Kipróbáltuk: Nikon Coolpix995 teszt

0


A gép felépítése, jellege nem változott. A váz két részből áll: a markolat felöli oldalon van az LCD monitor és a kezelőszervek, míg a másik, keskenyebb részbe került a vaku és az optika. Az eddigi teljesen magnézium ötvözet vázat az optika részen egy nagyon masszívnak ható műanyag váltotta fel, aminek (és az új akkunak) 55 gramm súlycsökkenés lett az eredménye. Az anyagválasztás olyannyira jól sikerült, hogy a markolat és az optika közt nem is látni/érezni a különbséget. gép elődjéhez képest rövidebb és vastagebb, összességében tömzsibb lett. Ez a változás két dolognak köszönhető: a) az eddig az optika mellett lévő és sokat kritizált vaku felkerült az elfordítható rész tetejére; b) a markolat felöli rész keskenyebb lett. A vaku áthelyezésének oka, hogy a korábbi modelleknél használhatatlan volt a vörös-szem csökkentő mód, mivel a vaku túl közel került az objektívhez. Az objektív tetejére szerelt felugró vaku kinyitott állapotban azonban már elég távol van az optika tengelyétől ahhoz, hogy ne okozzon minden esetben piros szem effektust a képeken.

Kezelőszerveket, kialakítást tekintve első ránézésre ennyi különbség látható. A többi változás főleg a gép belsejében történt.

Kívülről


Az elfordítható objektív rész miatt nehéz megmondani, hogy mi tartozik pontosan a gép előlapjához. Az egyszerűség kedvéért tehát különválasztom a markolat és az optikai részt. A markolat oldalon mindössze egy hálózati adapter csatlakozót találunk, amit a 990-esen látotthoz hasonló gumidugó véd. A fényképezőgépet ezen keresztül lehet 8,4 V-os egyenárammal etetni. A gyári adapter (amit külön kell megvenni, mert a mellékelt töltőnek nincs ilyen opciója) kábele a markolat vonalán fut lefelé, így a hálózatra kötött géppel is kényelmesen lehet dolgozni.

A markolat előlapi része megfelelően gumírozott, így biztos fogást nyújt. Az Európába szánt modelleknél a díszítő betét piros, míg a tengeren túlra szánt darabokon ezt a csíkot lilára festik. A markolat a 990-eshez képest enyhén laposabb, ami a laposabb akkumulátornak köszönhető. Az új markolatforma személy szerint nekem szimpatikusabb, de ez nyilván erősen kézméret függő.

Az optika rész elején három dolgot találunk: az optikát, a kereső nyílását és a vörösszem csökkentő mód lámpáját. Ez utóbbi villog exponálás előtt időzített felvétel módban is. Az objektív ránézésre azonos a CP900-asban bemutatottal. Változás az előző modellhez képes a zoomtartományban van: az új optika 8-32 mm-es gyújtótávolság-tartománnyal rendelkezik, ami kisfilmes gépen 38-152 mm-nek felel meg. Az optika előtt maradt a jól ismert 28 mm-es menet, amire a korábbi Coolpixekhez beszerzett előtétlencsék is csatlakoztathatók. A frontlencsét a sérüléstől és a szennyeződéstől a korábbi modelleken megismert objektívsapka védi, amit a mellékelt rögzítőzsinórral a vállszíjra lehet erősíteni.

Elölről jól látszik, hogy a felugró vaku miatt az objektívet kénytelenek voltak kicsit lejjebb tenni, ami egy dudort eredményezett a burkolat alján. Az optika feletti púp a felugró vakut rejti.


Információs LCD


 1 Felvétel mód
 2 Fehéregyensúly
 3 Kézi élességállítás
 4 Érzékenység
 5 Belnde / Záridő / Egyéb számértékek
 6 Élességállítás módja, időzített felvétel
 7 Sorozatfelvétel
 8 Expozíció kompenzáció
 9 Még rögzíthető képek száma / Kártyaművelet folyamatban
10 Vakumód
11 Képminőség (tömörítés)
12 Felbontás
13 Akku állapota
14 Fénymérés módja

A gép tetejét szintén érdemes két részre osztani. A markolat felöli oldalon nem sok minden változott. Az exponáló gomb és a körölötte elforduló főkapcsoló/módválasztó kapcsoló maradt a régi: ki, automatikus felvétel, manuális felvétel és visszajátszás. Az exponáló gomb alatti két gomb a helyzettől függő feladatokat lát el, többek közt a felvétel mód váltást és az expozíció kompenzáció beállítását. Ezek a gombok menüből konfigurálhatók is. A hátlapra kicsit átnyúló tárcsával az egyes értékek állíthatók be villámgyorsan.

Az információs LCD mérete nem változott, a rajta megjelenő piktogrammok elhelyezkedése azonban igen. Még mindig nincs háttérvilágítása, ami gyengébb fénynél is használhatóvá tenné ezt az LCD-t és még mindig a gép tetején van. Ez szerintem zavaró, mivel az ember főleg a gép mögött és nem fölött áll.

Az LCD alatt látható egy mélyedés, aminek funkciójáról nem mond semmit a gép mellé adott használati utasítás. Kialakítása és helye alapján azonban úgy tűnik, hogy a gép hátlapjára felszerelhető eszközök (pl. napellenző az LCD monitorra) egyik oldalának rögzítésére szolgálhat.

Az optikát tartalmazó elforgatható rész tetején található a felugró vaku és annak nyitó gombja. Persze nem tudok hirtelen jobb megoldást, de ez elég gagyinak tűnik. Legnagyobb kérdés, hogy meddig fogja az a kis felpattanó műanyagdarab ami a vakut tartja bírni a strapát. De ezt a kérdést csak majd egy-két év múlva tudjuk megválaszolni. Az az előnye mindenesetre meg van ennek a megoldásnak, hogy a vörös-szem hatás lehetősége a minimálisra csökkent.


A fényképezőgép hátlapja is nagyon hasonlít a CP990-es hátlapjához. A kezelőszervek mind ott vannak ahol voltak. Egyetlen új gomb van a hátlapon, ez pedig az elkészült kép gyors visszanézésére szolgáló Quick gomb. A funkció működése azonos a Coolpix880-asban megismert funkcióéval, ami legtöbb esetben kiváltja a visszajátszás módot (itt is lehet ugyanis nagyítani, a képek közt lapozni, index képeket nézni, a képek adatait megnézni, hisztogrammot ellenőrizni, stb.). Jó lenne, ha a következő változatban teljesen el is hagynák a visszajátszás módot. A Quick mód előnye a visszajátszás móddal szemben, hogy Quick módból az exponáló gomb enyhe megnyomásával gyorsan ki lehet lépni, míg visszajátszás módból csak a megfelelő tárcsa elfordításával lehet szabadulni.

A markolat blokk hátlapjának jelentős részét elfoglaló LCD monitor megegyezik a korábbmi modellbe építettel. Színvisszaadása nem rossz, viszont alapból egy kicsit sötét. Persze lehetőség van a fényerő és a színek beállítására, úgyhogy ez a kifogás nem kifogás többé.

Az LCD mellett található négy irányba billenő gomb elsősorban a menüben való navigálásra szolgál, de ezzel lehet mozogni visszajátszáskor a kinagyított képen is. Az LCD felett találhatók a zoom vezérlőgombjai, amik elég puhák ugyan, de szerintem közel sem olyan kényelmesek mint pl. a Canon PowerShot A10 és A20 modelleken látottak. A zoom gombok mellett van a Monitor, a Menu és a Quick gomb.

Az LCD alatti sorban három többfunkciós gomb található. Funkciójuk a választott módtól és a választó tárcsától függ. Ha a gombot nyomva tartjuk, akkor a választó tárcsával a gomb fölé írt adat változtatható meg. A gombok funkciója a következő:

  • Felvétel jellege (tájkép, makró, időzített) / Tárcsával állítható: Kézi élességállítás
  • Vakumód (auto, vörösszem, derítés, hosszú szinkron), vakut lecsukva: kikapcsol / Tárcsával állítható: Érzékenység (100 / 200 / 400 / 800)
  • Tömörítés (Basic, Normal, Fine, Hi) / Tárcsával állítható: Felbontás (2048 x 1536, 1600 x 1200, 1280 x 960, 1024 x 768, 640 x 480 és 2048 x 1360)

Az előbbi listából két dolgot érdemes észrevenni:
1. Az érzékenységek közt szerepel a 800-as, ami eddig a Coolpix sorozatból hiányzott.
2. A felbontások közt szerepel az 1600 x 1200-as és az 1280 x 960-as, amivel 2 illetve 1,3 millió pixeles képek készíthetők.

A gép hátlapjáról létszik még jól, hogy új helyre kerültek a vállszíj rögzítő pontjai is.

Az optika oldalán a hátlapon a keresőt és a mellette lévő két ledet találjuk. A kereső pont olyan rossz, mint minden ilyesmi kategóriájú gépnél. Gyakorlatilag használhatatlan. Pedig van rajta dioptriaállítási lehetőség is, ami szerintem megint csak nem ér semmit. A kereső melletti ledek a következőkről adnak tájékoztatást:

  • piros világít: vaku kész
  • piros lassan villog: vaku tölt
  • piros gyorsan villog: vaku használata javasolt (berázásveszély)
  • zöld világít: az élességállítás sikerült
  • zöld nagyon lassan villog: 3:2-es felbontás van beállítva vagy digitális zoom bekapcsolt
  • zöld lassan vilog: kép exponálása és mentése folyamatban
  • zöld gyorsan villog: nem tud automatikusan élességet állítani


A gép alja, amin általában nem sok izgalmasat találunk rejteget azért érdekességeket. Itt található mindjárt az akkumulátor nyílás. Mint már említettem ez a gép is a Coolpix 880-asban debütált lítium ion akkumulátort használja, amit szükség esetén 2CR5-ös lítium elemmel is pótolhatunk. A nyílást záró ajtó nyitószerkezete az előd modelléhoz hasonló, de egy kicsit komolyabb kivitelezésű. Sajnos a Nikonnál még mindig nem tudták megoldani, amit a Canon gépeken már nagyon rég látni, hogy az akku behelyezésekor azt egy apró retesz bent tartja és nem a nyílás ajtajával kell azt benyomni.

A gép alján lévő fém állványcsavar menet értelem szerűen nem az optika tengelye alatt található. Az állványra tett gép optikája ugyan elfordítható, de akkumulátort cserélni csak az állványról leszedve lehet benne. Kár… Hogy jót is mondjak: a menet körül a gép alja gumírozott, ami mindenképpen előnyösebb ha állványra akarja tenni az ember.

Az állványcsavar menete mellett lévő apró retesz az újdonságok közé tartozik. Feladata, hogy megakadályozza az objektív 90°-nál nagyobb elfordulását. Ennek nehezebb előtétlencse használatakor van jelentősége. Remek ötlet…

Az optika felöli rész alján található a 990-es külső vaku csatlakozója. Mint a korábbi változaton a csatlakozó itt is Nikon rendszerű, így vagy átalakítót kell használni vagy pedig Nikon rendszervakut kell beszerezni.


A gép markolat felöli oldalán található kártyanyílás és a csatlakozósor. A kártyanyílás ajtaja ugyan az az olcsó megoldás, amit a korábbi 9xx-as Coolpixeknél használtak. Kár. Személy szerint nekem a kártyakiadó domb sem jön be túlságosan. Ez az a megoldás, amelyiknél a kiadó gombot oldalra le kell hajtani, hogy az ember be tudja csukni a kártyanyílás ajtaját. Szerintem felesleges bonyolítás. Jóhír viszont, hogy mostmár nemcsak Type I-es, hanem Type II-es CompactFlash kártyákat is használhatunk a fényképezőgphez. A Type II-es kártyákról mindenkinek az olcsó IBM MicroDrive-ok jutnak az eszébe, ezeket azonban a Nikon hivatalosan nem támogatja. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a második generációs kártyák (512 MB-os és 1 GB-os) használatának semmi akadálya. A gép, ugyan egy kicsit lassabban, de minden további nélkül működik velük.

A kártyanyílás ajtaja mellett egy gumi borítás alatt találhatók a gép csatlakozói. A videó kimenetre érkező jel formátuma (PAL vagy NTSC) menüből választható. A másik csatlakozó az USB kábel fogadására szolgál.

Felvételi módok
A korábbi két modellhez hasonlóan a CP995-ös is két felvételi módban használható. Az egyszerűbb fotózásra találták ki a teljesen automata módot. Ennek használatakor nem kell sok mindennel foglalkozni, az automatika mindent beállít. Manuális módban azonban minden állítható, aminek értéke van. Egy sor olyan plusz funkciót kínál, amivel eddig más gépen még nem találkoztunk. Ezek egy része az esetek többségében túlzásnak tűnhet, igazán értékelni csak akkor fogjuk őket, ha egyszer szükség lesz rájuk.

Automatikus felvétel mód
Ebben a módban minden értéket a fényképezőgép állít. Kényelmes, gyors és a Nikon által kitalált automatika érti a dolgát. Az esetek nagy részében kezdő vagy kényelmesebb fotósok nyugodtan használhatják, az eredmény biztos szép lesz.

Manuális felvétel mód

Manuális mód programjai


Ebben az állásban a fényképezőgép automatikája választja meg a fényviszonyoknak leginkább megfelelő rekeszt és záridőt. A gép tetején lévő tárcsa elforgatásával olyan záridő/blende párosok közül válogathatunk, amelyek szintén használhatók az adott témánál. Így gyorsan mozgó témánál kényszeríthetjük a fényképezőgépet, hogy válasszon rövidebb záridő/kisebb blendeérték párost. A középállástól eltérő expozíciótP* jelzi.


Blende előválasztás program. Ilyenkor a fotósnak lehetősége van a használni kívánt blende rögzítésére. A megfelelő záridőt a fényképezőgép automatikusan kiválasztja. Ha a beállíott blendéhez nem lehet megfelelő záridőt választani, akkor az alul- vagy túlexponáltságra a kijelzőn villogó blendeérték figyelmeztet.
10 blendenyílás közül választhatunk:
nagylátószögnél f2.6-f7.5, 1/3 fé értékenként (összesen 10 érték)
telénél f5.1-f10.3, 1/3 fé értékenként (összesen 7 érték)


Záridő előválasztás mód. A tárcsa elforgatásával a használni kívánt záridő beállítása lehetséges. A fényképezőgép automatikája kiválasztja a rögzített záridőhöz megfelelő blendét. Ha a beállított záridőhöz nincs megfelelő blende, akkor a záridő mindkét kijelzőn villog. 1/4 mp-nél hosszabb záridő esetén az érték sárgán jelenik meg, jelezve, hogy a képen zaj jelenhet meg.
Beállítható értékek: 8-1/2000 mp (1 fé értékenként állítható, összesen 15 érték)
Nem állítható be B záridő (mikor addig van nyitva a zár ameddig az exponáló gomb le van nyomva), lehet 1/2000 mp-et is exponálni, viszont összesen csak 15 érték közül választhatunk.


Teljesen manuális módban mind a záridő mind pedig a blende egymástól függetlenül is állítható. Az értékek itt is a gép tetején lévő tárcsával változtathatók. A két érték állítása közt a MODE gombbal válthatunk. Az LCD monitoron megjelenő skálán ellenőrizhetjük, hogy a beállított fénymérési módnak megfelelően (középpontosan súlyozott, mátrix vagy szpot) mennyire lesz alul vagy túlexponált a kép. Ebben a módban B záridő is választható.

Ez a mód épp az ellentéte az automatikus felvételi módnak. A 9xx-as sorozatnál megszokott módon a manuális beállítások sora szinte végtelen. Nem térnék ki mindre, csak azokat említeném, amelyek újdonságot jelentenek.

Zajcsökkentő mód
Az újabb Canon modellekhez hasonlóan a 995-ösben is találunk egy a hosszú záridős felvételeknél tevékenykedő zajcsökkentő programot. Az amúgy is zajmentes képeket készítő CP995-ös éjszakai felvételeiről így teljesen eltűnnek a zavaró pixelek.

Fehéregyensúly alá és fölé lövés
Teljesen új funkció, aminek akkor van jelentősége, ha biztosra akarunk menni, de az LCD-ről nem megállapítható, hogy fehér lett-e a fehér. Ennél a programnál a gép minden exponálás után három képet ment. Az egyiken a mért vagy beállított fehéregyensúlynál kicsit a vörös felé eltolva, egyet normál fehéregyensúlyban (mért vagy beállított), egyet pedig egy kicsit a kék felé eltolva.

Színtelítettésg állítási lehetőség
Ezzel a beállítással a színek élénkségét, telítettségét lehet befolyásolni. Korábbi Nikon modellek ellen az egyik legjelentősebb ellenérv volt, hogy a képek néha fakóbbak voltak, mint más gépek által készített felvételek. Ezen mostmár lehet segíteni, így mindenki maga döntheti el, hogy élénkebb vagy fakóbb képeket készít.

A menüben elérhető beállítások többi része azonos a 990-es beállításaival.

Képminőség
Ahogy azt vártuk a 995-ös elődeihez hasonlóan a kiváló minőségű képek mentéséről lesz ismert. Sajnos azonban azokon a problémákon, amik a korábbi modellnél is jelentkeztek nem sokat javítottak. Ugyan úgy észrevehető a színszórás a kontrasztos éleknél és még mindig jelentős a nagylátószögnél és a tele állásban jelentkező torzítás. Ami javult az a 200-as és a 400-as érzékenységnél jelentkező zaj mennyisége (800-as érzékenységnél jelentkezik annyi zaj, mint korábban 400-asnál) és a színvisszaadás. Ez utóbbi főleg az új beállítási lehetőségeknek (fehéregyenysúly alá és fölélövés és színtelítettség állítás) köszönhető, de úgy tűnik, hogy a beégett világos rész is kevesebb, mint a 990-esnél volt.

Azért van valami, ami az eddigi Coolpixeknél nem tűnt fel: a Canon gépek jó fehéregyensúly állításához viszonyítva a Coolpix hasonló szolgáltatása igencsak gyatra. Volt egy csúnya sárga utcai lámpák fényében lévő téma, amit szerettem volna lefotózni, de sehogy sem sikerült. Végül képet sem tettem fel róla, mert nem tudtam, hogy a sok rossz színű közül melyik legyen a kiválasztott.

A lehetőségek sora nem csak a színek beállításánál nőtt. Az eddigi nagyon nagy és nagyon kicsi felbontások közt mostmár készíthetünk képeket 1600 x 1200-as és 1280 x 960-as felbontásokban is.

Áramellátás

A Coolpix fényképezőgépek áramellátásáról a 880-as sorozat előtt ceruzaakkumulátorokkal kellett gondoskodni. Ez jelentett egyfajta előnyt, mégpedig azt, hogy szinte bárhol lehet olyan elemeket kapni, amivel a gép működött. A CP880-asban felbukkant egy új lítium ion akkumulátor, amit szükség esetén helyettesíteni lehet 2CR5-ös (méregdrága) lítium elemekkel. Mivel a lítium akkumulátorok általában jobbak mint a forgalomban lévő Ni-MH ceruzaakkuk, ez a megoldás még akár dícsérhető is lenne. De a váltás lényege, hogy még több kiegészítőt (akku, töltő, adapter) lehessen eladni a géphez. A 995 mellé adott akkumulátortöltő ugyanis a gép töltésére például már nem alkalmas. 🙁

A géphez mellékelt 7,4 V-os 650 mAh-ás EN-EL1 lítium ion akkumulátor kb annyi energiával képes ellátni a fényképezőgépet mint a Fujifilm fényképezőgépekhez mellékelt NP-80-as akku. Az viszont elég kevésnek tűnik, nem is beszélve arról, hogy a teljesítménye alig több mint a fele a Canon fényképezőgépek mellé adott akku teljesítményének. Ennek ellenére a gép nem szerepelt rosszul. Átlagos felhasználás (LCD-vel komponált és azon ellenőrzött kép) mellett 240-260 képet tudtunk készíteni egy töltéssel, ami azért nem rossz. Ennek ellenére ha van még rá keret, akkor mint mindig érdemes egy plusz akkumulátort beszerezni.

Értékelés
Mint ahogy vártuk a CP995-ös az elődök által kijelölt úton halad, hogy a felső középkategóriás fényképezőgépek királya legyen. Összességéban azonban az új modell nem nyújt annyi extra tudást az elődjéhez képest, hogy a korábbi 990-es gépeket érdemes legyen lecserélni. A most gépet vásárlóknak nehezedik csak meg a feladatuk, ugyanis a korábban a CP990-est kicsit megelőző (vagy legalábbis vele egy szinten lévő) Canon PowerShot G1-es egy sokkal keményebb ellenfelet kapott. Ez egy olyan fényképezőgép, amit nyugodtan merek ajánlani mindenkinek, aki hajlandó kiadni ennyi pénzt (a cikk megjelenésének időpontjában a Mediker üzletében nettó 312 ezer forint) digitális fényképezőgépre. Sem a nyújtott szolgáltatásokban, sem pedig a képminőségben nem fog csalódni.

A fényképezőgépet a Medikertől kaptuk kipróbálásra