Továbbfejlesztve érkezik a Sony FE 85mm f/1,4 GM II

0

A Sony bejelentette új portréobjektívét full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépeihez, amely a 2016-ban megjelent FE 85mm f/1,4 GM továbbfejlesztett változata.

Bár a sajtóközleményben konkrétan nem írták, de kis utánajárással kideríthető volt, hogy az új objektív pontosan miben is más, miben is tud többet, mint az első generációs G Master 85mm f/1,4.
Az új modell egyrészt módosított optikai felépítéssel rendelkezik, így már két extrém aszférikus tag is dolgozik a képsarkok leképezésének javításán, ugyanakkor az extra-alacsony szórású tagok száma háromról kettőre módosult.
A fókuszmeghajtást az újabb gépek nagy sebességű sorozatainak és autofókuszának támogatásához fürgébbé tették, így a 120 kép/mp sorozatsebesség is kihasználható – akár követőfókusszal együtt. Ezt két nagy nyomatékú lineáris léptetőmotorral érték el.

Az objektív tömegét is sikerült jelentősen csökkenteni, a korábbi modell 820 grammos tömegével szemben a második generációs termék csupán 642 grammot nyom.

A Sony FE 85mm f/1,4 GM II portréobjektív szeptembertől lesz kapható, ára 2100 euró (1800 amerikai dollár) lesz.

Sajtóközlemény:

A Sony bejelenti a várva várt FE 85mm F1.4 GM II könnyű portréobjektívet

Az új generációs 85mm Full Frame, E-bajonettes objektív nagy felbontású képeket és lenyűgöző bokeh hatást kínál portréfotózáshoz és filmszerű videókészítéshez ideális, gyors autofókusszal

A Sony bejelentette az FE 85mm F1.4 GM II (SEL85F14GM2) prímobjektívet, amely a nagy felbontást és lenyűgöző bokeh hatást kivételes módon, kompakt házban ötvözi a gyors autofókusszal (AF). A második generációs objektív megörökli a bokeh hatás és a felbontás magas szintű kombinációját, amely az első generációs típusnál már komoly elismerésnek örvendett, és ráadásként a legújabb technológiákat is alkalmazza. A Sony legutóbbi Alpha™ fényképezőgépeivel párosítva a fotózás és videózás terén is széles körű kreatív felhasználásra ideális objektív, beleértve a portréfotózást, az esküvők és utazások megörökítését, valamint a filmszerű videók készítését.
„2016-ban indítottuk útjára a G Master™ szériánkat, és az első generációs 85 mm F1.4 objektív egyike volt annak a három objektívnek, amelyek a Sony e mérföldkőnek számító pillanatának részét képezték. A G Master szériával célunk olyan objektíveket tervezni, amelyek lenyűgöző felbontást és gyönyörű bokeh hatást biztosítanak, és mindeközben az épp aktuális legmodernebb technológiákat alkalmazzák. Büszkén jelenthetjük ki, hogy a ma bejelentett új generációs FE 85mm F1.4 GM II-vel tovább haladunk a megkezdett úton” – mondta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe IP&S marketing vezetője. “Tudjuk, milyen sok fotós és videós hagyatkozik a nagy blendés 85mm-es gyújtótávolságra. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy továbbfejlesztett verziót kínálhatunk a legfrissebb objektív-technológiákkal felszerelve, miközben megőrizzük a könnyű súlyt és a rendkívül kompakt méretezést is.”

Nagy optikai teljesítmény és gyönyörű bokeh
Az FE 85mm F1.4 GM II korszerűsített, kifinomított optikai tervezése és alkatrészei a megnyerő bokeh és a fokozottan nagy felbontás kombinációjával ideálisak a portréfotózáshoz.
A két XA (extrém aszférikus) és két ED (extraalacsony szórású) üveggel ellátott, korszerű optikai kialakítású objektív hatékonyan csökkenti az aberrációt. Ez a kombináció saroktól sarokig kiváló felbontást és képfeldolgozást, ezáltal kiemelkedő képminőséget biztosít. Sőt, a Sony eredeti Nano AR Coating II technológiája a nanokristály bevonattal gyakorlatilag kiküszöböli a becsillanást és a szellemképet, tiszta, éles felvételeket eredményezve. A körkörös, 11 lamellás blende, valamint a tervezési és gyártási folyamatok során a szférikus aberráció optimalizálása biztosítja a gyönyörű, lágyan áttűnő háttérbokeh-t, amely a G Master sorozat védjegye.

Gyors, pontos, csendes autofókusz és nagy követési teljesítmény
Az FE 85 mm F1.4 GM II AF rugalmas alkalmazkodása maximalizálja a fejlett fényképezőgépvázak sebességelőnyét. Állóképek esetén akár háromszor gyorsabb1 az előző modellhez képest2, és nagy pontossággal követi a mozgó tárgyakat. Hibátlanul tartja a lépést az Alpha 9 III 120 képkocka/mp-es3 folyamatos filmrögzítésével, a témakövetés teljesítménye pedig akár hétszeresére is javulhat.

Könnyű és stílusos kialakítás, kompromisszumok nélkül
Az FE 85mm F1.4 GM II (642 gramm) körülbelül 20 százalékkal könnyebb4 és 13 százalékkal kisebb térfogató, mint a jelenleg elérhető FE 85mm F1.4 GM. A méret és súly jelentős csökkentését a legújabb mechanikai technológia és optikai tervezés tette lehetővé. Az FE 85mm F1.4 GM II szűrőátmérője φ77 mm, átmérője 84,7 mm (körülbelül 3 3/8 inch), hossza 107.3 mm (körülbelül 4 1/4 hüvelyk).

Effektív filmszerű hatást létrehozó funkciók
Az F1.4-es blendebeállításnak köszönhető, egyenletes filmkészítéshez az FE 85mm F1.4 GM II egy XD lineáris motort használ. A fókuszlégzés minimális, és az objektív a beépített légzéskompenzálást5 is támogatja. Két állítható fókuszrögzítő gombbal és fókuszmód kapcsolóval rendelkezik, amely rugalmas kezelést tesz lehetővé, a független rekeszgyűrű és a fókuszgyűrű Linear Response MF funkciója pedig a kreatív filmkészítéshez elengedhetetlen intuitív kontrollt biztosítja.

Tartósságra tervezett kialakítás
Az elülső lencsetag fluorbevonattal rendelkezik, amely megkönnyíti az ujjlenyomatok, a por, az olaj és más szennyeződések eltávolítását a lencse felületéről. A por- és nedvességálló kivitel6 rendkívüli megbízhatóságot kölcsönöz a készüléknek a kihívást jelentő kültéri használathoz.

Ár és elérhetőség
Az FE 85mm F1.4 GM II 2024 szeptemberétől lesz elérhető, körülbelül 2100 euróért a Sony hivatalos viszonteladóinál.


1 Az Alpha 1.-gyel használva. Sony teszt.
2 Az FE 85MM F1.4 GM-hez képest.
3 A folyamatos filmfelvétel maximális sebessége a körülmények függvényében alacsonyabb lehet. A folyamatos filmfelvétel sebessége változhat az AF-C fókuszálási módban használt lencsétől függően. További részletek a Sony lencse-kompatibilitással kapcsolatos támogatási oldalán.
4 Az FE 85MM F1.4 GM-hez képest. Sony-tesztek.
5 Kérjük, látogassa meg a támogatási oldalunkat; https://support.d-imaging.sony.co.jp/www/cscs/function/compatibility.php?area=jp&lang=en&cs_ref=slct_lang&fnc=1001
6 A 100 százalékos por- és nedvességállóság nem garantált.