A Canon nem engedi az RF bajonettre fejlesztést

0

Nagy a harc az egyre kevesebb vásárló pénzéért, ezért a Canon úgy döntött, hogy kihúzza a 3rd party gyártók lába alól a talajt és megtiltja az RF bajonettes (vélhetően AF-es) objektívek más által történő forgalmazását.
Az alábbi chat a Viltrox ügyfélszolgálat és egy ügyfél között zajlott, amelyből kiderül, hogy miért nem található már RF bajonettes objektívhez firmware a Viltrox oldalán, és az is, hogy miért kell beszüntetniük az RF bajonettes objektívjeik forgalmazását.

Üzletpolitikailag persze kérdéses, hogy ez a lépés valóban hatékony lesz-e. Az tény, hogy ezáltal a Canon EOS R szériás MILC felhasználók csak gyári autofókuszos objektívet vásárolhatnak majd, ugyanakkor a rendszerváltás előtt álló fotósok ilyen helyzetben kétszer is meggondolják, hogy esetleg ne a konkurens Nikon felé kacsintgassanak, akiknek egyébként is kedvezőbb áraik és bővebb objektív kínálatuk van, ráadásul nincs is olyan szigor a 3rd party rendszerekkel szemben, mint a Canonnál.

Más kérdés, hogy egy DSLR felhasználó nyilván szeretné még használni a korábbi objektívjeit is, amely persze már nem könnyen megoldható egy másik rendszer MILC-én. Jóllehet, egy adapterezett SLR objektív sokszor nem tudja azt az AF teljesítményt MILC vázon, mint az eleve erre fejlesztett modellek (már csak a fókuszmotor elvéből adódóan sem).