Átcsúszás

Ritka jelenség, lenyűgöző látvány. Hideg van, megfagy a nagy víz, leszáll a köd. A horizont halványan kirajzolódik, felcsatoljuk a korcsolyát, és lassan a jégre merészkedünk…

A 2016-2017-es év telének szokatlanul hideg időjárása miatt a befagyott Balatonon jégkorcsolyás átcsúszást rendeztek. Az esemény idején számos fotográfus is a jégen tartózkodott, különböző helyszíneken és időpillanatokban készítettek fényképeket, melyeket a közösségi médiában is megosztottak. Amellett, hogy a kiállítást alapvetően egyfajta könnyedség járja át, mind a kortárs fotográfiával, mind a kurátori gyakorlatokkal kapcsolatos kritikai kérdésfelvetésekre is lehetőséget ad, hiszen ezúttal a képek a virtuális térből a kiállítótérbe csúsztak át.

A kortárs művészeti szcéna nagyfokú tudatosságot, erős koncepciókat, kritikus reflexiókat vár el az alkotóktól. Bizonyos helyzetek és körülmények megismételhetetlensége azonban a fotográfusok számára zsigeri késztetést ad arra, hogy a látványt megörökítsék. A befagyott tóról a képek nem csupán különböző hátterű alkotók által, különféle technikákkal, de különböző szándékok mentén készültek. Míg egyes alkotók hosszú távú projektjük, sorozatuk részeként, egy tervezett munkához tanulmányként, addig mások sajtómegbízásból, vagy épp csak szórakozásból, szabadidős tevékenységük közben készítették fotóikat. Bár a képek egymástól teljesen függetlenül készültek, kompozíciós módjuk révén mégis egy közös horizontot hoznak létre.

Az internetes megosztással a virtuális tér nyilvánosságába feltöltött képek a kurátori kiválasztás által találkoztak össze a kiállítótérben. Az installálás módja, a világítódobozok, jelenkori képnézési szokásainkra utalnak, miszerint a legtöbb képpel monitorokon keresztül találkozunk. A válogatott képsor felveti az öröklött és tanult szabályok (és szabályszegések), mentális előképek sorának, az ismerősségnek, vagy épp az ismétlésnek a kérdéseit. Vajon mennyiben változtatta meg képkészítési és képnézési szokásainkat a digitális váltás, a mobiltelefonokba épített fényképező eszközök, az elanyagtalanodás, vagy épp az azonnali megosztás lehetősége? Inspirálják, vagy inkább hátráltatják az alkotókat a világ minden tájáról hozzáférhető képek vizuális sajátosságai? Milyen új kompozíciós módok keletkeznek a képmegosztó felületek által megszabott lehetőségek miatt? És vajon tekinthetők-e önálló műveknek az eredeti kontextusukból kiragadott fotók?

Miközben a kiállítás komplex képelméleti problémafelvetésekre is alkalmas lehet, mégis fontosabb az élmény, a nyári hőségben kis időre felidézni a hószitálást, a talpunk alatt reccsenő, roppanó havas jég hangját, a hűvös tó látványának mámorát.

Gellér Judit