Yongnuo YN660

0

A Yongnuo még tavaly év végén mutatta be a manuális teljesítmény beállítású 560-as széria negyedik tagját, az YN560 IV-et. A manuális vakuk családja most ismét egy új tagot kapott, amely kulcsszámban is többet mutat.

A Yongnuo YN660 képességeiben főképp a már említett YN560 IV-re hasonlít, teljesítményét kézzel tudjuk beállítani, a kioldáshoz pedig beépített rádiós vevő, sőt, adót is tartalmaz.

Újdonság, hogy 3 csoport helyett immár 6 áll rendelkezésünkre, így jóval komplexebb megvilágítás létrehozásához is alkalmas. Szintén változott a zoomfej, amely 20-200mm-es lett. A kulcsszám ennek megfelelően szintén feljebb kúszott, egészen 66-ig.

Külsőben is előrelépést mutat az YN660. A vakutalp rögzítése már nem csavaros, hanem gyorsszorítós, ezen felül a kezelőszervek is már inkább hasonlítanak a komolyabb YN600EX-RT-ére (vezérlőtárcsa a négyirányú gombok helyett, bekapcsoló gomb helyett bekapcsoló kar).

A beépített, saját rendszerű rádiós transmitter az YN560 IV, az YN560 III és az YN660 vakukat képest kioldani, a vevő pedig az YN660, az YN560 IV vakuk, valamint az YN560-TX, RF-605, RF-603 II és RF-602 transmitterek jeleit fogadja.

A Yongnuo YN660 decemberben kerülhet piacra, pontos ára egyelőre nem ismert.