőgép RGWB szenzort kapott, tehát a nagyobb érzékenység eléréséhez a 4 pixeles színszűrőn egy pixellel csak a szenzorra jutó fényt vizsgálják. Az elmosódás elleni harcba optikai képstabilizátort hoz a Huawei, míg a természetes színű vakus képeket az Apple-höz hasonlóan két különböző színű LED fényének megfelelő mértékű keverésével érik el. Három irányból is támadják tehát a gyenge fényben való fotózást, azt a területet, ahol a legtöbb mobiltelefon, de akár kompakt fényképezőgép is elvérzik. Egy ilyen 5,2 colos, Full HD felbontású kijelzőn a fotózási élmény is olyan, mint mikor egy belépő szintű DSLR után egy full frame-es profi gép keresőjébe nézünk. A beállítások után többnyire nem kell menükben kotorászni, hiszen minden lényeges funkció elfér a kijelzőn, de a mindennapi fotós úgysem akar állítani semmit. Ő csak az emlékeit vagy csak az adott szituációt akarja megörökíteni. Emellett a telefonok automatikusan mentik a képekbe a GPS koordinátákat, összefűzik a panorámákat és ha kell, akkor az elkészült műveket azonnal meg is lehet osztani bárkivel. Csoda-e, hogy ezek mellett idén kompakt fényképezőgépből kevesebb új modell jelenik meg, mint az elmúlt 16 évben bármikor? A 2000 óta eltelt bő másfél évtizedben nagyjából 2500 digitális fényképezőgép modellt mutattak be a gyártók. 2002-ben még 24 aktív cég tevékenykedett ezen a piacon, a 2004 és 2013 közötti évtizedben pedig évente átlagosan 186 új modellel bővült a kínálat, miközben 177 újdonságnál kevesebb egyik évben sem volt. Ráadásul az eladásokat a válság sem rengette meg, hiszen a legnagyobb japán gyártókat tömörítő CIPA tagjai 2010-ben, két évvel a világot maga alá gyűrő átrendeződés után, 121,7 millió digitális fényképezőgépet gyártottak. Ez 20%-kal több, mint a 2007-es adat. Még meglepőbb lehet az adat, ha gyártott gépek összetételét is nézzük. Míg 2007-től 2010-ig a kompakt értékesítések mindössze 16%-kal nőttek, a cserélhető objektíves gépek piaca 73%-kal lett nagyobb, az évtized végén bő 10%-át adva a teljes piacnak. A sikerek ellenére az okostelefonok térnyerése jól látható hatással van a fotós piacra. A 2002-es csúcspont óta megfeleződött, vagyis 12 cégre (márkára) csökkent az aktív gyártók sora, bár ezt még talán túlzás lenne a zsebmindenesek számlájára írni. A kínálatból egyértelműen kikoptak a szappantartó jellegű kompaktok. Ami a kompaktok világában maradt, az valamilyen egyértelmű megkülönböztető jeggyel bír: strapabíró (vízálló), nagy zoomos, nagy szenzoros vagy profi kiegészítőkkel bővíthető komoly kompakt. Ezek a magasabb tudás miatt jellemzően magasabb árkategóriás, prémium modellek, amelyek a „tizenkettő-egy tucat” jellegű kompaktokkal ellentétben már hasznot is termelnek a gyártónak. A kínálatból tehát kiestek a csak erőforrást és óriási marketing költségvetést igénylő, de hasznot nem hajtó szegmensek, maradtak a komolyabb háttértudást igénylő modellek, amelyekkel a névtelen kalandor gyártók már nem tudnak és valószínűleg nem is akarnak versenyezni. Ennek köszönhetően a 2011-es mélypont óta a kompakt fényképezőgépek átlagos egységára 35%-kal emelkedett, és a trend egyértelműen növekvő. A hangsúly láthatóan a cserélhető objektíves (MILC és a DSLR) piacra helyeződik át, mely 2013 óta értékben nagyobb, mint a kompakt, miközben tíz évvel korábban még csak 6%-a volt. A piac mérete 7-8 év alatt nagyjából a felére zsugorodott, a csökkenést tisztán láthatóan a kompakt szegmensből kieső legegyszerűbb gépek eltűnése okozta. Ez lehetőséget teremt a hagyományos fényképezőgép gyártóknak, hogy újra a fő piacuk, a fotózást hobbiként űző amatőrök és a profik felé forduljanak. Minden másra pedig ott vannak az olyan okostelefonok, mint például a Huawei P8.
Történt már veled olyan, hogy egy fix méretű vagy oldalarányú fotót kellett volna készíts (pl. osztályképet 18×13 cm-ben), de nem vetted figyelembe a végső...
Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.