Csalás volt a Meyer Optik Kickstarter kampánya?

0

Nagy a baj a net SE nevű német cég háza táján, amely többek között a korábban nagy névnek számító Meyer Optik Görlitz, az Oprema Jena, valamint az Ihagee Elbaflex brandek tulajdonosa is.

Mint ismeretes, a Kickstarter (és az Indiegogo is) azon kis cégeknek, startup vállalkozásoknak kínál segítséget, akik önerőből nem tudják (vagy nem akarják) a fejlesztési-gyártási költségeket egymaguk kifizetni. Az ide felkerülő projektekre az internetes közösség önkéntes felajánlásokat tehet, amellyel segíthetnek egy ígéretes termék kifejlesztésében, illetve a gyártás beindításában, cserébe kedvezőbb áron juthatnak hozzá a projekt tárgyához, mint a gyártás beindítása után. Sok valóban remek eszköz került már tömeggyártásba így, az ilyen támogatásoknak köszönhetően.

Ugyanakkor ahogy az élet más területein is, sajnos itt is felütötték fejüket a csalók, akik mások pénzére utaznak, tehát érdemes óvatosan, körültekintően megválasztani, hogy kinek milyen projektjét támogatjuk!

Persze arra nyilván kevesen számítanak, hogy olyan névvel, mint a Meyer Optik Görlitz, vagy Oprema Jena, majd pénzt csalnak ki tőlünk egy Kickstarter kampányban. Most mégis valami hasonló történt, vagy legalábbis jelenlegi állás ez feltételezhető.

A történet a szokásos módon indul: egy befektető megvásárol néhány jól csengő brand használati jogát, majd Kickstarter kampányokon kalapolni kezd ígéretes termékek gyártási beindításáért. Mi magunk is adtunk már hírt jó pár ilyen vagy hasonló, gyártás előtti objektívről, ahol a Kickstarter kampánynál tartott még csak a dolog. Ezzel alapjaiban még semmi baj nincs, gyakorlatilag olyan, mint ha egy befektetési ajánlat volna. A termék iránt érdeklődő pedig eldöntheti, hogy kívánja-e támogatni a gyártás beindítását, küld-e pénzt erre, vagy sem – ez esetben megvárhatja, míg az első szállítmányok elindulnak és a kedvezőbb ár helyett a teljes árat fizeti meg.

A napokban több net SE vonatkozású (Meyer Optik, Oprema) Kickstarter és Indiegogo projekt alatt jelent meg egy-egy frissítés, amelyben a cég azt közli, hogy pár hete, az alapító és vezérigazgató, valamint fő befektető Stefan Immes komoly közlekedési balesetet szenvedett, amelyet éppen csak túlélt. A sajnálatos baleset következtében a közeljövőben biztosan nem lesz képes ellátni vezetői feladatait. A 15 fős vállalkozás emiatt átszervezés alatt áll, illetve befektetőt is keresnek. A következő tájékoztatást majd október végén kívánják adni…

Előzményként érdemes azt is tudni, hogy a net SE még áprilisban kérvényezte a tőzsdéről való kivezetését, amelyet a Müncheni Tőzsde július 2-i hatállyal el is fogadott. Július közepén aztán újabb negatív jellegű pénzügyi lépést volt kénytelen tenni a net SE, méghozzá csődvédelmet kért.

Nyilvánvaló, hogy a kemény piaci versenyben egy-egy kisvállalkozás könnyen kerül nehéz helyzetbe, tehát az, hogy kikerül a tőzsdéről egy kis cég, még nem a világ vége. A csődvédelem azonban már komolyabb tétel.
Emiatt aztán kicsit nehéz megérteni, hogy egy májusi „csúszunk a megrendelések teljesítésével” frissítés után miért éppen augusztus elején tudtak csak kommunikálni a Kickstarter kampányaikat támogatókkal és akkor is miért az elnök közlekedési balesetét említik, mint a projektet hátráltató tényezőt és miért nem beszélnek a problémás anyagi hátterükről? Pedig pénzt azt rengeteget gyűjtöttek, egy-egy kampányban 40-70e dollár jött össze, de akadt olyan is, ahol közel 270 ezer dollárt dobtak össze a támogatók, akik persze most mérgesek és nem értik, miért egy PR maszlaggal húzzák az időt az illetékesek és miért nem arról beszélnek, hogy mikor kezdődhetnek meg az első darabok szállítása, vagy hogy egyáltalán van-e még esély arra, hogy kapnak is a pénzükért valamit.

Az alábbi projektek hozzászólásaiban jól tükröződik, milyen kilátástalan helyzetben vannak az esetenként több száz dollárt kifizető támogatók:

https://www.kickstarter.com/projects/315452809/the-rising-all-star-team-returns-legendary-biotar/posts/2256858
https://www.kickstarter.com/projects/126995799/create-the-sharpest-colorand-bokeh-miracle-citogra/updates
https://www.kickstarter.com/projects/126995799/the-worlds-first-fastest-and-coolest-always-in-foc/updates
https://www.kickstarter.com/projects/meyeroptik/glorious-dr-rudolphs-apo-plasmat-lens-105mm-f27-re/posts/2256809

Konklúzióként elmondható, hogy manapság már nem elég, ha egy Kickstarter kampányon hangzatos, ismerősen csengő nevet látunk, ugyanolyan kockázatos lehet, mint egy teljesen ismeretlen startup.