Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl

Sylvia Plachy magyar származású New Yorkban élő fotográfus André Kertész barátjaként azon kevesek egyike, akik a humanista fotográfia hagyományát a XXI. században hitelesen és korszerűen képviselik.

Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás életművének nem szokványos áttekintése: képeinek egy részét publikált formában is bemutatjuk, azaz sok képről látható lesz a kiállításra készített kópia és a megjelent változat is, más fotókkal, szövegekkel egybeszerkesztve. Ez a komplex bemutatási mód az elkészült fotó történetébe kalauzolja a nézőt, és megmutatja jelentésének módosulásait a különböző megjelenési helyzetekben. Sylvia Plachy életműve esetében ennek különös jelentősége van – művei jelentős részétugyanis a New York-i The Village Voice hetilapban és a Metropolis formatervezési és építészeti magazinban publikálta. E folyóiratokban Sylvia Plachynak állandó rovata, oldalpárra szerkesztett fotóanyaga jelent meg hosszabb időszakokon keresztül, most erre a tárlatra ezekből és az életmű egészéből is válogattunk.

Számos lapban publikált és képeiből könyveket szerkesztett. Első kötetét, a legendás Unguided Tourt a The Village Voice-ban lévő, azonos című rovatának megjelent fotóiból és egyéb, a Voice számára készített munkáiból válogatta. Richard Avedon írta a kötetről és a fotósról: „Robert Frank Amerikaiak című albuma óta nem találkoztam ilyen mélységű és erejű életművel. Megnevetett és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell.”

Érzékenysége és humanizmusa, mélyen emberközpontú szemlélete az alappillére minden tevékenységének. Magát is kiteszi a fotózott helyzeteknek, empátiával viszonyul a másikhoz, nem ítélkezik. Nem csak tudósít, annál mélyebbre lát. Nem ad végleges válaszokat, sokkal inkább gondolkodásra késztet. Érezni tanít. Tud és mer szembenézni a bűnössel, az esendővel. Látja a jót, a szépség törékenységét – és ezt fel is tudja mutatni mindannyiunk számára.

1943-ban született, amikor Európa lángokban állt, és sokak számára a remény is csak vágy volt csupán. Gyermekkora első éveit ebben a világégésben töltötte, majd az azt követő békés mindennapokat alig tizenhárom évesen egyik pillanatról a másikra megszakította az út az ismeretlenbe: családja 1956-ban elmenekült Magyarországról. „Sötét volt mögöttünk, és sötétség előttünk” – írta erről az élményéről később.

Két évet Ausztriában töltöttek, édesapjától kapott Agfa Box kamerájával itt készítette első fényképeit 15 évesen. 1958-ban családjával először New Jersey-be mentek, majd végül New York Queens negyedében telepedtek le.

A középiskolát követően, 1961-ben beiratkozott a Pratt Institute művészeti képzésére. Arthur Freed fotográfiai kurzusára járva döntötte el, hogy ezt a szakmát választja, és az ő javaslatára kereste fel a szintén magyar származású André Kertészt. Mély barátság alakult ki kettejük között, ami egészen Kertész haláláig tartott. „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni” – mondta tanítványáról és annak képeiről André Kertész.

Sylvia Plachy fotográfiái rendkívüli módon képesek megszólítani saját belső képeinket és utat nyitni a lélek legmélye felé. Fotói emlékeink, álmaink, képzeletünk kísértetiesen gyönyörű díszletei közé visznek.

Képeit ösztönösen készíti, csak saját képalkotási szabályait tartja be, olykor azt sem, azokat is átlépi, ha kell. Bármerre is jár a világban, megérzi, hol van számára A KÉP. S bár csak a perc töredéke áll rendelkezésére, nem csak megörökíti, hanem kitágítja, folyamatos jelen idejűvé varázsolja a pillanatot. Így enged be minket történetekbe s a mögöttük és belőlük kirajzolódó sorsokba.