Németh Sz. Péter: Otthon/Itthon

Volt egyszer egy általános iskolai osztálytársam. Elég sokat költöztek attól függően, hogy mérnök édesapja éppen melyik városban kapott munkát. Ő beszélt nekem otthonról és itthonról. Azt mondta, hogy az „otthon” ott van, ahol született, aztán ahonnan először elköltöztek, az „itthon” pedig most épp itt, de mindig máshol. Szentgotthárdon nőttem fel, ami egy alapvetően csendes és nem túl izgalmas kisváros a magyar-osztrák-szlovén hármashatár mellett.

2008-ban költöztem a fővárosba. Egészen addig a pontig minden, amit Szentgotthárdhoz kötöttem, magától értetődő, sőt szinte láthatatlan volt. Aztán ez szépen lassan megváltozott. A távolság rálátássá, az új élettér pedig viszonyítási alappá vált. Pesten vidéki, vidéken pedig pesti lettem, és az addig megszokott, triviális dolgok váltak lassanként szimbolikussá: a régi strand medencéjébe hajított műanyag szék, vagy a gyermekded Marlboro Man a kisbolt falán.

A sorozat mégsem akar egy főváros-vidék összehasonlítás lenni. A képek nagy részéről képaláírás nélkül nem is igazán lehet eldönteni, hogy az ország melyik szegletében készültek, ahogyan – és bár kevés olyan ország van, ahol ez a kettő jobban elkülönül – Magyarország sem osztható vegytisztán fővárosra és vidékre. Inkább afféle Lutra album ez, amelyben darabról-darabra gyűjtögetem azokat a nosztalgikus apróságokat, szimbólumokat, sztereotípiákat, amelyeken keresztül meghatározzuk élettereinket, és amelyek egyúttal saját identitásomat is definiálták.

A fotók legnagyobb része személyes környezetemben, néhány fotóriporteri munkám során készült 2014 és 2017 között, és bár tárgyuk sokszor a személyes nosztalgia, és az azokon szereplő emberek és helyszínek legtöbbje ezer szálon kötődik hozzám, az elsődleges cél mégsem valamiféle személyes napló elkészítése, hanem a dokumentálás volt, amely ugyan a témák kiválasztásánál fogva erősen szubjektív, mégis talán egy sajátos keresztmetszetét tudja adni az országnak, ahol élünk.

Németh Sz. Péter