Minden szakmának megvannak a gyönyörűséges és az árnyoldalai is. Amikor a kőműves otthon hagyja a fandliját, az nagyjából olyan, mint amikor a fotós nem tesz akksit a gépébe. Az apró figyelmetlenségek hajtépő következményekkel járhatnak a fotósoknál is.
Fotó: Maxim Mayorov
Az alábbi felsorolásban szeretnénk összeszedni azokat a legfrusztrálóbb helyzeteket, amelyek fotósként rémálomnak is beillenek. Bár a ma éjszakai rémálmomban nem a fotós felszerelésem, hanem a notebookom adta be az unalmast, ezt az érzést könnyű volt adaptálni a fotós cucc meghibásodására. Íme néhány szituáció, amikor a fotós simán ledobja a haját:
- 30 km-t biciklizel éjszaka, terepen, hátadon a fotós hátizsákoddal és az állványoddal, hogy fényszennyezés nélkül örökítsd meg a leonidák meteorrajának egy-egy légkörbe jutó darabját, majd az állványt felállítva észreveszed, hogy otthon maradt a gyorscseretalp (kivéve ha Arca Swiss talpat fogadó fejed van az állványon és Arca Swiss kompatibilis markolatod van a gépen)
- egy ritka lepkét vélsz felfedezni a kertetekben, békésen üldögélve egy virágon, amely mögött ugyanolyan virágokból csodálatos bokeht alkothatsz, gyorsan be is szaladsz a gépedért, rácsavarod a makróobjektívet és bízol a kezed remegésmentességében, de biztos ami biztos alapon még az érzékenységet is feljebb tekered, az exponáló gombot megnyomva pedig meghallod az ismerős píty-píty-píty-píty-píty-píty hangot, amely az önkioldó visszaszámlálását jelzi. Mindeközben a lepke odébb áll (nem is véletlen, hogy némelyik fényképezőgép már deaktiválja az önkioldót, ha a gépet kikapcsoljuk, sőt, akad olyan is, ahol beállítható, hogy az önkioldó megmaradjon-e előző állapotában, vagy kikapcsoljon a gép kikapcsolásával együtt)
- hosszú unszolásra végre kötélnek áll a suli legszebb csaja, hogy készíthess róla néhány fotót a portfóliód kiegészítéseképp, s még az apukája is van olyan jó fej, hogy kivisz titeket a közeli (értsd: 50 km-en belül 😉 ) levendula mezőre, ahol a géped elővéve hasít beléd a tudat: otthon maradt a memóriakártya (vagy akku)
- a Plitvicei-tavaknál telefotóztad az SD kártyád, s sikerült egy ritka madárátvonulást is a képbe komponálnod, de még bőven van mit megörökíteni, így előveszed a tartalék kártyád. Ám amikor ki akarod venni a betelt memóriakártyád a gépből, a benyomott kártyáról lepattan a körmöd, az pedig 35 km/h sebességgel kilökődik a gépből, egyenesen az 50 méterrel alattad lévő tó irányába
- kedves barátod esküvőjén te fotózol az asszisztensed segítségével, aki a kioldós vakut tartja. A következő attrakció a tányértörés lesz, amelyre felkészülten vársz: gép a kézben, megfelelő objektív csatlakoztatva, vakukioldó működik, asszisztens kiváló pozícióban, rendszervaku a szoftboxban. A pár épp eldobni készül a tányért, feszült figyelem a vendégek között, amikor a vaku kicsúszik a helyéről és hangos csattanással darabokra hullik a kövezeten (és ez speciel velünk történt meg 😀 )
- végigfotóztad az új-zélandi álomutadat, amelyre 5 éve gyűjtöttél, s ennek örömére még egy új fényképezőgépet is beszereztél. Épp az utolsó, búcsúképet készítetted el, amelyet örömmel nézel vissza a géped LCD-jén, ám ekkor hasít beléd a felismerés: mégsem kellett volna odaadni a gyereknek a gépet indulás előtt, hogy megnézze mit tud az új masina, mert az bizony át lett állítva RAW-ról kis felbontású JPEG-re, s úgy is maradt. (Ennél kicsit prózaibb helyzet is elképzelhető, amikor az új géped felső státusz LCD-jén rémülten keresed a RAW jelzést, ám annak nyoma sincs. Miután a menüben is megnézted, milyen formátumon volt a gép, ráeszmélsz, hogy csak a régebbi géped mutatta a RAW jelzést a státusz LCD-n, az új nem jelzi azt, de végig RAW-ban voltál).
- barátod újszülött ikrei 1,5 órás bőgés-performansz után végre elaludtak, az édesdeden alvó babákról gyorsan készítenél is egy emlékképet, majd amikor megnyomod az exponáló gombot, a gép vakuja automatikusan felugrik és AF segédfény gyanánt rögtön 50-et villant a csecsemők felé, akik erre természetesen azonnal fel is ébrednek, egy újabb felvonást kezdve korábbi performanszukhoz („mondtam már asszony, hogy ne állítgasd el a gépem és feljtsd el ezt a zöld téglalap üzemmódot”)
- a menyecsketánc végén lassan elkezdesz készülődni, mert lejárt az esküvőfotós műszakod, ám az asztalodhoz érve fotós táskádnak csupán hűlt helyét találod! Később persze kiderül, hogy csak a székedre volt szükség egy játékhoz, a táskád pedig biztonság kedvéért bevitték a konyhára, nehogy baja legyen
- végre sikerült a legszebb hajnali természetfotókat elkészítened a Serengeti Nemzeti Parkban, s olyan óriási szerencséd volt, hogy pont egy éjszakai zivatart is sikerült elcsípned, reggel pedig mennyországba illő ködfátyolon tűz át a felkelő Nap. Hazaérkezve büszkeséggel vegyes kíváncsisággal teszed be a memóriakártyád a számítógéped kártyaolvasójába, ahol a kártya meghajtójára lépve azon 286 darab, krikszkraksz nevű mappát látsz, képeknek azonban nyoma sincs (az viszont nem jut eszedbe, hogy az új géped dupla memóriakártya-foglalattal rendelkezik, így a képek a másik kártyán szerencsére épségben megvannak)
- egy remek fotózáson dolgozol, bele is feledkezel a munkába (legyen az portrézás, esküvő fotózás, akár egy lagzin), majd a munka befejeztével örömmel térsz vissza a földre/asztal alá rakott fotóstáskádhoz, hogy elpakolj. Azonban a táskádnak hűlt helye (ha van asszisztensed, nyugodtan akaszd a vállára, esküvőn pedig használhatsz Kensington zárat, egymáshoz kötve így a táskád nyitásához szolgáló kapcsokat és rögzítve azt az asztal lábához).
