A változás évtizede – Decade of Change

0

Kihirdették a nemzetközi Decade of Change fotópályázat legjobb alkotóit.
A nyolc tagú zsűriben olyan neves személyek foglaltak helyet, mint
Hindou Oumarou Ibrahim, a Csádi Őslakos Nők és Emberek Szövetségének elnöke,
Terry Tamminen, a Leonardo DiCaprio alapítvány elnöke,
Muyi Xizo, a The New York Times riportere is producere,
Angela Glienicke, a Greenpeace képszerkesztője,
Paul Dickinson, a CDP jótékonysági non-profit szervezet alapítója és vezérigazgatója,
Tim Brooks, a Lego Környezeti Felelősség csoportjának elnöke,
Kathleen Lei Limayo, a 350.org ázsiai és csendes-óceáni video producere,
Miranda Massie, a new-york-i klíma múzeum alapítója és igazgatója.

A pályázaton helyezetteket nem, csak győzteseket hirdettek.
Mivel itt önmagukban a képek sok esetben nem elég informatívak, így értelmezésükhöz mindenképpen szükséges hozzájuk a szöveges leírás is.

Elsőként a szöveget közöljük, utána következik a hozzá tartozó fotó.


A Fekete Mambák olyan orvvadászat-ellenes női egység, amely fegyvertelenül működik a Balule Természetvédelmi Területen, a Kruger Nemzeti Park közelében, Dél-Afrika északkeleti részén. Az orvvadászat-ellenes mambákat túlélési készségekre készítik fel, megtanítják őket a nyomkövetésre, a természetbe beolvadásra és a konfrontációk elkerülésére. Kiképzésük kulcsfontosságú, mivel az általuk követett állatok orvvadászok kedvenc célpontjai. Orvvadászat-ellenes stratégiájuk magában foglalja a „vizuális rendőri tevékenységet”, a hajnalban és alkonyatkor végzett gyalogos, valamint a park határok mentén a gépjárműves járőrözést, illetve a megfigyelő állomások felszerelését a kritikus területeken, ahol a vizek esetleges mérgezését is folyamatosan vizsgálják. A Fekete Mambák a rezervátum belsejében élnek, ami állandó jelenlétet biztosít számukra a térségben. Az ENSZ által „Champions of the Earth” környezetvédelmi díjjal kitüntetett Fekete Mambák példaképként szolgálnak saját közösségükben (ahol sok orvvadász is él). Nők és anyák, akik tiszteletet parancsoló öltözékben teszik dolgukat, mindezt fegyverek nélkül.

fotó: Julia Gunther

A valóság-ellentétes szemléletén alapuló kutatás kezdete. Tulajdonképpen negatív fotóval emeltem ki a képen a jeget, hogy meleget szemléltessen: a gleccserek repedései egy vulkán repedéseivé válnak, a víz pedig vöröses forró területként jelenik meg. A pozitívról negatívra történő inverzió nem változtatja meg a dolgok állapotát: a víz víz marad, a jég pedig jég. Ezeken a képeken nincs megoldás a környezeti problémára, de ott a kapcsolat a mindennapi tapasztalataink – az alapvető elemmel, a vízzel – valamint a változás fogalma között. Ennek révén gondolataink fonala létrehozza az emberiség számára azt a szükséges energiát, ami kell a tudományos megoldás erőfeszítéseihez.

fotó: Patrizia Dottori

2019. július 19. – Berlin, Németország. Greta Thunberg (C) svéd környezetvédelmi aktivista a „Péntek a jövőért” tüntetésen vesz részt, sürgős intézkedéseket követelve az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

fotó: Hermann Bredehorst

A Popular Mechanics számára készített sorozatban egy földalatti farmot dokumentáltam Dél-Londonban (Egyesült Királyság), ahol ehető növényeket termesztettek 33 méterrel a föld alatt egy régi légitámadási bunkerben.

fotó: Kate Peters

Maradnál, ha otthonod sivataggá válna? A következő években a mediterrán térségben lévő szülővárosom drasztikus átalakuláson megy majd keresztül: a tanulmányok szerint 2 Celsius fokot emelkedik majd az átlaghőmérséklet és Spanyolország egész déli része sivataggá válik. E század közepére a szakértők becslései szerint az éghajlatváltozás valószínűleg 150–300 millió embert fog kiszorítani. Ha ez a csoport egy országot alkotna, akkor a világ negyedik legnépesebb országa lenne. Ennek ellenére sem az egyes országok, sem a globális közösség nincs teljesen felkészülve egy teljesen új, a klímaváltozás miatt migrációra, a „klímavándorlók” támogatására. Milyen jövő vár azokra, akik nem hagyják el otthonaikat? Ezek a legsebezhetőbb helyekről készült műholdas képek középpontjában az éghajlati válság okozta aggályok állnak. A környezettel való interakcióink hatása és mértéke nyilvánvaló a publikus műholdképek alapján. A projekt célja, hogy ismertesse a migráció okait és a termékeny talaj elvesztésének kérdéseit.

fotó: Raquel Rivas Navas

2015. Guangzhou, Kína. Két férfi horgászik a Xian Village tavában, amely Guangzhou városának központjában található. Több mint 7 éven át konfliktus alakult ki a helyiek és az ingatlanfejlesztők között a hszián falu vezetőinek egyenlőtlen kártalanítása és korrupciója miatt. Xian Village a kínai urbanizáció megtestesítője.

fotó: Yuyang Liu

A nőket mindig balszerencsének tekintették a bányában, nagyon régen dolgoztak férfiak mellett. A munka díjazásának különbsége, a bányászati ​​munkák hiányos ismerete, azok veszélye (baleseteknek kitéve), valamint a bányászok közötti közös meggyőződés, miszerint „a bányákban végzett munka nem nőknek való”, mind mind azt az érzést kelti bennük, hogy ők kevesebbek és alullértékeltek. Így a többség úgy döntött, hogy elhagyja a bányákat és nyílt fejtéssel foglalkozik, gyakorlatilag takarítással vagy zagytalanítással. Kedvezőtlen helyzetben élnek, az erőszak, a gyarmatosítás és a kitelepítés történelmi folyamatának eredményeként. Cerro de Potosí, más néven Cerro Rico de Potosí, a kecsua nyelven pedig Sumaj Orck’o (‘gyönyörű domb’); Sumaj Orck’o nevet kapta kifosztása és az azt követő kizsákmányolása előtt, amely 476 évvel ezelőtt kezdődött. Most a „gyönyörű domb” ironikusnak tűnik. A Potosí bányái fontos bányaközpontok voltak és ma is a bolíviai Cerro Rico de Potosí területén találhatók. Cerro Rico, több mint 4500 méter magasan található, belsejében mérföldes alagutak adják a kimeríthetetlen Potosí bányák vázát, amelyek Amerika hódítása idején hozzájárultak a Spanyol Birodalomhoz és egész Európához, több ezüstöt bányásztak ki innen, mint a világ bármely más helyéről. Az “öreg kontinens” 21. századi fejlődését a 16. században kezdődött folyamatos kizsákmányolás tartja életben, az őslakos rabszolgák munkája és számtalan kényszermunkában elhunyt áldozat árán. Potosí városa továbbra is Cerro Rico árnyékában él. A bányák kiaknázása továbbra is a helyi gazdaság alapja, és Bolívia két évszázaddal azután, hogy független országgá vált, még nem tűzte ki a bányák bezárásának dátumát, ahol sok dolgozó – köztük gyermek is – életüket vesztik. Körülbelül 15 000 munkás száll le az aknákba nap mint nap, ahol igen nehéz körülmények között kell dolgozniuk. Több mint 80 méterrel a talajszint alatt a hőmérséklet 40 Celsius fokig emelkedik. A levegő tele van porral és ezüsttel, amelyekkel kén és arzén részecskék keverednek. Halálos kombináció. A kegyetlen körülmények között dolgozók közül kevesen élik meg a 45 évét, de ennek ellenére a férfiak naponta dolgoznak a hegy belsejében. A Potosi bányák a legidősebbek Latin-Amerikában, közel fél évezrede működnek, de ezek az aknák az amerikai gyarmatosítás nyílt sebei is egyben. A hegyek is sírnak: Potosí.

fotó: Javier Clemente Martinez

2017-ben a LaTuna futótűz több mint 7000 hektárt égetett fel a Verdugo-hegységben, Los Angeles külvárosában. Ez volt az elmúlt 50 évben legnagyobb tűzvésze Los Angeles városában. Ez a kép a Mulholland Drive-ról készült, Burbank városa felé fotózva.

fotó: Eric Smith

Egy kutatócsoport hajózik a tél közepén a Svalbard-sziget (északi 80 fok) közelében lévő marginális jégzónában. Itt az éghajlatváltozás miatt drámaian elvékonyodott a jégtakaró, megnyitva az egykor befagyott vízi utakat. A tengeri jég elvesztése azt jelenti, hogy az egykor az év 4–6 hónapján keresztül befagyott vizeket most az emberi történelem során először tesszük ki a napfénynek. A csapat az expedíciója során arra keresi a választ, hogy miként változtathatja meg a fény a sarki tenger ökoszisztémáját.

fotó: Michael Snyder

fotó: Michael Snyder

Baotou, vagyis a gobi acélváros az acélgyártásáról ismert. Ez a zagytó az acélgyártás során keletkezett hulladék tárolására épült, a tó minden évben egyre magasabb, így az azt övező falakat az évek során többször is magasabbra építették, emlékművet állítva ezzel a globalizált kapitalizmusnak.

fotó: Richard John Seymour

Balra: A 4873 méter magas Lhotse déli arca az Island Peak Trail-ről napnyugtakor fotózva. Jobbra: a Lhotse-gleccseren levő kőtörmelékből izolált Bacillus sp. baktérium.

fotó: Christopher Parsons

“Mindenütt víz vesz körül minket, és nincs hová menekülnünk.” Az emberek éhen halnak az áradások miatt. A 70 éves Nyakeak Rambon a botra támaszkodva sétál el az árvízzel körülvett Wangchot Általános Iskola előtt. Este van, és bent alig van hely, Nyakeak még egyszer kinyújtóztatja a lábát, mielőtt visszamegy egész éjszakára. Nem veszíti el a helyét, ha egész éjszaka kibírja, hogy bent maradjon.

fotó: Peter Caton

A klímaváltozás elleni küzdelem egyik módja: készítsen saját gleccsereket. Amint a hó mennyisége csökken és a gleccserek visszahúzódnak, az észak-indiai hegyekben az emberek hatalmas jégkúpokat építenek, amelyeket jégsztúpáknak neveznek. A megfagyott víz alkotta igen hideg és nagy térfogatú jégkúp kitart egész nyár elejéig, amikor is a növények öntézését segíti. Ez a 33,5 méter magas jégsztúpa a Shara Phuktsey falu közelében nyerte el a legnagyobb jégsztúpa díját egy 2019-es versenyen. Közel kétmillió liter vizet tárol, amely négy faluban segítette a mezők öntözését. A sztúpa turistákat is vonzott: jégmászók jöttek, hogy felmásszanak a meredek oldalfalra.

fotó: Ciril Jazbec

Minden második oxigénmolekula amelyet belélegeznünk, az algák fotoszintéziséből származik. Ők a fő oxigénellátók nemcsak a vizekben, hanem a Föld felszínén is. Létünk és az összes vízi élőlény létezése az algáktól függ.

fotó: Nina Röder

Tudósok egy csoportja életet keres a hóban a sarki éjszaka ideje alatt, Ny-Ålesund, Svalbard (Norvégia) területén. Az Északi-sark az éghajlatváltozás hatására melegedésnek indult, a felmelegedés hatásai a mikroorganizmusokkal is kimutathatók, hiszen változást okoznak a mikrobák alkalmazkodásában, kolonizációjában és túlélésében. Ezek a mikrobák a downstream ökoszisztémákra és akár az éghajlatra is hatással lehetnek – szaporodásuk, biogeokémiai reakcióik (beleértve a fotokémiát is) és a tápanyagkörforgás miatt. Még mindig sok a nyitott kérdés – többek között az, hogy honnan származnak ezek a mikroorganizmusok? Mivekl táplálkoznak, milyen védekezési mechanizmusokat és túlélési stratégiákat alkalmaznak? Hogyan bírják ki a hosszú sarki éjszakákat ezek az organizmusok?

fotó: Dagmara Wojtanowicz

A kínai Guangzhou városközpontjában lévő faluban 15 éve tart az építkezés a tisztviselők korrupciója miatt. Sok helyi lakos még most is itt él.

fotó: Hui Choi

Az éghajlatváltozás és a mérnöki folyamatok hatásai miatt Dél-Louisiana fokozott figyelmet kell szenteljen a behatoló víz visszafogására: az állam egyre több földet veszít el a benyomuló tenger miatt. A Louisiana földvesztési válságáról szóló beszámolók jelentős vizuális narratívával rendelkeznek, amelyek a légifotókra és a rombolásra összpontosítanak. Ezzel a munkával arra törekszem, hogy ösztönözzem a parti környezet jövőbeli fejlődését, fejlesztését irányzó gondolatokat.

fotó: Virginia Hanusik

Ez a fotó az utolsó krikettjátékot mutatja, amelyet a west yorkshire-i Ferrybridge C erőműben játszottak 2019-ben, a hűtőtornyok lebontását megelőzően. Nagy-Britannia tervei között szerepel, hogy 2025-re az összes megmaradt szénerőművet leállítsák. Bár ez egy fontos lépés a tisztább energiastratégia felé, sok ipari közösség számára nagy kulturális és gazdasági veszteséget is okoz, emellett problémát okozhat az ikonikus épületek elavulása, állapotuk romlása is.

fotó: Luke O’Donovan

A környezetre való tekintet nélkül ontották a savas szennyvizet a most már elhagyott falura. Az élénk és természetellenes színű tó rezet, vasat, cinket, ólmot és arzént is tartalmaz. Az erősen savas tó kiírtotta az összes növényt és állatot arra kényszerítette, hogy máshová meneküljenek. Látható a környezeti károk mértéke, amikor az iszapból kiemelkedő templomtornyot ábrázoló fotóra nézünk. A templom árnyéka ugyanolyan formájú, mint azok a szögek, amelyekkel Jézust keresztrefeszítették.

fotó: Diana Buzoianu

A Skót Felvidéket egykor „Kaledónia Nagyerdője” borította – egy elveszett vadon, ahol korábban farkasok, medvék és hiúzok éltek; a fákat azonban kivágták az ipar és a mezőgazdaság számára. A ragadozók irányításának elvesztése a sporthagyományokkal kombinálva Skócia szarvasainak számát kontrollálatlanul megnövelte. Napjainkban a facsemeték lelegelése korlátozza az erdő természetes regenerálódását. Az Alladale Wilderness Reserve 23 000 hektárt „épít újjá” a Skót Felföldön. Több mint egymillió őshonos fát ültettek át; a szénelnyelőket helyreállították; a vörös mókus és a sasok száma megugrott; így a farkasok egy napon újra betelepíthetők. A facsemeték védelme érdekében Neilnek és csapatának nagy számú szarvast kell kiirtania. Az önszabályozást vizionáló elképzelésük megvalósításáig egyelőre ellentmondásos emberi beavatkozást kell tegyenek. Neil 16 évesen kezdett dolgozni Alladale-nél és hatvan éves lesz, amikor az újratelepített csemeték elérik majd a megmaradt őserdő magasságát.

fotó: Jacob Dykes

A fertőtlenítő füstfelhője a lakótelepen található medence szélénél. A város ezen részén a szúnyoglárvák hajlamosak lassan mozgó és álló vízekben ekszaporodni, így olyan célzott védekezési módszert kell alkalmazásni ellenük, mint például a ködösítés, amelynek hatására a területen csökken a szúnyogok száma. Úgy döntöttem, hogy követem ezeket a ködfelhőket, és megfigyelem, ahogyan formálódnak. Fényképezni kezdtem azokat a területeket, ahol fertőtlenítés zajlik – kísérve az ellenőrzési szakemberek egy csoportjait. A füstölések mindennaposak Szingapúrban, az Egyenlítőn található, nagy népsűrűségű városban. Az országban komoly aggodalmak vannak a rovarok által átvihető dengue láz és a malária miatt.

fotó: Kathy Anne Lim

1904-ben az ausztrál festőművész, Frederick McCubbin lefestette Az úttörő című triptichont. McCubbin modelleket bérelt a Macedon-hegy közelében festményéhez. McCubbin munkájának címe, az úttörő, az őslakos közösségek több ezer éves földgazdálkodási gondozását marginalizálja. McCubbin triptichonja, a szénbányászati ​​társasághoz való társulásával és az európai telepesek szinte vallási szemléletével igazolta az erdők letarolásának szükségességét, akaratlanul is prófétai elképzelést mutatva az ausztrál népi kultúra tartós angol dominanciájáról, az ország gazdaságának folytonos kitermelő jellegéről, ugyanakkor Ausztrália természetes környezetének elpusztulásáról.

fotó: Yask Desai

Kommentár nélkül:

fotó: Edgar Martins

Svalbard egy távoli norvég szigetcsoport, körülbelül félúton Norvégia és az Északi-sark között. Itt található a The Global Seed Vault – amelyet néha „Doomsday Vault” -nak is neveznek. Itt milliónyi magot őriznek a világ minden tájáról, amelyet nagymértékű természeti vagy ember okozta katasztrófa esetén használhatunk majd fel. Az északi-sarkvidék mélyére épült épület a bravúros innováció és mérnöki munka, megőrzi múltunkat, miközben megóvja a jövő generációit. Jelenleg több mint egymillió vetőmagminta található itt, így a világ legnagyobb növénytermesztési gyűjteményét képviseli. A Norvég Királyság nevében a Földművelésügyi és Élelmezésügyi Minisztérium tulajdonában álló Global Crop Diversity Trust folyamatosan támogatja a Seed Vault működését. Az itt tárolt magokra minden ország vagy intézmény megtartja rá vonatkozó tulajdon- és hozzáférési jogot. A tárolót több mint 140 méter mélyre, fagyott kőzetbe építeték, ahol a természetes hőmérséklet állandóan -18 °C közeli, így a magok biztonságosan tárolhatók áramellátási problémák esetén is. A rekordmagas külső hőmérsékletet követően azonban a bejárat boltozatánál megolvadt a jég, ami 2018-ban jelentős gyors felújítást igényelt a további károk elkerülése érdekében. Ez a klímaváltozás közvetlen következménye.

fotó: Lorna MacKay

A The Eden Reforestation Projects egyik facsemetét vizsgáló munkatársa. A non-profit szervezet helyi lakosokat alkalmaz világszerte fák ültetésére és gondozására. A fényképezés a Givewith megbízásából történt.

fotó: Eric Smith

Az Esiteti (a kenyai Amboseliben) élő Big Life rangerei egy az aszály miatt szomjan halt gnút találnak. Ha nincsenek esők, nincs élelem és nincs víz a túléléshez.

fotó: Alex Grace

A köztünk és a minket körülvevő természet közötti állandó kérdésfeltevés korában a Humanature projekt képei – beleértve ezt a fotót is – nem beállított módon jönnek létre. A kép a koppenhágai állatkertben készült. A Humanature nem ad választ és nem is mutat rá semmire, a képek értelmezést a nézőre bízza.

fotó: Natalia Poniatowska

A navaho nemzet a korábbi uránbányászati ​​tevékenységek által okozott környezetszennyezéstől szenved, ami kedvezőtlen közegészségügyi eredményeket okoz az őslakosságot érő folyamatos sugárzás miatt. A navaho nemzet egy őslakos amerikai terület, amely mintegy 17 544 500 hektárt (71 000 km²-t) ölel fel az Egyesült Államok Északkelet-Arizonai területén; Utah délkeleti részén és Új-Mexikó északnyugati részén található.

fotó: Mateo Ruiz Gonzalez

Amír, a Sinar Gallih gyümölcs- és kávéültetvény 36 éves tulajdonosának portréja. Amír korábban illegális fakitermelőként dolgozott, most visszatért a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatokhoz, és immár védi az erdőt az erdőirtás ellen a Bukit Barisan Selatan Nemzeti Parkban és környékén.

fotó: Maxime Riche

Munkám középpontjában a természettel való személyes kapcsolatom áll, ahol a tájak szentélyek, csendet, magányt és elszigeteltséget keresve. Ebben a projektben a fotózott helyszín anyagszerű megjelenésével kísérletezek, manipulálva és torzítva ezzel a tájat. Az erőszakos megjelenéssel az emberek környezetre gyakorolt hatására, káraira utalok, megkérdőjelezve ezzel a természettel való kapcsolatunkat.

fotó: Ingrid Weyland

A Czerniakowskie-tó természetvédelmi terület Varsó dél-keleti részén. A varsói lakosok kedvelt helye a hideg fürdőzéshez. A háttérben kémények láthatók, amelyek Lengyelország legnagyobb, Európa a második legnagyobb hőerőműjéhez tartoznak. A 3 fűtőblokk, 3 széntüzelésű gőzkazán és a 100%-ban biomasszával működő K1 gőzkazán Varsó épületeinek 55%-át fűti, és mintegy 600 MW áramot is biztosít. (Érdemes megnézni a Google Maps műholdképén is!)

fotó: Luka Lukasiak

Egy Fokváros külterületén lévő farm gátja. Az éveken át tartó szárazság után 2018. elején a város édesvízválsággal nézett szembe. Súlyos vízkorlátozásokat léptettek életbe, a várost idővel kiemelten veszélyeztette a „Zéró Nap” – 2018. május 11. Ez volt az az időpont, amikor a környéken lévő helyi közösségek otthonainak vízellátását le kellett volna kapcsolni, és ahonnan az embereknek a kijelölt pontokon kellett volna sorban állniuk a vízért. Szerencsére a város és a helyi lakosság elhatározása, reagálása, valamint az örvendetes esőzések miatt ezt a helyzetet ha szűken is, de sikerült elkerülniük. Ez ugyanakkor fontos emlékeztető arra, hogy tiszteljük természeti világunkat, mivel ezek a súlyos éghajlati változások egyre gyakoribbá válnak. A fotó Joel Redman egy szélesebb sorozatának – Day Zero – része.

fotó: Joel Redman

Közel a hulladéklerakóhoz – ahová véletlenül tévedtem – munkások válogattak, őröltek, tisztítottak, vágtak és újrahasznosítottak. Óráról órára. Elképesztő forróság volt belül, izzott a levető, izzott a tető, az autópálya és a hulladéklerakó között pedig a valóság elmosódott. Az emberek évente 1,3 milliárd tonna szemetet termelnek, de a műanyag szemétnek csak 9%-át hasznosítják újra, miközben az újrahasznosítás iránti igény csak nő. Ennek humán költsége, különösen a fejlődő világban, nagyon magas – az emberek nagyon hosszú órákat dolgoznak veszélyes és gyakran mérgező körülmények között. Döntő fontosságú, hogy emlékezzünk ezen emberekre és méltóságára, és ennek megfelelően cselekedjünk.

fotó: Slater King

Az első munkám a bányászat volt 15 évesen. Élveztem a bányászat utolsó éveit, mert könnyebb lett és a fizetés is jobb lett. Nagyon kemény munka volt. A legjobban a bajtársiasságot, a barátságot élveztem. Mindenkinek egymásra kellett támaszkodnia. Az Opencast jó dolog, munkához. Nagyon sok ember volt Rhimney-ből, meglepődnél, ha tudnád, hányan dolgoznak ott. Por volt az ablakokon, de évente 200 fontot kaptunk a horgászklubhoz. Ők építették nekünk azt a központot és egy rugby pályát Dowlais-ben. Ezek a munkák nagyon fontosak, mert nincs itt semmi, nincs munka – ez nagyon elmaradott terület.

fotó: Sally Low

Félig elhordtak egy természetes dombot, hogy beton dzsungelt állítsanak a helyére Észak-Mumbai egyik előkelő településén.

fotó: Suresh Naganathan

A világ egyik leginkább urbanizált és egy főre eső CO2-termelő országában nincs erdő. Érdekelt, így elmenekültem a városból és belevágtam a kietlen tájba. Találtam egy magányos Szidra-fát, amelyet a szél formált. Az országörökség ikonikus szimbólumai, a Szidra-fák generációk óta nőnek Qatar sivatagaiban. A legkeményebb időjárásnak is ellenáll, a kényelem és a remény magányos jelzőfénye. Szimbolikus ellentét a városi környezettel.

fotó: Ruairidh McGlynn

Hogyan változtatja meg az olvadó jég egy ország életmódját. Grönland vadászai az évszázados hagyományokat veszélyeztető változással néznek szembe. Albert Lukassen világa elolvad körülötte. Amikor a 64 éves inuit férfi fiatal volt, júniusig kutyákkal vadászhatott a fagyott Uummannaq-fjordon, Grönland nyugati partján. Ez a fotó őt mutatja ott áprilisban. A történethez készült összes fénykép a fjordon készült.

Összesen 30 tűzoltó jármű és több mint 230 tűzoltó dolgozik a helyszínen van. A Table Mountain nemzeti parkok és a WOF is segít.

fotó: Micha Serraf

A Komposzt sorozat szerves kapcsolatunkat szimbolizálja az anyafölddel. Sorozatom több kérdés vizuális válasza, amelyek az emberiség folyamatában és cselekvésében rejlő koherencia fogalmának regenerálására és megvizsgálására összpontosítanak: a természet késői tisztelete felé abban a döntő pillanatban, amelyben éppen élünk. A sorozat azt is jelenti, hogy felismerjük az elfeledett szépséget. A komposzt univerzális nyelv. Szegfű, citrom, póréhagyma, narancs.

fotó: Yasmina Benabdelkrim

Egyre növekvő, összetett párbeszéd folyik közvetlenül a lábunk alatt. A mycorrhizás gombák a gyökérzetekbe fonódnak össze, és egy hatalmas, nagyon bonyolult együttműködési struktúrává egyesülnek, amelyek képesek kommunikálni és kollektíven szervezkedni. Ezek a földalatti hálózatok táplálják a növényeket, megvédik őket a betegségektől és elősegítik a szén gyors felszívódását a légkörből. Se növény, se állat. Saját természetes nemzetségük tagjai. A gombák összesített biomasszájának tömege meghaladja az összes állatét. Felismerték, hogy a gombák olyan vegyületeket hasznosítanak, amelyek elősegíthetik a rák, a cukorbetegség és esetleg még olyan betegségek kezelését is, mint a HIV és a Zika vírus. Az oltások és a biológiailag előállított gyógyszerek – köztük számos antibiotikum, például a penicillin – már 15%-a gombából készül. Egy pakisztáni hulladéklerakó talajában növekvő, nemrégiben talált micéliumról kiderült, hogy hetek alatt lebontja a poliuretán műanyagot, míg mások képesek lebontani a káros nehézfémeket, elnyelni az olajszennyezés okozta szennyezést, perzisztens rovarirtókat fogyasztani, sőt rehabilitálja a radioaktív helyeket is. A gombák képességei sokfélék: A növénybetegségek biokontrolljai, biotrágyák, az élelmiszer-bizonytalanság megoldásai, a mezőgazdasági hulladék ártalmatlanítói, bioüzemanyagok, a talaj regenerálói vagy növényi árucikkek. Enyhíti a természeti világra és annak erőforrásaira nehezedő nyomást. A mikológia megérdemli figyelmünket és támogatásunkat, mivel megállapításai továbbra is elválaszthatatlanul kapcsolódnak számos, folyamatban lévő kihívásunk megoldásához. Bár a megkövesedett micéliumot minden más életformánál jobban ismerjük, a 3,8 millióra becsült tagok több mint 90%-a még mindig ismeretlen számunkra. Ahogy folytatjuk erdőink írtását, a talaj erodálását, a gépesített ipari gazdálkodást, az éghajlatváltozás révén a gombák lassan eltűnnek, és ezzel együtt a képességük is, hogy megmentsenek minket. Az ember és a természet közötti fenntartható és kölcsönös kapcsolat iránti törekvésünk során a mikológia áttekintést nyújt a múltunkról és a szimbiotikusabb jövő lehetőségéről. Olyan jövőről, ahol emberek és állatok, növények és gombák közösen élnek egy virágzó ökoszisztémában.

fotó: Lena C Emery

A pályázat weboldala:
https://www.1854.photography/awards/decade-of-change/
címlapfotó: Ciril Jazbec