Az Adobe a mai napon több Creative Cloud terméket frissített, köztük a Lightroom CC-t is. Az újításokról blogbejegyzésünkben számolunk be, amelyből a Lightroom 6-ra vonatkozó frissítések is kiderülnek.
A Creative Cloud verziójú Photoshop Lightroom felhasználók már letölthetik a szoftver legújabb frissítését, amelybe jópár újdonság került. Egyik a már korábban megismert DeHaze páramentesítő funkció, amely eddig csak teljes képre volt alkalmazható, a frissítés után azonban kisebb területeket is javíthatunk vele. Ez az újítás egyébként a Photoshop CC Camera RAW moduljába is bekerült. A DeHaze lokális elérhetőségén túl a képek importálását is átdolgozták, amelynek során az import ablakból egyértelműen választhatunk, hogy fényképezőgépről, közvetlenül memóriakártyáról, vagy számítógépről szeretnénk-e a kezdeményezni a képek beolvasását. Az átdolgozott szolgáltatások mellett most sem maradt ki az újabb fényképezőgépek támogatása sem, így a következő friss modellek RAW fájljai sem jelentenek már gondot a Lightroom CC és a Lightroom v6.2-nek:
A Photigy pár hónapos kihagyás után ismét ingyenes oktatóvideót tett közzé.
Aki már próbált ékszert fotózni, biztosan tudja, hogy a tükör, mint alap, nem jó...
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
Pár órája olvastam a Youngrens (Erin és Jeff Youngren) blogjában egy esküvői fotózásról szóló cikket, ami komolyan mély nyomokat és szomorúságot hagyott bennem. Gyűröm,...